SG.hu·

Rekordadomány melegjogi szervezeteknek

Összesen 65 millió dollárt (11,4 milliárd forint) kapnak amerikai melegjogi szervezetek Ric Weiland, a Microsoft egyik első munkatársának hagyatékából.

Weiland Bill Gates és Paul Allen, a szoftveróriás alapítóinak középiskolai osztálytársa volt és már az induláskor, 1975-ben csatlakozott a céghez. A kaliforniai Stanford Egyetemen végzett programozó fontos szerepet játszott a BASIC nyelv kifejlesztésében és ő volt az első, aki nyíltan vállalta a homoszexualitását. 1988-ban jött el a Microsofttól és utána a filantrópiának szentelte az életét. Több tízmillió dollárral támogatott egyetemeket, környezetvédő szervezeteket, a rákkutatást, az AIDS-elleni küzdelmet és melegszervezeteket. 2006-ban, a depresszióval folytatott hosszú küzdelem után, 53 évesen öngyilkos lett.

Hagyatékából 65 millió dollárt a Seattle-i Büszkeség Alapítvány (The Pride Foundation) kap. Ebből 19 milliót az alapítvány használhat fel, 46 milliót pedig nyolc év alatt tíz másik országos melegszervezet és AIDS-kutató központ között oszthat szét. Ez a legnagyobb összegű támogatás, amelyet az amerikai melegjogi mozgalom valaha kapott. "Remélem, hogy másokat is inspirál" - nyilatkozott Audrey Haberman, az alapítvány igazgatója.

Ric Weiland vagyonából egyébként a vasárnap nyilvánosságra hozott összeggel együtt összesen 160 millió dollár jut karitatív célokra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arrakistor2008. 02. 28.. 21:28||#10
buzi még lehetsz , habár cigó is ... ott van dzsekó az is fehérre meszeltette magát, amúgy adnék én is nekik olyat.. hogy ... %!$ßû¤'`°$@ <#violent>
© arrakistor2008. 02. 28.. 21:26||#9
<#violent>
© sanner0112008. 02. 27.. 00:31||#8
Áh.. Szóra sem érdemes.
© god252008. 02. 26.. 12:40||#7
Nálunk a cigók kapnak milliárdokat felzárkózni, Amerikában a buzik.
As'szem nekem is változnom kell. <#zavart2>
Megvaaaan. Buzicigó leszek! Ááááá mo'money! <#banplz>
© Komolytalan2008. 02. 26.. 11:03||#6
Én örülök, hogy belõlem undort vált ki mikor két szõrös mellkas összesimul. Na, én vagyok az elsõ, aki bevallottan homofób?
Lehet kutatni libsikém, hogy valójában látens buzi vagyok, majd jól kiröhöglek.
© Komolytalan2008. 02. 26.. 11:02||#5
Én meg azt hittem alaptalan, mikor azt mondom hogy buzi windóz...
© bvalek22008. 02. 26.. 10:53||#4
...és õ volt az elsõ, aki nyíltan vállalta a homoszexualitását

Ezek szerint várható, hogy lesznek még, akik bevallják a Microsoftnál? <#hehe>
© Epikurosz2008. 02. 25.. 21:27||#2
Szép gesztus lenne, ha tényleg rossz sorsú melegek javára válna, de nekem a jogvédõ szervezetekkel kapcsolatban komoly aggályaim vannak: megélhetési lenyúlók õk általában.
© quentit2008. 02. 25.. 20:45||#1
Szép gesztus, csak így tovább!
Nemrég Bill Gates fektetett be hatalmas összeget egy meleg portálba...

Szebb világban élnénk, ha nem a gyûlölködés lenne néhány embertársunk életcélja...
Ugye kedves (sokszor rendkívül tájékozatlan) homofóbok? <#vigyor>