Kiadó: Interplay
Fejlesztő: Planet Moon

Rendszer Követelmények:
Minimum: Pentium II/K6-2 350, 64 MB RAM, Win95/98/2000/ME
Ajánlott: Pentium II/Athlon 450, 128 MB RAM, 16 MB D3D kompatibilis 3D gyorsító
Hasonló játékok: Sacrifice
Kategória: Real-Time Stratégia


A játékműfajok, mint minden más, az idő múlásával elkerülhetetlenül változnak. Ha például vesszük a kaland kategóriáját, óriási különbségeket fedezhetünk fel a maiak jellemzői: epikus történet, összetett hangzás- és képvilág (pl. a Gabriel Knight-sorozatban), illetve a pusztán szöveges alapon létező ősök (Zork) között. Teljesen mindegy, hogy melyik területet nézzük, napjaink tendenciája, hogy az újabb és újabb játékok már több műfaj elemeit is egyesíteni igyekeznek. Ez persze van akinek sikerül, mások alaposan felsülnek vele. Mindent összevetve a kockázat nagy, és csak nagyon ritkán születik olyan játék, amely amellett, hogy szinte már besorolhatatlan, a közönség kegyeit is elnyeri. A Giants: Citizen Kabuto egy ilyan próbálkozás, amely azt hiszem jó eséllyel pályázhat erre. A Planet Moon legújabb alkotását nevezhetnénk akció-shooternek, vagy valós idejű stratégiának, mondhatnánk, hogy egyik sem igazán, ugyanakkor mégis kicsit mindkettő... Döntsétek el, nektek melyik a legszimpatikusabb verzió, én nem ragaszkodom a feltétlen besoroláshoz, leginkább csak "a" Giants-ként gondolok rá.

    
A Giants valahol a végtelen űrben, egy különleges aszteroidához hasonló kisbolygón zajlik. A felszín nagy részét víz borítja, de formailag nagyon változatos szárazulatokkal - meredek hegyek, kis völgyek, szigetek a szigeten - rendelkezik. A Sziget őslakói, a Sea Reaper-ek kénytelenek voltak visszavonulni az óceánba, amikor az általuk a védelmükre létrehozott óriási Kabutok öntudatra ébredtek, és teremtőik ellen fordultak. A Reaper-ek királynője, Sappho elhatározta, hogy kerüljön bármibe is, visszafoglalja népének a szárazföldet. A cél érdekében tett véres lépések viszont nem tetszenek a királynő lányának, Delphi-nek, aki szerint békésebb úton, varázslatok segítségével is megoldható lenne a konfliktus. Azonban mivel ő még nem elég érett, és a mágikus hatalma is csekély, nem szállhat nyíltan szembe anyjával. Ebbe a szituációba érkeznek váratlanul a Meccaryn-ok (röviden: Mecc-ek), egy technikailag magasan fejlett civilizáció 5 űrutazó tagja. Baz, Tel, Reg, Bennett és Gordon épp vakációzni indult, amikor egy óriás űrhal bekapta az űrhajójukat. A hatalmas lény 2 kemény hónapon át becsületesen küzdött a furcsa étel megemésztésével, de aztán feladta, és jobbnak látta felöklendezni a használhatatlan falatot. A Mecc-ek űrhajóját persze alaposan megviselte a kaland, ami még éppen kihúzta a legközelebbi alkalmas leszállóhelyig (ez persze a Sziget), ahol komplett felújításra szorul.

