SG.hu·

Rettentőt bukott az új magyar közönségfilm

Két első helyes nyitány után mindössze a hetedik helyen mutatkozott be a fővárosban Sas Tamás új romantikus filmje, A szinglik éjszakája. A rendező előző filmjét hétszer annyian látták az első hétvégén, mint mostanit.

Pár napja még Sas Tamás volt a legnagyobb király, hiszen 2007-ben az S.O.S. szerelem! (budapesti nyitóhétvége: 23521 néző), 2008-ban pedig a 9 és 1/2 randi (budapesti nyitóhétvége: 28418 néző) lett hatalmas siker, annak ellenére, hogy a kritika nem volt túlzottan a filmekért. (A sikerben lehet, hogy a Valentin napi időzítés is közbejátszott).


Idén azonban a Valentin nap után jött az új Sas-film, A szinglik éjszakája, azonban a nézőket mindez nem hatotta meg, hiszen Budapesten mindössze 4215 embert érdekelt a reklámok köré csomagolt történet, s az országos szinten szerzett valamivel több mint 10 ezer néző sem volt elég ahhoz, hogy jobb nyitány szülessen, mint a legutóbb súlyos, közönségfilmes bukás, az Álom.net esetében. (A kérdés, hogy a gyenge kezdésben van-e szerepe annak, hogy az előző két Sas-film producere, Neményi Ádám ezúttal nem volt benne a projektben, ő márciusban jelentkezik az Igazából apa című romantikus mozival, melyet az S.O.S. szerelem! producerének új filmjeként is hirdetnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© micu182010. 03. 02.. 22:34||#8
Már régesrég kikötöttem volna, hogy az állami támogatásból 5-10 millát kötelezõen internetes videókampányra kell költeni. Ki nem sz...ja le a /nagyon drága/ plakátokat amelyeken mindig ugyanaz az x unalomig szerepeltetett fazont látja.
Azokból semmi sem derül ki. Végülis a mi pénzünket szórják amatõr marketingre.
© winnie2010. 03. 02.. 18:26||#7
a tehetségesek filmjeit 1500-an nézik meg. ezt még bukásában is 4 nap alatt tízezren. épp ez a magyar filmtámogatás rákfenéje, hogy 10-100 milliók mennek el olyan filmekre, amiket ugyanaz a 6 ember néz meg.
© JASON132010. 03. 02.. 17:06||#6
Ami szar az szar... Magyar film... szexista vonzattal, nem tudom mit várnak tõle... csak azt sajnálom hogy egy csomó pénz elmegy az ilyen szarokra a tehetségeseket meg nem támogatják!
© Jimmyke2010. 03. 02.. 13:48||#5
Egyszer láttam a plakátját az aluljáróban. Nem is csodálom 😄
© neoG2010. 03. 02.. 13:30||#4
És mint tudjuk: Budapest=Magyarország<#idiota>
© Dynamic2010. 03. 02.. 12:37||#3
Bp-en 100 méterenként ki van plakátozva.
© Mcsiv2010. 03. 02.. 08:23||#2
így nem is csodálom, én pl. csak most hallok róla😉 Szép nyugodtan besunnyogott a mozikba, senki nem tud róla, nem csoda hogy hatalmas bukás
© bippo2010. 03. 02.. 07:47||#1
Nem igazán vitték túlzásba a reklámját.