MTI

Új szerb mobilszolgáltató alakult

"Mobi 63" néven új szerb-osztrák távközlési vállalat alakult a legnagyobb szerbiai mobiltelefon-szolgáltató, a Mobtel romjain.

A vállalatalapításról szóló szerződést ma írta alá Belgrádban Mladjan Dinkic szerb pénzügyminiszter és Marti Schlaff osztrák üzletember, a Schaff Group konzorcium vezetője. A megállapodás értelmében a Mobi 63 hetven százalékos tulajdonosa a szerb állam, harminc százalékos tulajdonosa az osztrák befektetői csoport lesz. A vállalat teljes egészében átveszi a Mobtel műszaki berendezéseit. Az osztrák befektető - amely egy éve megvette a BK Trade moszkvai vállalattól a Mobtel 51 százalékos részesedését - vállalta, hogy kifizeti az állami postának a 34 millió eurós elmaradt osztalékot.

Az ügylet után nyilvános árverésen adják el az új vállalatot és a szolgáltatói jogot. Dinkic szerint a privatizációs eljárás július végéig befejeződik. A kikiáltási ár 800 millió euró lesz - ebből 320 millióba került a szolgáltatói jog -, a tulajdonrésznek megfelelően az állam legalább 680 millió eurót kap az eladásból. A Mobtelnek becslések szerint 1,9 millió ügyfele van. Tavalyi adózott eredményét 300 millió euró körül becsülik. A cég iránt a Vodafone, a norvég Telenor, a görög OTE, a spanyol Telefónica, a Telekom Austria és egy finn mobilszolgáltató érdeklődik.

A szerb állam régóta el akarta adni a Mobtel állami tulajdonát, de az volt a gond, hogy az állami posta (PTT) hivatalosan csak 49 százalékban birtokolta a vállalatot. A többségi tulajdonos a moszkvai BK Trade volt, amely a milosevici korszak idején meggazdagodott Bogoljub Karic szerbia milliomos vezette BK-csoport érdekeltségébe tartozott. Az állam ugyanakkor elvitatta a tulajdoni arányokat, azt állítva, hogy a BK Trade nem az alapító okiratnak megfelelő összeggel járult hozzá a cégalapításhoz.

A Schaff Group tavaly májusban megvette a BK Trade részvényeit anélkül, hogy pont került volna a tulajdonjogi vitára a nemzetközi döntőbíróságon. A Mobtelnek végül is Bogoljub Karic adott kegyelemdöfést azzal, hogy a szerb kormány ellen politizálni kezdett. Tavaly decemberben híre ment, hogy ő áll a parlamentben újonnan megalakult frakció mögött, amely a kormánypártok kárára gyarapodott. A kormány erre december végén megvonta a Mobtel működési jogát arra hivatkozva, hogy a vállalat két éve államérdeket sértve Koszovó területén átengedte a szolgáltatói jogot Ekrem Luka albán üzletembernek, aki az albán szakadárokat pénzeli.

Ezzel gyakorlatilag megkezdődött a fellépés a politikai ambíciókat tápláló szerb oligarcha és impériuma ellen. Ma ott tart a dolog, hogy négy napja Interpol-körözés van érvényben az ismeretlen helyen - állítólag Oroszországban - tartózkodó Bogojub Karic ellen, akit képviselők megvesztegetésével, húszmillió dolláros kárt okozó hivatali visszaéléssel, illetve három fivérével együtt 3,8 millió eurós adócsalással vádolnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)