    
A bolygón él még egy negyedik faj is, ők a parányi Smartie-k, akik egyszercsak a bonyolult konfliktus kellős közepén találják magukat. A jószívű Mecc-eknek - akik minél előbb szeretnék itt hagyni a Szigetet, és folytatni megkezdett útjukat - megesik a szívük a Reaper-ek által elnyomott kis népen, és segítenek nekik zsarnokaik ellen. Nem mellékesen, mivel a Smartie-k nagy munkabírású, szorgalmas lények, ráadásul sokan is vannak, éppen kapóra jönnek az elvégzendő feladatok végrehajtására... Így aztán a Mecc-ek legtöbb küldetésében Smarite-kat kell megmentenünk, és megóvnunk a gonosz Reaper-ektől. Egy másik küldetéssorozaton keresztül a történet egy másik szálát, Delphi erőfeszítéseit is nyomon követhetjük, aki Sappho véres ténykedésének a megakadályozását tűzte ki célul. A játék harmadik hadjárata pedig a behemót Kabuto-k szemszögéből mutatja a küzdelmeket. Velük végtelenül egyszerű feladatokat kell majd végrehajtanunk, ténykedésük jóformán a puszta öldöklésre korlátozódik. Az óriási teremtmények azonban nem csak Reaper-vérre éheznek, az étrendjük fontos részét képezik az értékes Smartie-k, mivel a Kabuto-k az ő fogyasztásuk után válnak képessé tojások rakására, amikből aztán kikelhetnek a parancsaikat teljesítő ivadékaik.

    
A Planet Moon - szakítva a hagyományos "jók a rosszak ellen" sablonnal - egy igazán humoros, szellemes történetet alkotott, ami végig ébren tartva az érdeklődésüket, jobban magával ragadja a klasszikus felállásba belefásult játékosokat. Erre egy jó példa az amúgy lelkesen segítő Mecc-ek állandó kinyilatkoztatása, miszerint ők inkább szívesebben bonyolódnának hősies akciókba csinos nőkkel és zajos kocsmákkal, ahogy annak - az eredeti úti célt alapul véve - lennie kellene. A másik két hadjáratban is aktívan jelen van a humor, bár a Kabuto-k esetében a szűkös nyelvi képességeik miatt (néhány bődülésfajta) verbálisan nem annyira kidolgozottak a poénok. A Giants küldetéseiben végrehajtandó feladatként ételgyűjtés, Smartie-mentés éppúgy szóba jöhet, mint az ellenfél és épületeinek a megsemmisítése. Az igazán kihívást jelentő missziókban azonban ezek mellett nekünk is saját bázist kell építenünk, aminek persze a védelméről is gondoskodnunk kell. (Pontosításként megjegyezném, hogy csak a Mecc és a Delphi hadjáratban tudunk építkezni, mivel ez csak Smartie-munkaerővel lehetséges, a Kabutok pedig inkább egyből felfalják a kis lényeket...) Ezek a küldetések azért nem csak a bázisunk melletti őrködésből állnak, hanem sokszor attól távol további Smartie-kra, vagy a táplálékukul szolgáló Vimp-ekre kell vadásznunk. Ráadásul a védelmet az is tovább nehezíti, hogy csak akkor tudunk a Reaper-eket távol tartó védelmi tornyokat építtetni, amikor már a városunk nagy része készen van. Viszont, ha ezek a lövegtornyok már állnak, elegendő tűzerővel rendelkeznek ahhoz, hogy megkezdhessük az ellenfél bázisának az ostromát, vagy egyéb hosszabban elszólító céljaink teljesítését. Ugyan kétségtelenül ezeknek a pályáknak van a leginkább RTS-es beütése, ne várjuk a műfajban megszokott klasszikus játékmenetet, a Giants még a küllemben talán hasonló Sacrifice-hoz képest is kevésbé stratégiai jellegű mint "egyéb" játék.

    
Habár a Mecc-ek és Delphi-hercegnő sokban különböznek, mindkét hadjárat során egyformán fontos szerephez jutnak majd a fegyverek. Az előbbiek hi-tech cuccokkal vannak felszerelkezve, míg az utóbbinál varázseszközök közül választhatunk. A szokásos fokozatosságnak megfelelően van kifogyhatatlan tölténnyel rendelkező, de nem túl acélos pisztolyunk/íjunk, illetve az egyre ütőképesebb választék másik végleteként igen hatásos fegyverünk is, mint például a Millenium Mortar vagy a több ellenfél ellen is bevethető szupernyíl. Mivel a Giants-ben a támadáshoz nélkülözhetetlen, a töltényutánpótlás korlátlan, illetve néhány esetben vissza kell térnünk a bázisra a feltöltődéshez, de olyan gondunk nem lesz, hogy egy fegyvert többet nem tudunk már az adott pályán használni.

