Kiadó: Deep Silver
Fejlesztő: ZootFly
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2,0 GHz vagy ezzel egyenértékű AMD, 1 GB RAM, 2 GB szabad tárhely, GeForce 7800 / ATI Radeon X1800, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Ajánlott: Bármelyik 2 GHz-es Dual Core processzor, GeForce 8800 / ATI Radeon HD 3870, 2 GB RAM, 2 GB szabad tárhely, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Hasonló játékok: -
Kategória: külsőnézetes akciójáték

A játékipar virtuális temetőjét járva valószínűleg rengeteg olyan cím sírfeliratába botlanánk, melyek alapját valamilyen film, esetleg tévésorozat képezte. A játékvilágban ugyanis a filmekből készült játékoknál talán egyetlen rosszabb dolog van, a tévésorozatok alapján készült adaptációk. Elég, ha az elmúlt évek egy-két sikertelen és felejthető címeire gondolunk, úgymint a nyolc évad után, idén végéhez érő 24 feldolgozására, a 24: The Game-re, a szintén idén befejeződő Lost adaptációjára, a Lost: Via Domusra, vagy az alvilági életmódot bemutató egyik legsikeresebb sorozat játékadaptációjára, a The Sopranos: The Road to Respectre.

A készítők által sárba tiport nimbuszok és negatív kritikai hangok ellenére a stúdiók és kiadók mégis ontják magukból a próbálkozásokat, így eshetett meg, hogy a Deep Silver a korábban teljesen ismeretlen szlovén ZooFly-t bízta meg az itthon A szökés címmel futott, négy évadot megélt sorozat adaptációjának elkészítésével. Az eredmény lehangoló, ráadásul egy olyan témát próbál meglovagolni a Prison Break: The Conspiracy, ami több mint egy éve aktualitását vesztette. Mindezek ellenére tettünk a játékkal egy próbát, mert az ígéretesnek tűnő alternatív történeti szál sok jóval kecsegtetett, csak arra nem számítottunk, hogy minden más elem teljesít majd kritikán alul.


A Prison Break: The Conspiracy története az első évad cselekményébe lett beágyazva, a sztori ugyanis nem a Fox River nyolcasának szökését dolgozza fel, hanem egy alternatív szemszögből követhetjük végig az eseményeket. Főhősünk, Tom Paxton a Cég megbízott ügynöke, aki azzal a céllal épül be a börtönlakók közé, hogy kiderítse, mire is készül a két testvér, Michael Scofield és Lincoln Burrows. Az első körben meglehetősen érdekesnek hitt vezérfonalról azonban hamar kiderül, közel sem olyan izgalmas és változatos, mint azt kezdetben hittük.

Paxton karaktere, azon kívül, hogy teljesen sablonos, még sótlan is. Nehéz beleélnünk magunkat a szereplő bőrébe, akinek fő feladata mellett egyéb tevékenysége leginkább abban merül majd ki, hogy C-Note, Abruzzi, illetve főnökünk, Mannix csicskásaként teljesítünk különböző kívánságokat. Erre kezdetben szükség is van, mivel teljesen magunkra utalva tengetjük mindennapjainkat a Fox River Állami Fegyintézetben. Csak a Cég emberei tudják, hogy beépített ügynökök vagyunk, így túlélésünk záloga is csak az lehet, ha minél több barátra teszünk szert.

Ehhez számos pitiáner feladatot kell majd végrehajtanunk, főként bizonyos tárgyakat kell ellopnunk vagy valamilyen módon beszereznünk. Eközben azonban fél szemmel végig a nyolcfős bandán lesz a szemünk, lehetőség szerint minden egyes beszélgetésüket ki kell hallgatnunk, hogy a ködös információfoszlányokat összerakva rájöjjünk, mire is készülnek a jómadarak. A játék alapja így nem más, mint a lopakodás, kémkedés, bár amíg Sam Fisher épp egy drasztikus megújulás közepén mutatta be, hogyan is lehet élvezetesen tálalni az ilyen stílusú játékokat, addig a ZooFly alkotásában eléggé kezdetleges és nevetséges dolgokat tudunk csak megtenni.

