SG.hu·

Magyarellenes honlap betiltását kéri az RMDSZ

Magyarellenes honlap betiltását kéri a genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO) a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek nevét felhasználva hozták létre a szóban forgó román nyelvű portált.

Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke közleményében a szövetség nevében elhatárolódott a honlaptól, valamint "a világhálón ezáltal elindított minősíthetetlen lejárató kampánytól, gyűlöletkeltéstől". "Az RMDSZ felhívja mindazon internethasználók figyelmét, akik értesültek az www.udmr.info honlap létezéséről, hogy a szövetség nevének rövidítését és jelképét, a tulipánt felhasználó álportált az RMDSZ lejáratására hozták létre" - olvasható a közleményben.

Kelemen szerint a nemzetközi törvényes előírások által szankcionálható bűncselekményt követtek el a honlap működtetői, akik az RMDSZ nevét és jelképét a szervezet írásos beleegyezése és jóváhagyása nélkül használták. A dokumentum aláhúzza: az RMDSZ hivatalos honlapja továbbra is a www.rmdsz.ro. A honlap ügyében Antal Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő bejelentette, hogy a rendőrségen és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is feljelentést tesz az elkövetők felderítése érdekében. Antal szerint a honlapon magyarellenes dalok hallgathatók, amelyeknek nyelvezete meglehetősen vulgáris.

Hasonló helyzetbe került az újonnan megalakult Magyar Polgári Párt(MPP) is, amelynek román neve alatt szintén magyarellenes tartalmú román nyelvű honlap található a világhálón. Gazda Zoltán, az MPP bejegyzését aktívan támogató Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezetének elnöke szerint a www.partidulcivicmaghiar.com cím alatt etnikumok közötti konfliktusra buzdító, a magyarok számára megalázó szövegek olvashatók. Gazda javasolta az MPP vezetőségének, hogy forduljanak panasszal a rendőrséghez és a CNCD-hez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bijesz2008. 03. 22.. 10:12||#6
Kell nekik, de a magyarok nélkül.
Primitívek.
© eto demerzel2008. 03. 20.. 10:48||#5
el irtam tokes laszlo van szo.
© eto demerzel2008. 03. 20.. 10:47||#4
toke miatt van az egesz. oda fog juttni mint kosovo. ahelyett hogy bekeseget hozna ellentete kelt a roman es magyar lakossag kozott. mert neki ebbol haszna van. politikai haszna. maskepp ehen halna. a fene sem kerte ra. ha meg gond lesz akkor persze nm miatta. <#violent><#violent><#kocsog><#falbav> a cipesz maradjon meg a kaptafanal.
© ziipp2008. 03. 20.. 08:31||#3
A románok igazán tovább léphetnének már ezen a magyarellenességen. Elvileg EU tagok õk is, vagy mi...

Azért oltás nevek vannak az RMDSZ-nél: Kelemen Hunor, Antal Árpád - keményvonalas magyarok. 😊
© Shan2008. 03. 20.. 08:19||#2
Most akkor kell nekik Székelyföld, vagy nem? Ha nem, akkor mit erõlködnek, adják vissza. Ha igen, akkor bánjanak velük méltóan. Akurvaéletbe
© arrakistor2008. 03. 20.. 01:59||#1
Tömör véleményem a magyarellenesekrõl: <#violent><#violent><#violent>