Szekeres Viktor

Jó hír a Holló-rajongóknak: ismét nekifutottak a rebootnak

Talán most végre elkészül egy olyan Holló-film, amiből erős, mozis sorozat lehet.

Hosszú éveken át számolhattunk be arról, hogy talán lesz valami a Holló (The Crow) új adaptációjából, azonban a képregény filmváltozatába egymás után többször is beletört a filmeseket bicskája ilyen-olyan okokból. Most azonban talán végre összejöhet valamit. A The Hollywood Reporter szerint ugyanis Bill Skarsgard aláírt egy új változat főszerepére, amit Rupert Sanders rendezhet meg az épp idén Oscar-díjra jelölt Zach Baylin forgatókönyve alapján. Abban pedig, hogy ez a projekt létrejön azért lehetünk a szokottnál is biztosabbak, mert már a forgatáskezdés júniusi időpontja is kitűzésre került.

Mint ismert, anno még 2018. júniusában írtuk meg, hogy már minden készen állt a The Crow, azaz a Holló rebootjának forgatáskezdésére Budapesten, amikor kiderült, hogy megint parkolópályára került a projekt, aminek Jason Momoa lett volna a főszereplője és Corin Hardy a rendezője. Az új adaptáció azért nem valósulhatott meg, mert kreatív és anyagi nézeteltérések adódtak a jogtulajdonos Davis Filmsszel, mely miatt előbb a Sony stúdió dobbantott, később pedig az említettek. A Holló rebootja már több, mint egy évtizede volt fejlesztés alatt, amikor lefújásra került. Például egy ideig Bradley Cooper, majd meglehetősen sokáig Luke Evans volt a kiszemelt főszereplő, és a rendező személye is többször változott, míg ki nem kötöttek a főállásban videóklipeket készítő Hardy mellett. Hardy verziójában először Jack Huston alakíthatta volna a sokak számára Brandon Lee révén ismertté vált képregényes karaktert, azonban a színész időpont-egyeztetési gondok miatt kénytelen volt kiszállni a produkcióból. Ekkor került a képbe Momoa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #4
    Nem hiszem, ahogy meglát egy filmet, rögtön sírásra görbül a szája, mintha csak ő létezne a világon - igazából a fiatal netes hisztigeneráció erről szól, meglát egy hírt és reszket, mint a jegenye. Lehet, hogy ennyire fél, hogy egy film rosszul sikerül? Nem tudom. Ez mindenkinek a szíve joga, de ha meg sem próbálja az ember, akkor biztos, hogy nem tudjuk meg. Kit érdekel, ha rossz egy film? Akkor vagy nem kell megnézni, vagy ha már megnézi az ember, akkor csalódik egyet. A csalódás annyira szörnyű lenne?

    Ettől még nyilván pont ugyanannyi az esélye egy rebootnak, hogy jó lesz, minthogy nem az lesz. Az új Batmant nem láttam, de sokan szeretik. Az új Pókember (nem láttam) is elég népszerű. Az új Scream nem annyira reboot (requel), de azt legalább láttam, nekem tetszett. Az új Halál a Nílusonnal sem volt gondom (az is ugye pont annyira reboot, amint egy új Holló adaptáció lenne). Az új West Side Storyt passzolom, de Oscarra jelöltél. Biztos volt még pár, amit sokan utáltak.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2022.04.04. 10:43:11
  • Dynamic #3
    Szerintem úgy érti, hogy ha bármivel kapcsolatban megemlítik a rebootot, akkor biztos valami pocsék dolog fog kisülni belőle. De lehet, én értem félre.
  • kalapos01 #2
    A szokásos nyavalygós, érzékenységi roham? Csak azért, mert egy új adaptációt másképp neveznek, mint régen? Nyenyenye.
  • Ender Wiggin #1
    reboot szó már önmagában felér egy káromkodással...