Berta Sándor

A légiutasok fogják kifizetni a testszkennerek árát

Újabb vita van kibontakozóban az Európai Minisztertanács és az Európai Parlament között. Az összetűzés azért robbant ki, mert a két fél nem tudja eldönteni, hogy kik állják a repülőtereken felszerelendő testszkennerek költségeit.

A legtöbb európai uniós tagállam azt szeretné, hogy a légikikötők és a légitársaságok közösen állják a kiadásokat. Mivel az ehhez hasonló költségeket a repülőterek és a légitársaságok gyakran áthárítják az ügyfeleikre, így könnyen előfordulhat, hogy a valóságban a légiutasoknak kell majd kifizetniük a teljes összeget. Az elképzelést támogatta többek között a német kormány is.

Ezzel ellentétben az Európai Parlament erről a megoldásról hallani sem akar és azt akarja, hogy a testszkennerek beszerzésének teljes költségeit maguk a tagországok állják. Az EP közlekedési bizottsága március elsején már el is fogadta Jörg Leichtfried osztrák képviselő beadványát, amelyről az Európai Parlament várhatóan az április 20-i ülésén tárgyal majd. "Az a véleményünk, hogy az állampolgárok védelmére a legjobb technológiát kell alkalmazni" - indokolta a beszerzéseket José Blanco spanyol közlekedési miniszter, a tanács jelenlegi elnöke.


A párizsi Charles-de-Gaulle reptéren már próbaüzemben működik ilyen berendezés

A testszkennerek jóval drágábbak a hagyományos érzékelőknél és átvilágító berendezéseknél. Egyetlen ilyen készülék több mint 100 000 euróba is kerülhet és jelentős mértékben növelné a repülőterek kiadásait. A jelenlegi gyakorlat az, hogy a légikikötők felszámolják a náluk megforduló légitársaságoknak az állami biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos díjakat. Vagyis végeredményben minden ilyen megoldást a felhasználóval fizettetnek meg a cégek.

A testszkennereket már tesztelik Olaszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Hollandiában. Az Egyesült Államokban szintén megkezdték a berendezések felszerelését. A készülékek képesek a bőrig átvilágítani a légiutasokat és így elvileg kiszűrhetik akár a ruha alatt elrejtett robbanóanyagokat vagy fegyvereket is. Az adatvédelmi szakemberek ugyanakkor attól tartanak, hogy ezáltal sérülne az emberek magánélethez fűződő joga és megnőnének az egészségügyi kockázatok is.

A tervek között szerepel egyébként az is, hogy minden európai uniós repülőtéren ugyanannyiba kerüljön a poggyászok átvilágítása. Az Európai Parlament ezzel szemben azt akarja, hogy az embereket felvilágosítsák a valódi költségekről és veszélyekről. A képviselők álláspontja az, hogy meg kell akadályozni, hogy a légikikötők és a légitársaságok - a biztonságra hivatkozva - megengedhetetlen módon az utasok kárára nyerészkedjenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mad mind #15
    Nos már nem lehet, legalábbis a CDG-n a transzfer utasokat újra átvizsgálták, ami szerintem tök felesleges, meg időrabló volt.
  • kvp #14
    "Tényleg! Érdekes kérdés, hogy a repülőtereken miért nem? (sokszor repültem már, le is vetkőztettek párszor, de kutyát mégcsak távolról sem láttam sehol) "

    Ferihegyen regen voltak, nem tudom azota hova tettek oket. A hataroizetnel ket fajtajukat lehet megkulonboztetni (nem, nem kicsi es nagy kutya hanem) a kabszeres es a bombakereso kutyakat. Egy repteren mindkettore szukseg van.

    "Vajon egy-kettő-tíz-20 pusztakezes harcművész -- éles műanyaglapok nélkül is -- mire képes? És ezeket semmilyen testszkenner sem mutatná ki. Abszolúte kizárt, hogy ez másoknak nem jutott eszükbe."

    Ezert vannak rejtett fegyveres orok az amerikai jaratokon. A 'harmuveszek' max annyit vennenek eszre, hogy hatbalottek oket. A pilotafulkebe meg ujabban mar csak robbanoanyaggal lehet bejutni, ugy bepanceloztak oket. Itt mar a kes es a pisztoly sem segitene.

    "Vajon min buknak el az ilyen ötletek? (ez esetben szerencsére!)"

    Legutobb par izmos amerikai utason, akik letepertek a merenylot. Ezt hivjak chuck norris effektusnak. Es tenyleg mukodik.

    "Én csak egy megoldást tudok a talányra: nem lehet 20 (vagy 5 vagy 10, vagy X db) embert úgy összehozni, hogy nem legyen közöttük legalább egy darab titkosszolgálatos."

