SG.hu·

Veszprémi egyetemisták személyes adatai az interneten

A Veszprémi Pannon Egyetem több ezer hallgatójának az adatai kerültek fel egy internetes oldalra; ott közlik többek közt a lakhelyüket, a személyi igazolványuk számát is, illetve édesanyjuk nevét, e-mail címüket és az ezekhez tartozó jelszavakat - közölte Réti Tamás, az egyetem stratégiai igazgatója.

Közlése szerint az egyetem megteszi a rendőrségen a feljelentést, noha egyelőre egyetlen hallgató sem jelezte azt, hogy valamilyen kár érte volna személyes adatai nyilvánosságra kerülése miatt. Később az egyetem hivatalos közleményt is kiadott, amelyben tudatják: az intézmény informatikai rendszerét, mint minden nagyobb szervezetét, folyamatos támadások érik. A közelmúltban hasonló támadás történt az egyetem kollégiumi szervere ellen, amelyen egy ideiglenesen mentett állományban a veszprémi kampusz hallgatóinak kollégiumi jelentkezésével kapcsolatos adatok voltak - olvasható a közleményben.

Mint megállapították: "a szerveren a behatoló a betörés során biztonsági fájlokat törölt, ezáltal az adatbázis az interneten keresztül hozzáférhetővé vált jogosulatlan személyek számára is". Miután ez kiderült, a rendszergazda azonnal megtette a szükséges védelmi intézkedéseket és gondoskodott arról, hogy az adatok a továbbiakban ne legyenek elérhetők illetéktelenek számára - áll az egyetem közleményében, amely utal arra is, hogy "ez a program tanévenként csupán egy hónapon keresztül - a kollégiumi jelentkezések időszakában - hozzáférhető a hallgatók számára".

Hangsúlyozták, hogy a Pannon Egyetem vezetése kiemelten kezeli az informatikai rendszerek biztonságos működtetését, hiszen korábbi támadásokat többször is sikerrel hárítottak el a szakemberek. A mostani esetet megelőzően már döntés született arról, hogy az intézmény további jelentős anyagi erőforrást kíván áldozni az informatikai rendszerei biztonságára, a külső támadások elleni védelemre. Az egyetem vezetése kedden egy honlapról értesült arról, hogy az adatlopást a "Jézus Szíve Partizánbrigád" vállalta magára.

Az MTI-hez kedden JPSZ aláírással elektronikus levél érkezett, amelynek írója - a Jézus Szíve Partizánbrigád című honlapot üzemeltetők nevében - azt állítja: "adatlopásról nincs szó, rendszergazdai hiba történt, melyre mi hívtuk fel a közvélemény figyelmét". Az adatbázis rendszergazdai tévedés miatt került fel az internetre, aztán a Google kereső indexelte, és az adatbázisban szereplő nevek bármelyikére kihozta - közölte a JPSZ. Az adatok mindenki számára nyilvános mappában, jelszó, kódolás nélkül, egy egyszerű szövegfájlban voltak - áll az elektronikus levélben.

Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden délután azt közölte, hogy eddig még nem érkezett feljelentés a Pannon Egyetemtől. Ettől függetlenül a rendőrség vizsgálatot indított, mert az internetről és hírügynökségi forrásokból tudomást szerzett az ügyről - tette hozzá a szóvivő. Tájékoztatása szerint egyelőre azt vizsgálják, hogy felmerült-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Amennyiben igen, úgy a rendőrség visszaélés személyes adatokkal bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendel el ismeretlen tettes vagy tettesek ellen - mondta Váradi Piroska.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bakagaijin2008. 12. 10.. 14:25||#8
A gugli a legnagyobb hekker 😊. Tárolja a rendszergazda hibáit és a moderátorok által törölt kommenteket is, pfujj 😄
© WinG2008. 12. 10.. 12:12||#7
Elképesztõ, hogy hazudik az MTI. Felháborító és gusztustalan. Lehet sejteni, hogy más kérdésekben mennyire fedi a valóságot a ténykedésük, ha egy ilyenben is képesek ferdíteni.

A Pannon Egyetemrõl meg nem szólok semmit. Tipikus magyar mentalitás, hazudni, ferdíteni, hárítani. Komolyan perelni kéne õket rágalmazásért.

Amúgy a Jézus Szíve Partizánbrigád rövidítése - meglepõ (!) - JSZP, és nem JPSZ.
© ToMee02008. 12. 10.. 11:58||#6
De ugye nem robbantjátok fel az egyetemet? 😄
© RaszPuty1N2008. 12. 10.. 11:21||#5
a slusszpoén, hogy az mti és a független hírügynökség elképesztõen félremagyarázta a történteket, sõt a tv2 híradójában már terrorista lettem.

na mindegy ott a link a 2. hsz-ben, aki akarja olvassa el és döntsön kik voltak a sztoriban a rossz fiúk.
© HeadHunter862008. 12. 10.. 10:27||#4
Miféle támadásról beszélnek? Mekkora süket szöveg, egyszerûen csak a rendszergazda kitette az adatokat, és mindenki számára letölthetõ volt hónapokig... Ahány oldal annyi verzió. Szép mondhatom.
© HeadHunter862008. 12. 10.. 10:22||#3
Na de jó, már itt is kinnvan 😊
Tegnap 3-4 órám azzal ment el hogy jelszavakat cseréltem, vagy 40-50 helyen.
De legalább már nem egyforma. Szal nincs mitõl félni.
© fbk2008. 12. 10.. 09:42||#2
© KekszNET2008. 12. 10.. 02:02||#1
LOL.
Miért jönnek itt hackerekkel?
Nem lenne egyszerûbb azt mondani hogy "Lbasztuk".
Lementettem, majd a public_html -be tároltam.
Ennyi.

Nem itt ködösíteni.