Gyurkity Péter

Szakszervezetbe tömörülnek a ZeniMax tesztelői

A Microsoft égisze alá tartozó részleg munkatársai nem ütköztek a tulajdonos ellenállásába.

A redmondi cég játékokkal kapcsolatos törekvései igencsak komolynak tűnnek, nemrég azonban arról írtunk, hogy sokan egyszerűen megfúrnák az Activision felvásárlását. Korábban a ZeniMax Media egészét is megszerezték, amely a Bethesdát is magába foglalta, így az őket érintő friss lépés a Microsoftot is komolyan érinti.

A napokban a Communications Workers of America (CWA) jelentette be egy rövid bejegyzésben, hogy sikerült megállapodniuk a ZeniMax minőségbiztosítási tesztelőivel, így ez utóbbiak szintén szakszervezetbe tömörülnek, hogy jobban védjék saját érdekeiket. A szervezet kiemelte, hogy több nagy stúdióval és kiadóval ellentétben a Microsoft nem igyekezte megakadályozni ezen lépéseket, a vállalat már az első jelentéseknél megfogadta, hogy semleges álláspontot foglalnak majd el, ez pedig így is volt, így most a ZeniMax Workers United/CWA a fent említett minőségbiztosítási tesztelőkkel bővül.

Az említett testület a Microsoft égisze alá tartozó stúdiók közül elsőként jött létre, ez a szakszervezeti illetékesek szerint óriási lépést jelent előre, amely egyben a cég saját belső kohézióját is tovább erősítheti majd. Ahogy említettük, ezt élesen szembeállítják a riválisok lépéseivel, szerintük a redmondi illetékesek által követett út példaként szolgálhat az iparág egyéb szereplői számára, bár az is könnyen lehet, hogy mindezt tudatosan hajtották végre, hogy ezzel is jó pontokat szerezzenek az Activision felvásárlását ellenzők körében.

A játékosokra mindez nincs közvetlen hatással, ám fontos megjegyezni, hogy a ZeniMax Studios egyebek mellett a Bethesda Softworks munkájára épít, az ottani munkatársak pedig szintén kedvet kaphatnak egy hasonló lépéshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #1
    Érthető a cég "munkásai" részéről, hogy még időben érdekvédelmet hoznak létre. Az MS idővel úgy is el kezd majd "racionalizálni" a "szinergiákat" megteremteni, azaz varázsszavak mögé bújtatva leépíteni a vélt vagy valós redundanciákat, illetve egyszerűen beszorítani a létszámot egy nyereségesebb keretbe.
    Ennek kordában tartására még most lehet lépni, addig míg az MS akvizíciói nem zárultak le, addig míg nem tudja mit kell átvilágítania a költségek lefaragásának érdekében.

    Részemről már az is sajnálatos, hogy a Bethesdát benyelték, de van azon kívül is 1-2 húzócím aminek nem kellene MS kézen lennie. Hosszabbtávon semmi jó nem született még felhasználói szinten az ilyen felvásárlások után.

    Most sincsenek illúzióim, ha nem maradnak önállóak a kreatívok - már pedig ennek kicsi az esélye - egyen katyvasszá válhat az általuk menedzselt összes játék. Arról nem is beszélve, hogy az árat is ők szabhatják meg ettől kezdve kb a PC-re és az egyáltalán megjelenést is, bár utóbbiba talán nem állnak bele - az op. rendszerük forgalmának érezhető szeletét képviseli még a PC-gamer társadalom.
    Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2023.01.13. 13:21:24