    Ossze lehet. Pl. kimegy az ember magyarorszagon egy hatranyos helyzetu telepre. Ott egy fel titkosszolgalatos sem lesz a kozott a 20-50 ember kozott akik agyonverik. A magyar 'terroristakat' pedig beugrattak (angolul: entrapment), de tekintve, hogy a kossuth teri csapat vezetoinek a fele ugynok, ez nem meglepo.

    "Egyáltalán micsodák ezek a titkosszolgálatok? Gyanítom, hogy nem egészen azok, aminek látszanak..."

    Van sok fele. Pl. magyarorszagon a tv ostrom ota van egy egyseges kozponti, ez a katonai es a civil szolgalatok osszevonasabol jott letre. Fo feladata az allam vedelme az allampolgaroktol. Amerikaban ott van a cia, ami jelenleg tobbnyire a mossad iranyitasa alatt all, tovabba a nsa, ami a tenyleges belso elharito munkat vegzi, tehat ok felelnek az amerikai lakossag megfigyeleseert.

    Terrorakciokat foleg az izraeliek szerveznek, vagy sajat kezuleg alruhaban, vagy alruhas terroristavezerek altal kikepzett ongyilkos merenylokkel. Errol egy regi vicc jut eszembe: Lemennek az ujsagirok egy kis faluba es megkerdezik Kohn bacsit. 'Tessek mondani, van itt antiszemitizmus?' 'Nincs kerem, de igeny az lenne ra!' Aztan szep lassan elterjed az 'eszme' es az eredeti kitalaloktol fuggetlen es iranyithatatlan 'szervezetek' is elkezdenek cselekedni, igy vegul egy atveresbol is lehet uj eszme, aminek a kovetoi mar komolyan gondoljak. Az egesz alkaida egy ilyen eszme, mint a coca cola vagy a mcdonalds, csak muzulmannak tuno valtozatban.
  • Tetsuo #13
    Ez nem ujdonsag, mindent az utasok fizetnek.
  • halgatyó #12
    Igen, ez is egy "eszköz", amit asszem használnak is helyenként
    Tényleg! Érdekes kérdés, hogy a repülőtereken miért nem? (sokszor repültem már, le is vetkőztettek párszor, de kutyát mégcsak távolról sem láttam sehol) Pedig jól kiegészítené az egyéb módszereket.

    Mindenre persze nem alkalmas, mint ahogy egyetlen módszer sem mindentudó.

    Ma már vannak olyan kisérleti detektorok, amelyek pár molekulányi anyagot képesek kimutatni. Ezeket sokkal gyorsabban be lehet "tanítani" egy új anyagra, mint a sok kiképzést igénylő kutyát, legalábbis én így tudom.

    Van viszont egy általános probléma a repülőterek biztonságával kapcsolatban, és minél többet töprengek ezen (a saját bőrömről is szó van), annál kevésbé értem.

    A probléma a következő: egy repülőgép "eltérítéséhez" nem feltétlenül kell bomba, állítólag éles és kemény műanyag lapok plussz 5-10 elszánt ember.
    És itt kezdődik az én agyalásom.
    Vajon egy-kettő-tíz-20 pusztakezes harcművész -- éles műanyaglapok nélkül is -- mire képes?
    És ezeket semmilyen testszkenner sem mutatná ki.

    Abszolúte kizárt, hogy ez másoknak nem jutott eszükbe.
    Vajon min buknak el az ilyen ötletek? (ez esetben szerencsére!)

    Agyalok tovább. Min bukhatnak el az ilyen próbálkozások?
    Én csak egy megoldást tudok a talányra: nem lehet 20 (vagy 5 vagy 10, vagy X db) embert úgy összehozni, hogy nem legyen közöttük legalább egy darab titkosszolgálatos.

    Vagy talán az ilyen repülőszemélyzet-ijesztgető szervezeteket épphogy a titkosszolgálatok vezérlik?
    Egyáltalán micsodák ezek a titkosszolgálatok? Gyanítom, hogy nem egészen azok, aminek látszanak...
    És ha ez a repülés terén igaz (HA!) akkor viszont lehet hogy a többi civil szervezetre, itt a földön, szintén igaz?
    Messzire vezet
  • kvp #11
    Meg van egy opcio:

    3) Kutyak! Olcso, aranyos, negylabu bombakereso, aki meg akkor is kiszurja a robbanoanyagot ha az illeto megette reggelire. Ennel jobb megoldas jelenleg nincs. A gyerekek jatszhatnak veluk, akinel meg robbanoanyag van azt megeszik vacsorara, es raadasul a scannerek kezeloszemelyzetenel biztosan tobb eszuk van.

    "Amúgy meg a nigériai gyerek feljutott a gépre, mert felengedték bombával együtt. Kizárt, hogy megannyi izraeli biztonsági ne vette volna észre a vizsgálat során, mit rejt az alsónadrágjában..."

