Spencer
A rovarok visszavágnak!
Habár a játékprogram készítők minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy új ötletekkel rukkoljanak ki, kevés az igazán eredeti koncepció. Éppen ezért nagyon örültünk, mikor a Prey Digital Studios hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdték a Stung! nevű "first bug shooter" fejlesztését.
Az egyedülálló programban egy állig felfegyverkezett bogár szerepét élhetjük át. A Stung! több platformra is megjelenik majd. A játékot fejlesztő fiatal csoport, a PDS a már megszokott shoot-em-up feelinget bújtatta új bőrbe.
A kerettörténet szerint a cselekmény helyszíne egy rég elhagyott kísérleti laboratórium, egy pince, ahol korábban arra vonatkozólag végeztek kutatásokat, hogy a bogarakat mennyiben lehet háborús célokra felhasználni. A játékosok legalább egy tucat hat- vagy nyolclábú karakter közül választhatnak maguknak karaktert. A feladat: átverekedni magunkat a pályákon keresztül, miközben ellenséges méhrajok, ügyesen elhelyezett halálos csapdák (pókháló, rovarirtó szerek stb.) próbálnak az utunkba állni. Bogarunk korlátozott ideig ugyan, de repülni is képes, így elkerülhetjük a veszélyeket, vagy titkos helyekre juthatunk fel.
A fejlesztők egyelőre kiadót keresnek maguknak. Az ígéretek szerint valósághű, rombolható környezet, eredeti fegyverek, és karakterek várnak bennünket. Ez mind nagyon komolyan hangzik, de a végeredmény egy humoros, szórakoztató game lesz. A többjátékos mód sem hiányozhat a programból, így lesz Capture the Flea (Capture the Flag helyett), vagy Protect the Queen mód is.
Íme, itt láthatók az első Stung! fotók!