SG.hu·

Elkészült a Jumurdzsák gyűrűje

Elkészült a Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regény ihlette Jumurdzsák gyűrűje nevet viselő interaktív film és kalandjáték - jelentette be az alkotó az Egerben tartott sajtótájékoztatón.

Egerről és Gárdonyi Géza regényéről olyan film készült, amelyet nem nézni, hanem játszani kell. A főhős pedig nélkülünk nem tudja mit kell tennie, mutatta be a produkciót Pierrot, aki saját Private Moon nevű stúdiójában készítette az interaktív filmet és kalandjátékot. Nyáron korlátozott számban, a film egy négyórás változatát hozzák ki, tesztelés céljából, a teljes projekt, amelynek játékideje 20-24 óra, szeptemberben kerül a nagyközönség elé.

Pierrot, aki egyben a történet forgatókönyvírója, a sztori lényegéről elmondta: egy amerikai újságíró Egerben tölti szabadságát és mindenféle megoldandó rejtéllyel találkozik. Ennek során kalandos úton fel kell göngyölítenie Gárdonyi életét, a regény történetét, és mindennek helyszíne a mai Eger. Az interaktív filmet a város harminc helyszínén forgatták, és egy másfélórás film készült el, amelyben 700 speciális panorámakép segítségével közlekedhetünk Egerben.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A szereplők többségében az egri Gárdonyi Géza Színház színészei, főszereplő Görög László és Jordán Adél, de játszik benne Bárdy György (Várkonyi Zoltán emlékezetes filmjében Jumurdzsákot alakította) és Pásztor Erzsi is. A film rendezője Komlós András, operatőre Árva László, a különleges panoráma-technika D. Varga Tamás nevéhez fűződik.

A játék nem elsősorban gyerekeknek készült, bár semmiféle erőszak nincs benne, de a megoldandó feladatok általános műveltséget, kreativitást igényelnek, ezért a legjobb, ha az egész család nekiül. A filmet DVD-n adják ki, használata nem igényel speciális számítógépeket és technikát - jegyzete meg az alkotó. Elhangzott, hogy a címadó dalt Pierrot szerezte és adja elő, amelyből videoklipp is készül, amivel a filmet és játékot reklámozzák majd.

A kalandjátékot azért hozzák ki két részletben, mert a tesztelés után még finomíthatnak rajta, illetve az apró logikai bukfenceket javíthatják. Ilyen jellegű játék ugyanis Magyarországon még nem készült - mutatott rá Pierrot. A szerző az egri önkormányzat által kiírt játékszoftver pályázat nyerteseként készítette el a filmet - emlékeztetett az előzményekre Nagy Imre polgármester. Az önkormányzat azzal a céllal írta ki a pályázatot, hogy ily módon is népszerűsítse Gárdonyi művét és Egert, mint turisztikai célpontot - fűzte hozzá.

A film terjesztéséről szólva elmondta, hogy a tervek szerint országszerte megvásárolható majd, Egerben viszont mindenki féláron juthat hozzá, persze ehhez el kell jönni a városba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© psishock2006. 07. 03.. 16:00||#15
Nahát nekem elôbb hasonlít a "Mist" stílusára mint egy "point'n click"-re. A mistben voltak ilyen elôrerendelelt interaktív videók valós szereplôkkel.
© Adam II2006. 07. 03.. 12:41||#14
Tiszta Oblivion<#idiota>

Amúgy jól megcsinálták Gárdonyi dolgozószobáját.
Biztos jó.
© rgranc2006. 07. 03.. 12:40||#13
Elég jól néz ki, kíváncsian várom! A kalandjátékokat és a fejtörõket amúgyis szeretem.
© sirGalahad2006. 07. 03.. 08:24||#12
Olyasmi lesz mint egy ---Point 'n Click--- kalandjáték.Remélem mond ez nektek valamit...
© NEOreg32006. 07. 03.. 00:30||#11
valaki tud hozzá csítet?<#idiota>
© Indigo2006. 07. 03.. 00:04||#10
Na végre! Már várom. Irtó régen olvastam róla, már azt hittem nem lesz kész.
© Kingfisher2006. 07. 02.. 22:41||#9
Érdekes koncepció, tetszik. A grafikája is jó <#vigyor>
© Derapo2006. 07. 02.. 20:16||#8
Kalan=Kaland😊
© Derapo2006. 07. 02.. 20:15||#7
A Kalan-Játék-Kockázat könyvekre gondolsz?😊
Azok jók vótak.Ez is jó lesz.
© szucsitg2006. 07. 02.. 17:08||#6
köszi! akkor ez egy "nagyon" interaktív játék lesz...