    Van ra nemi esely (valoszinuleg nehany izraeli ugynok csobe huzta alkaloidas vezetonek adva ki magukat), viszont azon a repteren ahol atszallt a transzfer varok ossze vannak kotve, tehat ellenorzes nelkul lehet az egyik geprol a masikra atszallni. Legalabbis a 90-es evekben amikor utoljara ott jartam meg siman atmentem a malev geptol a klm-eshez, majd par honappal kesobb visszafele ugyanez volt. (a csomagok meg kozben a folyoso mellet egy kis utanfutos targoncan mentek a gepek kozott) Az ellenorzokapuk az epulet kozepen vannak, de azokon csak akkor kellett atmenni, ha valaki ki akart menni a repter nemzetkozi teruleterol.
  • Garrett27 #10
    Miért az utazókat akarnák ennyire vizsgálgatni ráadásul a saját pénzükből? Nem ők rabolják ki a poggyászaikat, amelyeket szintén biztonsági őrök szkennelgetnek és még ráadásul a repülőtér sem vállal semmilyen felelősséget a poggyászokon belüli holmikért se a tolvajbanda foglalkoztatásáért! (tisztelet a kivételnek...)

    Amúgy meg a nigériai gyerek feljutott a gépre, mert felengedték bombával együtt. Kizárt, hogy megannyi izraeli biztonsági ne vette volna észre a vizsgálat során, mit rejt az alsónadrágjában...
  • hdo #9
    "A légiutasok fogják kifizetni a testszkennerek árát"

    Hogy az egyik kedvenc magyar származású színészemet, Edward James Olmos-t idézzem:

    "Lofaaaaaaszt!"
  • halgatyó #8
    Az a gyanúm, hogy a cikkben szereplő 100ezer euró erősen alulbecsült has-adat.
    Ezeket a készülékeket ugyanis telepíteni kell.

    Kell helyiség, energiaellátás, szervízháttér tartalék alkatrész készlettel, megfelelő számú (legalább 3 db) készülék beszerzése szükséges, mert ha egy elromlik, az ne borítsa az utasforgalmat,
    továbbá kell képzett kiszolgáló személyzet a megfelelő tartalékkal,
    továbbá a beszerzést bonyolító emberek jutaléka a zsebükbe,
    vagyis a valóságban sokszorosába fog kerülni (akárcsak a 4-es metró)

    Ezzel szemben mit ad nekünk ez a készülék?
    Feltéve, hogy tényleg azért kell, ami a hivatalos indoklásban szerepel, és nem valami egészen más célja van...
    Van egy nagyon fontos adat az ilyen berendezésekre: egységnyi ráfordítással hány emberéletet ment meg.
    Vagy megfordítva: hány euró (dollár, jen, jüan, stb) ráfordítással menthető meg 1 azaz egy darab emberélet??

    Ezt az adatot össze kell hasonlítani más készülékek emberélet-megmentő képességével, csak így lehet normálisan eldönteni, hogy melyik készüléket válasszuk!

    Márpedig ennek a vetkőztetőgépnek igen komoly versenytársai vannak az egészségügyben: CT, NMR, PET (képalkotó eljárások), de ott vannak a kéiai jellegű diagnosztikai módszerek

    A legdrágább (és a legtöbbet tudó) a fenti felsoroltak közül a PET-CT, ami a járulékos költségekkel együtt több százmillió forint.
    Viszont ha naponta 15 embert megvizsgálnak, és ebből csak 3 élete menthető meg a vizsgálat közvetkeztében, az évente többszáz emberélet! Egyetlen egy darab PET-CT.

    Nekem az a meggyőződésem, hogy ezek a repülőtéri "roncsolásmentes" vetkőztetőgépek igen rosszul állnának, ha ténylegesen az 1 emberélet megmentéséhez szükséges ráfordításokat hasonlítanánk össze!

    Nem is beszélve arról, hogy a fentfelsorolt egészségügyi készülékek ténylegesen elháríthatatlan probléma (pl. rák) megelőzésében segítenek.
    Ezzel szemben viszont a repülőgépek elleni merényletek megelőzésére más módszer is lenne:
    1.) a muzulmánokat nem beengedni Európába (mert félelmetes, borzalmas, idegen kultúra képviselői, és játszva leszaporodják az őslakókat)
    2.) biztosítani, hogy otthon a saját hazájukban viszont békében tisztességesen élhessenek (NEM folyton megtámadni, lebombázni, kirabolni őket!!!)
    Ennyit kellene "mindössze" csinálni. Kár, hogy pont az ellenkezőjét csinálják azok a bűnözők, akiket hatalommal áldott meg a balsors.
  • GabiWong #7
    Mondjuk a társaság lemondana a profit pár százalékáról és nem hárítanák tovább az utasokra, megemelt jegyárak formájában, csak ez a vadkapitalizmusban már fel sem merül.
  • Oláh Herkules #6
    Csak nehogy abdulék kezébe kerüljön!