SG.hu·

Mégsem lesz közös Seagal - Van Damme film

Jean Claude Van Damme és Steven Seagal Weapon című közös filmjéből végül nem lesz semmi, hiszen a hírek szerint Seagal produkciós cége, a Flagship Films kihátrált.

Már korábban is felreppent egy bizonyos hír, miszerint Van Damme vs. Seagal címmel közös filmet forgat a B-kategóriás filmek két sztárja. Sajnos a sci-fi alaptörténettel rendelkező projektből végül nem lett semmi, de a "szimpla" akciófilmnek ígérkező Weapon sorsa szépen alakult - eddig.



A sztori két bérgyilkosról szól. Jack Conway kiválóan forgatja a pisztolyt, míg Derek Chase a késsel bánik mesterien. Bár a világ legjobbjai közé tartoznak, még csak nem is tudnak egymás létezéséről. Ám egy napon kénytelenek kényelmetlen szövetséget kötni közös ellenségük, egy drogkartell ellen.

A sztori nem váltja meg a világot, de a két főszereplő miatt mindenképpen érdemes lett volna megnézni. Sajnos azonban Seagal produkciós cége bejelentette, hogy kiszállt a projektből és emiatt színésze sem vállalja el a szerepet. Van Damme még nem nyilatkozott, de a pletykák szerint ő maradna és a producerek keresnek mellé valakit társnak. Állítólag a rapper, DMX a legesélyesebb a szerepre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© GG2009. 04. 21.. 14:13||#12
PEDIG mekkora flash lett volna, egymást csépelték volna volt már rá példa más gyenge színészek álltak összes és a végén qrva jó film lett belõle. 😛 (szilvi és a körtike)
© Aldo Moro2009. 04. 19.. 22:51||#11
Jonh Woo szerintem nagyon látványos filmeket rendez, amiben persze nem a filozófiai tartalmat kell keresni. A filmre meg kíváncsi lettem volna, kár érte. Azt a pletykát ugye senki nem hiszi el, hogy egy harcmûvész nem tud esni? Gyerekek! Nõjünk már fel!
© pixx2009. 04. 19.. 20:34||#10
Én se, mondjuk szerintem, az egyik leggyengébb rendezése, de ez már más kérdés...
© schrank2009. 04. 19.. 07:05||#9
93-ban már a karrierje csúcsán volt , a tökéletes célpontban nem tudom mit dobott a woo rendezés mert szerintem semmit ...
© xido2009. 04. 18.. 19:51||#8
Na..pont nemrég jutott eszembe,hogy amiben DMX mellék fõszereplõ,az a film el van találva és mûködik...Jet Livel is nagyot alkotott,meg Seagallal is nagyot alkotott és mindkettõ profi mozi volt,többször nézõs...szóval lehet JCVD tényleg kap egy újabb esélyt,hogy visszatérjen,drukkolok neki...
Seagal cége viszont hülye,mert ebbõl a történetbõl lehetett volna csinálni egy Tango@Cash hangulatú darabot is nyugodtan.....Seagalról még annyit,nemrég belenéztem a vámpírvadász Penge utánzó filmjében..szánalmas a faszi,olyan ostoba vágásokkal dolgoztak,hogy el se hittem,hogy tud a karddal bánni....
© pixx2009. 04. 18.. 18:41||#7
Én úgy tudom nyugtató függõ volt, vagy mi De mikor Itt járt nálunk Fridinek be is vallotta, hogy voltak problémái.
Anúgy Woo még azt is elmondta az interjúban, hogy Van Damme könyörgött neki, hogy csináljon USA viszonlatban olyan akciósztárt, mint amijet Kínában csinált Chow Yun-Fatbõl. Aztán mikor mondta neki, hogy essen el, elsõre nem akart elesni, utána meg nem tudott rendeset esni. De ez egy igen régi történet, ha jól tudom '92-'93-as...
© URH2009. 04. 18.. 15:39||#6
Pixx: Biztos nem azért, mert drogozott és a forgatásokon sose jelent és végül istennek érezte magát és keveselte filmjeiért a gázsit. Végül addig húzta a dolgokat, hogy a universel stúdió kibaszta õt a picsába. És a sok balhéja miatt, drogos ügyletei és kurva zûrös magánélete miatt, egy stúdió sem akarta õt megkaparintani.

Azé minden kamut nem kell elhinni. Persze, nem tudott elesni. Igen egy harcmûvészetet mûvelõ ember nem tud elesni. Valószínû...
© pixx2009. 04. 18.. 13:20||#5
Van Damme nem véletlenül csúszott le, ugyanis hisztis volt akkoriban. John Woo meg is mondta egy interjúban, hogy nehéz volt vele dolgozni, kritikával illetett mindent, és mindenkit, és még esni se tudott. Neki kellett megmutatni, hogyan is kéne csinálni az egyik jelentben.
Valszeg ez is sokban segítette a lecsúszását.
© sandor82062009. 04. 18.. 12:58||#4
Van Damme kezd kicsit "felfutni" (ez igen erõltetett persze, de JCVD és a Bosszú mindhalálig elég jó lett) nem kéne Seagallal közösködnie, remélem nem lesz semmi belõle. Nem tudom miért de drukkolok a régi nagy akció színészeknek, hogy sikerüljön valamennyire visszakapaszkodni, talán a gyerekkori nosztalgia végett! Remélem Slynak és Van Damme-nak is sikerül. És csináljanak olyan jó filmeket, mint a Rocky Balboa, Rambo 4 , JCVD és akkor sikerül is nekik.
© 5i2009. 04. 18.. 12:53||#3
Akkor biztos lesz pár börtönös jelenet is:-)