Hősünkkel sarkokban megbújva figyelhetjük a nyolcast, esetleg öltözőszekrénybe bújva hallgathatjuk ki beszélgetéseiket, amiket egy becsempészett diktafonnal tudunk rögzíteni. A játék egyik bosszantó hibája itt ki is domborodik, ugyanis bármikor megtehetjük, hogy az épp kihallgatott felek mellé állunk, előrántjuk a felvevőt és a szemük láttára rögzítjük a köztük zajló diskurzust. Reakció? Semmi, rezzenéstelen arccal követik az eseményeket. A diktafonra mi magunk is felvehetünk hanganyagot, és a játék során előfordult, hogy alig egy méterrel az érintettektől mondtam fel a fontos információkat, akik ebből persze semmit nem hallottak vagy vettek észre. Ez a fajta igénytelenség a későbbiekben is végigköveti a játékot és annak minden szegmensét.


A Prison Break: The Conspiracy játékmechanikájának legfontosabb pillére tehát a lopakodás és kémkedés, ráadásul mindezt a börtön egész területén gyakorolhatjuk. A kilenc fejezeten átívelő barangolás alatt a fegyintézet minden zugát bejárhatjuk, viszont ügyelnünk kell rá, hogy éjszakai kisurranásaink alatt egyszer se bukjunk le. Egy járőröző fegyőr vagy egy takarító könnyedén észrevehet minket, akkor pedig búcsút inthetünk pályafutásunknak, és biztosak lehetünk benne, hogy örökre a dutyiban ragadunk. Viszont a játék ezen eleme is hemzseg az idegesítő hibáktól.

Meglepetésként érheti az embert, ha az őrök vagy a börtön más munkatársai tereptárgyak mögül is könnyedén kiszúrnak, máskor azonban a legegyértelműbb helyzetekben se képesek észrevenni minket. Lopódzkodások mellett zárakat törhetünk fel, falak mellett settenkedhetünk, az őrjáratokat kell kicseleznünk, szellőzőkben közlekedhetünk, ha pedig a helyzet megkívánja, akkor egy rövid ideig a kamerákat is leverhetjük. Az adaptáció hangulata tehát rendben van - a maga mércéjéhez képest. Ezeket a részeket élveztük a legjobban, hiszen kicsit úgy érezhetjük magunkat, mint anno Scofield, aki szintén tilosban járt.

Ahogy már említettem, az ügy felgöngyölítésére összesen kilenc, egymást követő küldetés áll a rendelkezésünkre, azonban bőven akad majd szabadidőnk is, amiben a fő cselekményszáltól elszakadva egyéb tevékenységeket is végezhetünk. Például elmehetünk a konditerembe, ahol hatalmasra gyúrhatjuk izmainkat, hogy az illegális bunyókban némi előnyből induljunk. Itt ugyanis komoly pénzekért folynak a küzdelmek, a megszerzett nyereményt pedig szabadon elkölthetjük. Pontosabban a szabadság kimerül annyiban, hogy tetoválásokra szórhatjuk el nehezen összebunyózott zsebpénzünket. Ha itt egy lezáró gondolattal befejeznénk a tesztet, akkor akár egy erős közepest is kaphatna a ZooFly próbálkozása, azonban az igazán idegtépő hibák felsorolása sajnos még hátravan. Mindaz, amit eddig esetleg jónak gondoltunk, és kicsit megdobta volna a végső pontszámot, az most pillanatok alatt válik hamuvá. A prezentáció ugyanis, ahol lehet, ott csúfosan megbukik.

