SG.hu·

David Fincher filmet forgat a Facebook-jelenségről

Tárgyalásokat folytat a Facebook közösségi portál sikerének megfilmesítéséről David Fincher amerikai rendező - írta a hollywoodi szaksajtó.

Az idén 10 Oscar-díjra, közöttük a rendezőnek járó szobrocskára jelölt Benjamin Button különös élete című alkotás, valamint több nagy sikerű film, a Hetedik, a Harcosok klubja és A Zodiákus rendezője a Columbia Pictures filmstúdióval folytat előrehaladott tárgyalásokat - írta szerdán a Daily Variety. Aaron Sorkin, Az elnök emberei tv-filmsorozat, valamint az Egy becsületbeli ügy és Charlie Wilson háborúja játékfilmek forgatókönyvírója már elkészült a forgatókönyvvel, amelynek címe The Social Network (A közösségi hálózat).

A film a Facebook fejlődését kíséri figyelemmel 2004 óta - amikor Mark Zuckerberg harvardi egyetemista létrehozta -, egészen napjainkig, amikorra több mint 200 millió taggal világjelenséggé vált - írja a Daily Variety. A forgatás az év végén kezdődik. A produkcióban részt vesz Kevin Spacey filmszínész és rendező is. Zuckerberg eredetileg csupán a diáktársaival való eszmecserére hozta létre a Facebookot, amely az internetes vitafórumból végül világméretű közösségi portál lett. Az internetes hálózaton a felhasználó elkészítheti személyes profilját és együtt kommunikálhat a többiekkel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© darXideR2009. 06. 26.. 21:44||#8
"A csávó inkább iwiw-szerû valamit akart, ahol összegyûjtheti a volt egyetemi haverjait. "
hbiztos pont így volt.. jól leutánozta az iwiwet. botrány!
-.-"
© PrisonMan2009. 06. 26.. 19:00||#7
"David Fincher filmet forgat" ---> "Tárgyalásokat folytat"
Érzitek az ellentmondást? <#idiota>

Amúgy a Benjamin Buttont 13 Oscarra jelölték. (imdb) Kösszpusszi MTI..
© Loverman2009. 06. 26.. 18:00||#6
te most a hotdog-ot hasonlítod össze a facebook-kal? lol...
az meg persze nem jelenti hogy a facebook eredeti és forradalmi lenne hogy az volt az ELSÕ ilyen?
meg a youtube volt az ELSÕ széleskörû videómegosztó?
jah tényleg egyáltalán nem forradalmi és nem eredeti...
© gojszi2009. 06. 26.. 00:30||#5
"De az ilyen motivációt sem értem Nem hallott még free fórumról vagy msn-rõl?"

Dynamic: Ha csak a kommunikációról lenne is szó: nem beszélgetnél szívesebben egy saját fejlesztésû webes felületen keresztül a haverokkal? Én igen.
Ha mindenki így állna az élet dolgaihoz, akkor most nem lenne ez a fórum, sem elektromos áram, vissza, egészen a pattintott kõszerszámokig. És tovább. A fejlõdés már önmagában is éppen elég motiváló erõt képvisel. Persze nem mindenkinek 😊
© Dynamic2009. 06. 26.. 00:12||#4
Forradalmi és eredeti eleve nem lehet, mert ilyen-olyan közösségi oldalak mindig is voltak, bár tény hogy azok nem annyira koncentrálódtak az egyéni személyes adatokra(csajozás.hu, hotdog meg hasonló tini marhaságok).
De ha megnézel egy egyszerûbb fórumot már az is egy kezdetleges közösségi oldalként felfogható, hiszen ott is adsz meg magadról különbözõ adatokat, a korodtól kezdve a hobbidig.
© Loverman2009. 06. 25.. 22:42||#3
Azért forradalmiak és eredetiek mert elõttük nem volt olyan, vagy ha igen akkor nagyon gány.
A cikk természetesen rossz, pont annyira az eszmecserére hozták létre a Facebook-ot mint amennyire a World of Warcraft = harcmûvesek világa. MTI színvonal, ennyi.
A csávó inkább iwiw-szerû valamit akart, ahol összegyûjtheti a volt egyetemi haverjait.
© Dynamic2009. 06. 25.. 21:48||#2
Egyébként elképesztõ, hogy pofonegyszerû, forradalminak és eredetinek abszolút nem nevezhetõ marhaságokból lesz világsiker, mint a facebook, milliondollarhomepage, twitter, youtube...

"Zuckerberg eredetileg csupán a diáktársaival való eszmecserére hozta létre a Facebookot"

De az ilyen motivációt sem értem Nem hallott még free fórumról vagy msn-rõl?
© joeperry2009. 06. 25.. 20:25||#1
Ezek után már csak a hazai iwiw-filmet várom, természetesen Csányi/Fenyõ és Dobó Kata fõszereplésével.