SG.hu·

A Sony a levegőn keresztül közvetíti az áramot

Mindenféle kábel nélkül egy televízió működtetéséhez elegendő áramot képes a Sony japán elektronikai óriás új technológiája közvetíteni.

Számos "wireless" (drótnélküli) eljárás volt képes adatokat küldeni és fogadni egy központi készülékből, mindeddig azonban csak álom maradt a tápcsatlakozó nélküli szerkezet. Nélkülözhetetlen, ugyanakkor sokszor zavaró és nem túl kellemes látványt nyújtó eszközről van szó - mely most a Sony találmányának köszönhetően végre kámforrá válhat.

A Sony elektromos áramot szolgáltató rendszerének prototípusa a tesztek során 100 volt elektromos áramot közvetített egy fél méterre lévő 22 colos televíziónak a levegőn keresztül. A rendszer ezt a mutatványt a mágneses rezonanciának köszönhetően tudja végrehajtani. A gép egy tekercsen keresztül mágneses erőteret hoz létre, és ha ezen belül egy másik tekercset helyeznek el, akkor a kettő között elektromos áram keletkezik. Mindkét készüléket ugyanarra a frekvenciára kell állítani, hogy sikeres legyen az áramátvitel, viszont arra nincs szükség, hogy pontosan egymással szemben helyezzék el ezeket. Emellett a mágneses erőtérben lévő fémeszközök egyáltalán nem melegszenek fel.

Ugyanakkor a készüléknek megvannak a hátulütői is - a pontosság és a használható távolság tekintetében egyaránt. A Sony prototípusa 80 százalékban volt hatékony, ami azt jelenti, hogy a kibocsátott áram ötöde elveszett. Amikor pedig egy áramkört kötöttek a második eszközhöz, akkor az további árammennyiség-csökkenést eredményezett, így az eredeti 80 wattból csupán 60 maradt. A távolság növeléséhez passzív áramközvetítő egységeket is el lehet helyezni az elsődleges más másodlagos tekercs közé, így 80 azt cm-ig lehet kiterjeszteni. A Sony pénteken még csak a rendszer alapszintű technológiáját mutatta be. Arról még semmi információ sincs, hogy ez a készülék mikor kerülhet kereskedelembe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© waterman2009. 10. 07.. 16:44||#7
áááá, biztos nem rákkeltõ. ellenben pár hónap használat után azt veszed majd észre, hogy éjszaka nem kapcsolsz villanyt mikor kimész slozira, mert már alapból zöldes fényt adsz magadból..
én inkább elviselem a vezetéket, minthogy max 80%-os hatásfokkal nézzek tv-t.
© AbyssLord2009. 10. 07.. 13:04||#6
szorri, a 4-esre akart menni...
© AbyssLord2009. 10. 07.. 13:03||#5
Nem gimis, középsuli. Vagy mondhatnám ezt is: érettségi alap.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy mennyire rákkeltõ ez a cucc.
© valv2009. 10. 07.. 01:03||#4
"A Sony elektromos áramot szolgáltató rendszerének prototípusa a tesztek során 100 volt elektromos áramot közvetített egy fél méterre lévõ 22 colos televíziónak a levegõn keresztül."

aztaqrva, Voltban mérik az sg.hu-n az áramot. Az in**x-en még megértem hogy nem jártak gimis fizikaórákra az újságírók de itt????

© JASON132009. 10. 06.. 17:19||#3
Azt hiszem Tesla már pár éve kitalált valami hasonlót úgyhogy nagyon ügyesek a japcsik!
© Nazir2009. 10. 06.. 14:56||#2
Ja
© KillerBee2009. 10. 05.. 16:20||#1
"A gép egy tekercsen keresztül mágneses erõteret hoz létre, és ha ezen belül egy másik tekercset helyeznek el, akkor a kettõ között elektromos áram keletkezik."

Hogy mikre nem jut a tudományos fejlõdés! Én még úgy tanultam, hogy a második tekercsben indukálódik a feszültség ill. áram, erre most kiderül, hogy a két tekercs között folyik az áram - biztos a levegõben.