A korábbi bekezdésben említett bunyós szekvenciák egyenesen billentyűzetcsapkodósak, ugyanis a harcrendszer mindössze két-három ütés-rúgás kombinációt ismer, ráadásul ezek fejlesztésére vagy újak megtanulására nincs lehetőségünk. Fegyvereket se forgathatunk, így egy nyamvadt, a helyi műhelyben tákolt kést vagy egy őrtől elkobozott fegyvert se tudunk felvenni és használni vagy elsütni. Ez nagyon egysíkúvá, unalmassá teszi a játékmechanika ezen szeletét. Ezenkívül az animáció hihetetlenül darabos, a karakterek lomhák. A verekedések közben mindig célszerű erősen koncentrálni, ugyanis az ellenféltől érkező ütéseket és rúgásokat könnyen el lehet nézni, és ha kicsit később nyomjuk le a megfelelő gombot, akkor máris hatalmas pofonnal gazdagodtunk, ezekből pedig nem sokat bír a főhős.


Az igénytelenség a grafikára is jellemző, a kiadott képek tehát csalókák, pedig azokon még egész ígéretesnek tűnt a játék. A színek túlságosan sterilek, a környezet teljesen matt színvilága nem tudja elhitetni velünk, hogy egy zord, komor börtön falai között kell életben maradnunk. A karakterek kidolgozatlansága pedig szavakat se érdemelne. A beszélgetések alatt semmiféle érzelem nem olvasható le a szereplőkről, mindig úgy állnak, mint egy darab fa. A szinkronhangok pedig unottak, és bár a készítők állítják, hogy az eredeti színészekkel vették fel őket, ennek sajnos semmi jelét nem láthattuk, hallhattuk.

A ZooFly próbálkozása dicséretes, mert az alternatív történeti szál bevezetése akár jó ötletnek is bizonyulhatott volna, de a sztori köré felhúzott körítés annyira igénytelen és fájdalmasan bántó a rajongókra nézve, hogy a Prison Break: The Conspiracyt jobb, ha minél előbb elfelejtjük. Újabb bizonyítékot kaptunk, hogy ismert és sikeres filmekből vagy sorozatokból képtelenség rendes, tisztességes adaptációt gyúrni, és csak remélni tudjuk, hogy valaki végre megkongatja a játékipar valamely harangját, és a kiadók végre leállnak eme jogok licencelgetésével.

Grafika: Csúnya, igénytelen, elnagyolt. Ez a három jellemző sajnos a játék minden egyes elemre igaz, így mind a Fox River helyszínei, mind a karakterek kidolgozottsága kritikán aluli. Pedig egy börtön igazán érdekes és változatos környezettel bír, a benne összegyűlt rosszfiúk pedig igencsak változatos egyéniségeket takarnak, akiket akár tisztességesen is kidolgozhattak volna.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Lopakodós játékról van szó, így PC-n ezen a téren nem teljesített rosszul a játék. A kamerakezelés a többi hibához képest meglepően jó, így ebbe tényleg nem tudunk belekötni.

Játszhatóság: Alig nyolc óra alatt végigjátszható. A történet annyira egyszerű és kiszámítható, hogy a Barátok közt bármely epizódja több izgalommal és rejtéllyel bír, mint az itt látott sablonmese, így biztosan nem fogjuk újra és újra a meghajtóba tenni a lemezt.

Intelligencia, nehézség: Az őrök néha takarásból is észrevesznek minket, máskor az orruk előtt állva se képesek felismerni minket. A Fox River-i nyolcas se okosabb, nyugodt szívvel diktafonozhatunk előttünk, tetteinkre semmiféle ellenreakció sincs.

Hangok, zene: Eredeti szinkronhangokat ígértek, helyette valami egészen mást kaptunk. Csalódtunk, mert kicsit átverve érezzük magunkat.

Összefoglalás: A Prison Break: The Conspiracy megjelenés előtt még biztató anyagokkal árasztott el minket, a teljes játék azonban komoly csalódást okozott. Merész, aki nem rajongó, és végigszenvedi a közel nyolc órát, aki viszont fanatikus, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, hátha talál benne olyan elemet, ami miatt képes lesz az életéből elpazarolni egy délutánt.