SG.hu·

Korrektül nyitott itthon a Legenda vagyok

A Legenda vagyok - az utóbbi időben a nézőket talán a leginkább megosztó kommerszfilm - múlt héten debütált Magyarországon és bár a hazai nézők nem csaptak akkora hisztériát, mint amerikai társaik, nagyjából a várakozásoknak megfelelően nyitott.

Érdekes a fogadtatása a filmnek: a kritikánkat követő kommentekben egymásnak esett a két oldal, a hollywoodi filmek hívei és a lebutított feldolgozásokat elítélők tábora, s bár vitájukban igazságot nem lehet tenni, a konkrét a számok azt mutatják, hogy az emberek mégiscsak jegyet váltottak rá, hogy utána örüljenek vagy bánják döntésüket.

A Legenda vagyok premeirjének hetén csak Budapesten 34.152 nézőt vonzott, ami a jelenleg moziban lévő amerikai filmek közül egyértelműen a legjobbnak számít, az utóbbi időben az ugyancsak erőteljes marketinggel megtámogatott Macskafogó 2 tudott 30 ezer néző fölött nyitni.

A nyitány sikeressége abban is lemérhető, hogy a hét másik premierje, Woody Allen új filmje, a Kasszandra álma csak 7227 nézővel nyitott, ami az alacsonynak tűnő szám ellenére kategóriájában igen jónak számít és affelől pedig végképp nincs kétségünk, hogy a híres rendező filmje legalább olyan jól sikerült, mint a Legenda vagyok, ha nem jobban...

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kuyte2008. 01. 17.. 14:28||#6
Ezt nem igazán értem... Megnéztem a linket és új befejezést akarnak. De ez hogy müködik, a dvdn kiválasztod melyik befejezést akarod?

Egyébként a befejezés jó, és tényleg lehet ebbõl még 2. rész!!! Nem is bánom, mert jó film volt😄
© Polkino2008. 01. 16.. 21:12||#5
Ami egyébként nagyon király lesz ha jól kibontják a dolgot.
© Csaba422008. 01. 16.. 17:30||#3
Csak tudni kell, mit jelent, és akkor már nem is olyan izgalmas szó.<#eplus2>
© bvalek22008. 01. 16.. 16:58||#2
Melyik film nem "kommersz"? (commercial = kereskedelmi)

Tényleg uncsi...
© koxaka2008. 01. 16.. 13:08||#1
ezt a kommersz szót felejtsd már el, tök unalmas, hogy minden cikkedben leírod..