SG.hu·

Hatodik helyen nyitott Antal Nimród akcióthrillere

Antal Nimród Szállítmány (Armored) című, pénteken debütált akcióthrillere 6,6 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) bevétellel a hétvégi észak-amerikai tízes toplista hatodik helyét foglalta el.

A kritikák elsősorban a Kontroll alkotójának új filmjében szereplő sztárok, Matt Dillon, Laurence Fishburne és Jean Reno alakítását méltatták. A thriller biztonsági emberekről szól, akik megpróbálják kirabolni saját cégük 42 millió dollárt szállító járművét. Antal Nimród Szállítmány című filmjét január 28-tól láthatja a magyar közönség.


A bemutatását követő harmadik héten sikerült az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára kapaszkodnia a Sandra Bullock főszereplésével készült The Blind Side című focidrámának. A film a hét végi bevételi toplistán 20,4 millió dolláros (3,7 milliárd forintos) jegyeladással került az élre maga mögé utasítva az Újhold című vámpírthrillert, amely két hétig volt a legnézettebb film. A lista harmadik helyére a Brothers (Fivérek) című háborús dráma került 9,7 millió dolláros (1,7 milliárd forintos) jegyeladással. Az afganisztáni háborúból visszatérő katonák lelki sebeiről és a társadalomba való visszailleszkedéséről szóló produkció főszerepét Tobey Maguire játssza el.

A Dickens regénye nyomán forgatott animációs Karácsonyi ének is jól tartotta magát, 7,5 millió dollárral (1,3 milliárd forinttal) a negyedik helyen szerepelt. Egy másik animációs mese, a Vén csontok 6,9 millióval (1,2 milliárd forinttal) végzett az ötödikként a bevételi rangsorban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kukacS3K2009. 12. 12.. 19:55||#13
elõször nem értettem miért olyan nagy siker amerikában a blind side fõleg mert mindig focis-drámának hívtátok... belenézett már valaki a trailerbe? mert abból nem a foci jön le hanem egy 2 méteres 150 kilós féldebil fekete fiatalember felkarolása egy középosztálybeli szõkítetthajú feleség által (nyálasan) -> és most csodálkozunk a sikeren?
© nessboth2009. 12. 09.. 10:09||#12
Nimród papa! B*ssz oda hollywoodnak a predatoroddal!
© RoadkilleR782009. 12. 09.. 07:21||#11
Csak77
Gratulálok! Ez az igazi magyar mentalitás :-(
Ilyenkor nem vagyok túl büszke arra, hogy én is magyar vagyok...
© kalapos012009. 12. 08.. 23:26||#10
Miféle sikerrõl beszélsz? Gondolkozz, miközben olvasol. Senki nem beszélt sikerrõl csak te.
© Csak772009. 12. 08.. 23:02||#9
Már közhely, hogy ha a magyar válogatott csak 3-0 eredményre kap ki egy patinásabb ellenféltõl, az már siker. Fenéket az. Ez a 7. hely nudli, semmi. A film bukott, hatalmasat.
© rufhus2009. 12. 08.. 15:53||#8
Reméljük visszahozza az árát! Nimród tényleg tehetséges!
© PrisonMan2009. 12. 08.. 14:17||#7
Hajrá Nimród!! Trailer alapján marhajó filmnek néz ki, szereposztás meg egyszerûen fenomenális. 20 millió dollárból forgatták (forrás), ezzel a 6,5 milliós nyitóhétvégével talán sikerül sikerül visszahozni a 20 milliót. TALÁN.

Megjegyzem ebben a 20 millióban nincs benne a marketing költség. Szóval az össz pénz, amit a stúdió beleölhetett az olyan 35-40 millió dollár között mozog. A gyártó stúdió az amerikai mozibevétel csupán 50-55%-át kapja meg, tehát ha a mozikban hoz is 20 millió dollárt a stúdió a legjobb esetben is megkapott 10 millió dollárral bõven minuszban van. De ott van még a televíziós csatornáknak eladás bel- és külföldön, külföldi mozis bevételekbõl járó százalék, DVD eladások bel- és külföldön, kölcsönzés, és egyéb bevétel.
-> Hát necces lesz. Valahogy csak összekaparják nyereségesre. Nem tenne jót a rendezõnk karrierjének egy bukta. Bízzunk a legjobbakban! 😊
© bertino2009. 12. 08.. 12:42||#6
ja, olyasféle 😄
© krajcsovszkig2009. 12. 08.. 10:43||#5
Szerintem meg nõi szoftpornó kisigényû 12 éves picsáknak.
© TeDDyRuSh2009. 12. 08.. 09:32||#4
Tudom, nem nagyon számít, de dec. 7-es adat szerint 6,5 millával 7. helyet ért el az Armored, több oldal adata szerint a hétvégén. Hajrá Nimród, drukkolunk. toballal egyetértek abban, hogy a thillerhez semmi köze a New Moon-nak, bár az általa felvázolt kategória számomra ismeretlen😊 Talán egy amerikai romantikus dráma skatuja jobban ráillik😊