Skoal

Hamarosan a kilövik az első civilt a Világűrbe

Az amerikai multimilliomos, Dennis Tito, ma fejezte be látogatását a baikonuri kilövőállomáson, mivel valószínű, hogy ő lesz az első turista a világűrben.
Nagyon magabiztosnak érzem magam. Mind a parancsnokom, mind pedig a repüléstervezőm szerint nagyon sikeres utunk lesz - nyilatkozta Tito úr, mielőtt elhagyta a Moszkvához közeli Csillagváros kiképzőközpontot.


A multimilliomos Dennis Tito

Ha minden rendben zajlik le, Tito egy orosz Soyuz küldetés keretein belül repül majd a Nemzetközi Űrállomásra szombaton Talgat Musabayev parancsnok és Yuri Baturin repülési mérnök társaságában. Én a saját kísérleteimmel fogok foglalkozni. Fényképeket fogok készíteni, különböző technikákkal, s remélem a nagyszerű kilátásban is tudok majd gyönyörködni - nyilatkozta újságíróknak. Tito és csapattársai az ISS-sel, a kilövés után két nappal fognak dokkolni.

A Földre május 5-én fognak visszatérni. Az orosz űrhajózási illetékesek a standart 100000 dolláros biztosítást kötötték mindhárom űrjhajósra. Az amerikai űrügynökség, a NASA, ellenezte Tito úr utazását, mondván veszélyeztetheti társai és az ISS legénységének a biztonságát. Az amerikai médiában napvilágot látott riportok szerint a NASA még nem alakította ki végleges álláspontját. Még az sem tisztázott, hogy egyáltalán megakadályozhatják-e Tito ISS fedélzetére lépését.

Az amerikai űrrepülőgép, az Endeavour most csatlakozott az űrállomáshoz, s szombaton hagyja majd azt el. A mostani legénységet egy orosz vezeti, társai pedig két amerikai asztronauta, James Voss és Susan Helms. A trió négy és fél hónapot tölt fent az állomáson, mielőtt a Discoveryvel júliusban visszatérnek a földre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnarchoiD #1
    how much ? :) ez erdekelne, hogy mennyit kezdjek gyujteni ;)