Gyurkity Péter

2010-re 90%-os lesz a mobil lefedettség

2010-re a Föld csaknem teljes lakosságát lefedik majd a mobil hálózatok, ehhez viszont a közös pénzalapok létrehozása és a távoli vidékek elérése szükséges, nem pedig a vezetékes megoldások támogatása.

A GSM Association nevű iparági tömörülés előrejelzést készített, hogy megjósolják a penetráció várható alakulását és összegezzék az további növekedéshez szükségesnek ítélt kormányzati döntéseket. Véleményük szerint négy éven belül, azaz az évtized végére a Föl népességének 90 százalékát lefedhetik a mobil hálózatok, ám ehhez a feltételek enyhítésére van szükség, hogy elérjék a távoli régiókat, és a hagyományos vezetékes technológiák támogatása helyett a mobil megoldásokra kell fordítani a beszedett összegeket.

A tanulmány szerint jelenleg a teljes lakosság 80 százalékát fedik le a mobiltelefonos hálózatok, ám ebből mindössze kétmilliárd főnek van saját mobilja, ami 40 százalékos arányt jelent a népességre vetítve. Jóllehet már a 80 százalék is a 2000-es adat megduplázódását jelenti, a szövetség szerint elérhető a csaknem teljes lefedettség 2010-re, ezt pedig a szolgáltatóktól beszedett további összegekkel és a piacok folytatódó liberalizációjával érhetik el. Rendkívül fontos, hogy a fejlődő országok mire fordítják a begyűjtött összegeket, ezt ugyanis a szervezet megítélése szerint jelenleg nem megfelelően használják fel.

Az anyagban 92 fejlődő országot szerepeltetnek, ebből mindössze 32 állított fel pénzalapot a szolgáltatások további fejlesztésére. Ennek teljes állománya mintegy 6 milliárd dollárt teszi ki, ám ennek csak 27 százalékát, 1,6 milliárdot fordítanak a hálózatok bővítésére, a többi elmegy a hagyományos vezetékes technológiák támogatására és egyéb feladatokra.

Amennyiben a maradék 4,4 milliárdot is a mobil hálózatokra költenék, a szolgáltatók gyorsan kiterjeszthetnék elérésüket további 450 millió emberre, akik a távoli vidékeken laknak. Ez egyben a gazdaságot is serkentené: a mobil penetráció 10 százalékos növekedése 0,6 százalékos évi gazdasági növekedésben mutatkozna meg a fejlődő országok esetében.

Ehhez azonban további intézkedésekre van szükség, amelyek között a mobil eszközöket és szolgáltatásokat sújtó vámok és adók csökkentésére, vagy teljes leépítésére is szükség van. Ez a legszegényebbek előtt nyitná meg a kaput, és még jobban kiterjesztené a szolgáltatások körét a már lefedett régiókban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #5
    Hahh, és a víz alatt?
  • Nethyrrea #4
    ha jóltudom mindegyik telefonon mostmár (vagy legalábbis a legtöbbnél) van hívócsoport. berakni melóhelyet egy csoportba, ha szabiramész megmondod hogy nekik off, és ennyi :)
  • sudyke #3
    Csak azt nem tom, hogy a vilag technikai fovarosaban (Tokio) mer kell keresni tererot...
    Viszont itt ki lehet kapcsolodni, mert az orszag 90%-a hegy, es ott tenyleg ritka a terero! Hal' Istennek!
  • Penge4 #2
    Bárhol nyugodtan kikapcsolódhatsz. Sokkal egyszerűbben. Pl kikapcsolod a telefont, vagy el sem viszed magaddal.
    De azért jó dolog, hogy a halál f*száról is tudsz telefonálni, ha éppen fontos.
  • AgentKis #1
    Szomorú... 2010-re már csak 10%-a lesz a világ emberek lakta részének, ahol nyugodtan kikapcsolód6 majd az ember anélkül, hogy a munkahelyéről ne tudják b@sztatni...