HNR

Vasárnapi Pc Piac - Év eleji körkép

A Karácsonyi vásárlási lázat követően igazi uborkaszezon köszöntött a számítástechnikai termékek piacára. A boltok egy része december közepe óta most először frissítette árlistáját, (a többség pedig csak a jövő héten fogja ezt tenni) és a forgalom a január elején megszokottnak megfelelően gyenge. Lássuk a részleteket.

Az elmúlt három hét szinte teljesen eseménytelenül telt. Új termékek nem jelentek meg a hazai boltok polcain, legfeljebb a Karácsonyt megelőző akciók vittek némi színt az egyébként mozdulatlan piac életébe.

Processzorok:




Az árak felfelé mozdulása elsősorban annak tudható be, hogy az ünnepek után számos kisker készletei kimerültek, az újévi olcsó szállítmányok pedig - ha érkeznek - akkor csak január második hetében érhetik el legkorábban a boltokat.

Úgy tűnik, hogy végleg eltűnnek a polcokról a 700 MHz alatti Celeronok, a 866 MHz alatti P3-asok, a 750 MHz alatti Duronok és az 900 MHz alatti Thunderbird processzorok. Néhány lassabb példány ugyan még néha kapható, az árak azonban csak ritkán csábítanak vásárlásra. Komolyabb árcsökkenésre és új modellek hazai megjelenésére csak a hónap második felében lehet legkorábban számítani, most még érdemes várni a vásárlásokkal.

Memóriák:



Sajnos az SDRAM-ok újabb jelentős áremelkedése itthon is érezhető. A konkurens típusok ára azonban nem követte ezt a tendenciát, így a jóval gyorsabb DDR SDRAM és a RAMBUS is kedvező vételnek számíthat. Januárban számottevő változást már nem jósolnak a szakértők, azonban a memóriák piacának hektikus mozgásai miatt - szerintem - minden elképzelhető.

További hírek:

Egyelőre megállni látszik a winchesterek árcsökkenése, az év első hetében egy 40 GB-os 7200-as kb. 26-28 ezer forintba, míg egy 60 gigás 7200-as 34,5-37 ezer forintba került, egy 5400-as fordulatszámú 60 gigáshoz azonban már 29 ezer forint alatt is hozzájuthatunk.

Nem folytatódott az áresés a cd írók piacán, a legolcsóbb 16x írók 22,5 ezer forintért kaphatók, a 20x Yamaha ára kicsivel 30 ezer forint alatti a 24x Plextoré pedig megközelíti a 40 ezer forintot. A rendkívül kedvező árfekvésű és minőségű 24x TEAC író (utolsó ára 31,200 Ft) mostanában eltűnt a boltok polcairól. Ebben a hónapban várhatóan megjelnnek a 32x írók itthon is.

Nem változott az írható cd-k árazása sem. A legjobb vétel talán a TDK 24x írható Metallic sorozata, melynek 74 perces darabja 160 nettó alatt elvihető, míg a 80 perces változatért 165 forintot kérnek. Szintén kedvező a 10x sebességgel újraírható 74 és 80 perces TDK nyersanyagok ára, 535 ill. 570 Ft.

Továbbra is csak egyetlen helyen kapható az ATI RADEON 7500 és 8500, áruk nem változott, 51 ill. 90 ezer forint, míg a 7500-as OEM változata 44 ezerbe kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #8
    Nem kell így elszontyolodni, nem dőlt össze a világ :)
  • Gabest #6
    LOL, már azt hittem valami olcsóbb lett, de nem, csak 128-as ddr-nél rossz az előjel :)
  • Pheel #5
    A videokártyák piacán csak a Radeon van? Kicsit hiányzik a konkurencia. Vagy ott nem történt semmi? Bár az Ati-nál sem.
  • Bekomman #3
    Akkor dontöttél úgy hogy lecseréled a P100asodat? :D