SG.hu·

Beszavaznák a kalózokat a parlamentbe a német fiatalok

Az országos parlamenti választások előtt egy héttel megtartott U18 "ifjúsági választások" eredményei szerint a német fiatalok körében nagy népszerűségnek örvend a Kalózpárt: a parlamenti választásokon közel 9 százalékuk a kalózokra voksolna.

A német országos parlamenti választások előtt egy héttel tartották meg az immár hagyományosnak tekinthető "ifjúsági választásokat" az U18 elnevezésű, az ifjúság politikai nevelését előmozdító projekt keretében. A kezdeményezés célja, hogy növelje a tinédzserek politikai érdeklődését, egyúttal felhívja a politikusok figyelmét a fiatalkorú állampolgárok pártpreferenciáira.

Az elmúlt héten megtartott "voksoláson" mintegy 126 ezer, 18 év alatti fiatal adta le szavazatát a közel ezer - iskolákban, sportlétesítményekben, és más, a célcsoport által gyakran látogatott helyszínen felállított - "szavazókörzet" egyikében. Az eredmények szerint a választójoggal még nem rendelkező fiatalok körülbelül 20-20 százaléka szavazna a zöldekre, a szociáldemokratákra és a CDU/CSU koalícióra.

Mindezek mellett úgy tűnik, a helyi Kalózpárt is masszív szavazótáborra lelne a fiatalok körében. A felmérés szerint, ha megtehetnék, a fiatalok 8,72 százaléka voksolna a parlamenti választásokon a Kalózpártra. A párt elnöke, Jens Seipenbusch ezt az eredményt rendkívül biztatónak találta. Véleménye szerint a szavazati arány azt mutatja, hogy a német fiatalokat nem csak a választások ténye, de az olyan 21. századi politikai kérdések is foglalkoztatják, mint az állampolgári jogok online érvényesülésének problematikája.

A Kalózpárt, amely egyébként jelenleg 1 képviselővel rendelkezik a német parlamentben, bizakodóan tekint az e hét végi valódi megmérettetése elé. Reményeik szerint a szeptember 27-ére kiírt választásokon a pártra leadott voksok aránya meghaladja majd az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© semmikozod2009. 09. 23.. 18:19||#9
Amerikában is két párt van és nagyon boldogan megvannak.
© Sanyix2009. 09. 23.. 14:22||#8
"A demokrácia lényege az lenne, hogy a képviseletekben sokszínûen jelenjenek meg a különbözõ érdekcsoportok, aztán ott ütköztetni tudják az érveiket,"

tömeges ketrecharc!
© NEXUS62009. 09. 23.. 12:42||#7
A demokrácia lényege az lenne, hogy a képviseletekben sokszínûen jelenjenek meg a különbözõ érdekcsoportok, aztán ott ütköztetni tudják az érveiket, majd valami kompromisszumos, de mûködõ megoldást találjanak.

Egy olyan rendszer, ahol egy nagy mamut párttal szemben ott ül egy másik hasonlóan dagadt dög nem nevezhetõ demokráciának!

Szembe kell nézni a realitással, ugyan úgy ahogy a harmincas években a nácik lenyúltak egy többé kevésbé demokratikus országot, bizonyos politikai erõk ma is sorra nyúlnak le országokat hasonló módon, propagandával, dezinformációval, álproblémákkal, csak a jelképek mások.

Nem mi vagyunk túl szétaprózottak, hanem a nagyhalak nõttek túl nagyra, ideje, hogy a hentesbácsi kivegye õket az akváriumból és a vevõknek szépen felszeletelje.
© NEXUS62009. 09. 23.. 12:33||#6
Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.
© who am I 72009. 09. 23.. 08:42||#5
Csak nem minden probléma 1forma "fajsúlyú".És ez nem éppen a "gizinéni romlott sajtott szokott árulni a sarki abc-ben" féle probléma..
© hol96722009. 09. 22.. 21:37||#4
Csak az a gond ezzel, hogy a jól körül6árol6ó globális, cionista bankár hálózaton kivüli politikai erõket nem kéne elaprózni, megosztani azzal, hogy minden egyes problémára új pártot alapitunk.
© NEXUS62009. 09. 22.. 20:44||#3
Ez eddig OK, csak így tovább.
Igazából egy modern életmód problémáin alapuló pártról van szó. Azért jött létre, mert a régi pártok köré szervezõdõ gazdasági-politikai elit soxor gyak direkt tör a modern/posztmodern életmód ellen.

Ez az egész ráadásul sokkal demokratikusabb, mint a régirencer, mert pl. a gazdagék golfklubjába, ahol okosék megszervezik a politikai életet, szegénygyereket nem engedik be. Egy fórumon viszont mindenki lexarja, hogy hány merci áll otthon a másik garázsába, vagy hogy épp egy se.

Ha viszont olyan miatt baxtassák a júzert, ami manapság inkább nevetséges, akkor azért mindenkiben felmegy a pumpa, és tenni akar valamit.
© mrzed0012009. 09. 22.. 19:00||#2
Azt én is elmentettem. Eszementen vicces a "páncéltörõt szorongató talán talibán fiatalok kezében" kép alatt a warezoló fiatalok felirat <#idiota>
© uniu2009. 09. 22.. 18:46||#1
Hiányolom a tipikus "Warezoló fiatalok" képet. Ill milyen új módi az, hogy a cikkíró a névtelenség mögé bújik ?