SG.hu·

Gerard Butler menekül New Yorkból

A 300 sztárja, Gerard Butler kapta a John Carpenter-féle Menekülés New Yorkból feldolgozásának főszerepét. Snake Plissken karaktere sokakban egyet jelent Kurt Russellel, szóval érdekes lesz mást látni a szerepben.

Eddig bizakodtam, hogy talán van esély arra, hogy Kurt Russell visszatérjen a klasszikus Snake Plissken szerepében. Ám sajnos a mai napon eme remény utolsó fonala is elszakadt, hiszen bejelentették, hogy a 300 sztárja, Gerard Butler kapta a félszemű bűnöző szerepét.


Butler sikerfilmjében kaszabolja az ellent

Manhattan immár fallal körülvett börtönsziget, ahonnan a szökés gyakorlatilag lehetetlen. Amikor az Egyesült Államok elnöki különgépe éppen a tiltott zóna közepén jár szerencsétlenül, nincs ember, aki bemenne a rabok kezére jutott elnökért, hogy biztonságba helyezze. Illetve egy mégis akad: a volt kommandós, jelenleg elítélt Snake Plissken, aki a szabadulásáért cserébe hajlandó kockára tenni az életét. És a határidő záros voltára a biztonsági rendszabályként a bőre alá beépített időzített bomba ketyegése emlékeztet.

A film forgatókönyvét A Sólyom végveszélyben sztoriját is jegyző Ken Nolan heggeszti. A bemutató, valamint a forgatás kezdetének dátuma egyenlőre nem ismert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Atyus2007. 03. 16.. 16:44||#5
Kurt Russel egyet jelent Snake Plisskennel ! A szerepet kitünõen játszotta, a film is egész jó volt, hamár tagadhatatlan Canperter-es volt az össze jó és rossz tulajdonságával együtt ! Azt a szerepet Russel-re találták ki! Elég szégyen, hogy egy "modern" hõst szemeltek ki, de sajnos Hollywood más baklövést is rendszeresen elcsesz, csakhogy a fiatalságot a mozikba csalogassák. Nem számít, hogy az új jelölt mennyire alkalmas rá, s a régi mennyire ideális.
© bertino2007. 03. 14.. 16:20||#4
ennyi erõvel lehetne kurt russel is...
© Wittgen2007. 03. 14.. 16:06||#3
igazad van, szerintem is felesleges

egyébként a 300-ban megvakul félszemére, de vándám mint idõzsaru megmenti, de véletlenül rossz idõben és helyen teszi ki. NY-ban a zsaruk azt hiszik hogy Leonidas a helyi crackdíler így bezsuppolják, aztán majd menekülhet.
© Kobaljov2007. 03. 14.. 12:34||#2
Minek feldolgozni egy nem annyira régi, ráadásul eleve amerikai nagyfilmet?

Inkább valami folytatást, elõzményt, stb.

A kép egyébként jó, az egyik szeme már itt is sebhelyes <#papakacsint>
© Zro2007. 03. 14.. 10:17||#1
Vazze Kurt-öt akarok <#gun>