Specker Balázs

Softbank-Apple gyártmány lesz az új iPod-mobil?

A Softbank japán webes és telekommunikációs óriáscég az Apple-lel közösen kíván kifejleszteni egy beépített iPod lejátszót tartalmazó mobiltelefont.

A Nihon Keizai Shimbun japán lap értesülései szerint az új zenelejátszós készülékekkel letölthetőek lesznek az Apple iTunes virtuális boltjának zeneszámai. A hírt még nem erősítette meg az Apple. A pénteken megjelent cikkben az áll, hogy az Apple és a Softbank megegyezett arról is, közös fejlesztésük eredménye még az idén a piacra kerül.

A közelmúltban a Softbank arról adott tájékoztatást, hogy átvenné a Vodafone japán üzletét. Most úgy látszik, a japán cég az Apple márka befolyását is megpróbálja kihasználni majd, hogy a helyi mobilpiacot uraló NTT DoCoMo-val és a KDDI-val is felvehesse a versenyt - írja a The Japan Times.

Tavaly az Apple a Motorolával közösen dobta piacra a Rokr nevű zenés telefont, ami rendkívül sikeres vállalkozásnak bizonyult. Egyes találgatások szerint az Apple már javában fejleszti saját, iPhone néven futó készülékét, amely a videós iPod küllemét ötvözi majd a mobiltelefonok funkcióival.

Ráadásul az Apple korábban olyan érintőképernyő-szabadalom bejegyzését kérte, amely érzékeli az egyszerre több ponton érkező érintéseket vagy "majdnem érintéseket", különböző jeleket generálva így a rácsatlakoztatott eszközöknek. A találgatásokat tovább erősíti az a tény, hogy az érintőképernyős technológia meglehetősen elterjedtnek számít az okostelefonok világában.

A múlt hét csütörtökön közzétett leírás szerint - a vetélytársakétól eltérően - az Apple technológiája több, egyidőben futó érintésvezérelt feladat végrehajtását is lehetővé tenné. "Az Apple sokat fordít a fejlesztésre, és egy ilyen vállalatnál előfordulhat, hogy olyan szabadalmat nyújt be, amit aztán sohasem használ fel" - vonja kétségbe az összefüggéseket Tim Bajarin, Creative Strategies tanácsadócég elnöke a CNN Money oldalán.

John Ward jogász viszont máshogy látja a helyzetet: szerinte az Apple nem szokott benyújtani csak úgy, minden ok nélkül szabadalmakat - a Greenberg Traurig jogi cég stratégája úgy véli, az óriáscég a vetélytársaknál jobban megválogatja, mibe fektet energiát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smithcsaba #10
    mennyibe kerül egy i pod ?
  • Tomalak #9
    wmv t pl mpx200 am sem tàmogatja bàrmilyen màs formàtummal ellentétben :d
  • PyRex #8
    "nem támogatja a .wmv-t, hát gyakorlatilag jobb is."

    Mondjuk ez baromság, de a többivel egyetértek.
  • Wittao #7
    Az iPod elsőbsége már akkor szembetűnő, ha kikapcsolt állapotban a kezedbe veszed. Dizájnban nem tudnak vele versenyezni a konkurensek (lásd a Creativ is csak perben próbálja felvenni a versenyt az Apple-al, és nem a termékeivel)

    A második dolog, hogy a tudása az iPodoknak nem rossz: zene, kép, filmek, naptár, apró játékok, .txt-k olvasása. (talán még más is)
    Jah és jöhetnének azzal, hogy nem támogatja a .wmv-t, hát gyakorlatilag jobb is.

    Ha egy tutin megszerkesztett telefonnal rukkolnának elő, azzal sokkolhatnák a tradícionális telefongyártókat. Akinek volt már Apple termék a tulajdonában, az nem szívesen adja alább. Biztosan ütős lesz, ha tényleg lesz.
  • Gerygrey #6
    Nem értem miért olyan nagy cucc, nagyon régóta vannak bővíthető memóriás, MP3 lejátszó telefonok. Azt sem vágom mivel több az iPod mint egy bármilyen más MP3 lejátszó, miért kell ekkora feneket keríteni neki hogy "ez az új digitális életstílus része" (By Geszti "Oláhmagyarország" Péter) meg ilyenek
  • Max Damage #5
    Ha ezt megcsinálja akkor nagy bajban leszek! :) Nemtudom majd hirtelen, hogy szerezzek annyi pénzt hogy megvehessem :D

    De ha tényleg ipod+teló kombó lesz, akkor az hatalmas dobás, és szerintem siker lehet. :D

    Kinézetre meg nem volt még soha panasz az apple téren :D
  • TH448 #4
    Az általam eddig legjobban várt Apple termék. :)
  • RÓÓÓbi #3
    Mondjuk azért egy 30-40 gigás teló selesz két fillér
  • izb #2
    azért ehez lesz egy 2 szava a többi mobil gyártónak is.

  • Wittao #1
    Mindenesetre ha tényleg így lesz, az iPod+Telefon nagyon sikeres és ütőképes párosnak bizonyul majd.
    Az Apple termékektől megszokott dizájn pedig már többször bizonyított, tehát valószínüleg igen megnyerő lesz a külleme is a cuccnak.
    Ha megvalósítják, a konkurenciának fel kell kötnie a gatyát. Várom !!!!!!!!!