Szekeres Viktor
Irdatlan nagy bukás a több milliárdos Tatárjárás-film
Szenved a mozikban az 1242 - A Nyugat kapujában.
Kifejezetten izgalmas hír volt 2023-ban a Nemzeti Filmintézet további 1 milliárd 232 millió forintot ítélt meg az 1242 - A Nyugat kapujában című mozifilm gyártására. A magyar-mongol-ausztrál-angol film támogatási költségvetése ezzel már 2,5 milliárd forintra rúgott, amihez még adókedvezmények is járulnak. Mindez annak ellenére történt, hogy a vak is látta, hogy B-filmes projektről van szó, bár utólag mindig okos az ember.
A jelek szerint mindenesetre a nézők átláttak a szitán, és történelmi léptékű érdektelenséggel közelítettek a filmhez, amit remekül mutat az is, hogy a hétvégén 21 moziban mindössze 502-en ültek be a vetítéseire, ami azt jelzi előre, hogy hamar kikophat a multiplexekből, pedig még csak 10 510-en nézték meg, ami 18 milliós bevételt jelent a Filmforgalmazók Egyesülete becsült adatai alapján.