Szekeres Viktor

Keanu Reeves visszatérhet a női John Wick-filmre

Keanu Reeves nem engedi el a John Wick-univerzumot.

Keanu Reeves tárgyalásban van, hogy John Wickként feltűnjön a Ballerina című John Wick-spinoff filmben, amit a Lionsgate készít, és ez nem csak afféle találgatás, hanem a Deadline meg is erősítette a korábbi értesüléseket. A stúdió persze mindezt nem kommentálta, de Reeves részvételável szembe Ian McShane-é már biztosra vehető, ő is visszatér a filmre, mint a The Continental Hotel menedzsere, Winston.

Mint ismert, Ana de Armas lesz a Ballerina főszereplője. Az évek óta tervezett film 2019-ben kezdett valósággá válni, amikor is kiderült, hogy Len Wiseman (Underworld, Total Recall, Live Free or Die Hard) lesz a rendezője. A Lionsgate stúdió alkotásának szkriptjét Shay Hatten írta, aki pár éve még csak feltörekvő fiatal író volt, ma azonban már maga mögött tudhatja az Army of The Dead, az Army of Thieves, valamint a John Wick 3. és 4. részének is a forgatókönyvét.

A John Wick-filmek, valamint a Ballerina között között a kapocs igazából a stílus, valamint a közös univerzum lenne - az univerzumépítés manapság nagyon divatos, ezt nyilván nem kell részleteznünk. A The Hollywood Reporter pár éve arról számolt be, hogy a Ballerina afféle Nikita-szerű film lenne, melynek középpontjában egy fiatal bérgyilkosnő lenne, aki bosszút esküszik azok ellen, akik végeztek családjával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #7
    Nyilván, aki tájékozatlan, az azt hiszi, hogy nincs eredeti ötlet, pedig rengeteg van, filmben, könyvben, minden médiában, de itt a nagy kérdés, hogy valaki, akinek semmi információja nincs valamiről, miből gondolja arról, hogy nem eredeti. Mármint arra a srófra jár az agya, hogy ha egy film romantikus, az nem eredeti, mert már láttunk romantikus filmet, ha készül egy akciófilm, akkor az nem eredeti, mert akciófilm és mert egy már ismert "világban" játszódik? Ez eléggé ordas baromság. Mármint az, hogy pistike még semmit sem tud, és "nem eredetizést" sír, miközben ami eredeti, meg sem nézi.
  • grobs #6
    Az ezeréves hős. Alapvetően nincs eredeti ötlet. Az a kérdés mindig, hogy milyen az ez elbeszélés stílusa. Ha jól felépített akkor lehet belőle jó film ... de ahhoz még millió dolog kell.
  • kalapos01 #5
    Az baj, ha valami nem eredeti, de jó? És pont te írod, aki nem túl eredeti filmeket néztél mostanában. Nem értem.
  • duke #4
    "Keanu Reeves visszatérhet a női John Wick-filmre "

    Ezek szerint nemet valtoztat ?
  • Ellaberin #2
    Bár már évekkel korábban is feltűnő jelenség volt Ana de Armas, de a 007-s film meghozta a filmáradatot belőle.
    Azért kicsit fárasztó bulivúdi tendencia, hogy amikor valaki megcsillan azonnal milliónyi főszerepet kap és a csapból is ő kezd folyni.
    Nyilván neki most kell felülni a hullámra és mindent (is) elvállalni, azért remélem a kötelező évi 5 ZS kategóriás filmezésig nem fog eljutni. ;)
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Nagyon "eredeti" filmötlet... :(