    
A Mecc-ek hadjárata során velünk lesz négy társunk, akiket segítségül hívhatunk az egér és a billentyűkre előre beállított parancsok kombinációival. Delphi esetében - mivel neki ilyen társai nincsenek -, varázslat segítségével szerezhetünk utánpótlást szorult helyzetben. Kabuto-ként pedig a saját testünkön és ökleinken kívül nincs szükségünk más fegyverre, a pusztakezes halálosztás közepette üde színfoltként megélt "természetes táplálkozáshoz" is csak agyarakkal teli pofánkra lesz szükség... Ha már a szörnyek pusztítási technikáinál tartunk, a nehezebb feladatok - épületek, egész csoport ellenfél megsemmisítése - leküzdésére a Kabuto-kkal egy különleges "adrenalin támadást" alkalmazhatunk, aminek eredményeként óriási testünk minden grammját kihasználó támadási formákkal gondoskodhatunk a helyi tereprendezési problémák gyors megoldásáról (pl dobunk egy hasast a célépületre). A behemótok másik trükkje ivadékok világra hozása, akik aztán - ha a megfelelő mennyiségű ételt megkapták - teljesítik parancsainkat, szó nélkül elvégzik nekünk a piszkos munkákat is.

    
Habár a Giants-ban kétségtelenül találkozhatunk RTS-elemekkel is, az akcióra helyezett hangsúly a 3rd person shooterekhez teszi inkább hasonlatossá a játékmenetet. A játék során kicsit a Tribes-ra emlékeztethet, amikor a Mecc-ek által használható hátra szerelhető rakéták (jetpack) segítségével dombról dombra ugrálva próbáljuk a célkeresztet hatékonyan a rosszfiúkon tartani. Ugyanakkor a küllemet (grafika, nézőpont) tekintve egyértelmű hasonlóságot fedezhetünk fel a Sacrifice-hoz képest. Az összes ismerős vonás ellenére is a Giants egy teljesen új, különleges játékélményt nyújt. Nem szeretném tovább ragozni a műfaj kérdését, de valóban érezhető, hogy minden kategóriából a legjobb elemeket kölcsönvéve dolgoztak a készítők, aminek eredményeként egyszerűen besorolhatatlan lett a játék. Grafika: A Giants grafikája lélegzetelállító. Könnyen azon kapjuk magunkat, hogy az adott küldetést felfüggesztve például a naplemente fantasztikus színpompáját csodáljuk. A játék küllemét sokan a Sacrifice-éhoz hasonlítják, nem véletlenül, hiszen mindkét alkotás minőségi munkával büszkélkedhet ezen a téren. Mindkettő koncepciója egyfajta sziget megjelenítése, de míg a Sacrifice-ban egy sötét, a pusztítás színteréül szolgáló világon találjuk magunkat, addig a Giants világosabb, sokkal egzotikusabb tájat tár elénk. Habár nem "kötelező" 3D kártya használata a játékhoz, anélkül teljesen fölösleges leülnünk a gép elé, sajnos a Giants-hez, ha nem is a maximum, de meglehetősen bika gép (és videokártya) kell.

Általánosságban mondhatjuk, hogy a készítők a részletekre is nagy figyelmet fordítottak. Remek érzés, ahogy Kabuto-ként csörtetve a fák meghajlanak a súlyunk alatt. A Sea Reaper-ek szolga népének tagjai, a Ripper-ek, fenyegetően szórják maguk körül a földet, amikor áldozatuk felé fúrnak a földben. Az arányok is a helyükön vannak: a parányi Smartie-k méretben is jól illeszkednek az épületeikhez, és tényleg hatalmasnak érezhetjük magunkat, amikor Kabuto-ként a Sziget többi lakója fölé tornyosulunk.

A Giants csak néhány apró hibája miatt nem kapja meg az öt csillagot a grafikára. Ilyen például, hogy néha a házak mintha kicsivel a föld fölött lebegnének, vagy a kéményfüst, ami a már lerombolt házak régi helyéről továbbra is száll. A másik ok, amiért nem maximális az osztályzat az első személyű nézet tökéletlensége. Úgy tűnik, mintha ezt a részt nem fejezték volna be teljesen a fejlesztők. Ebből a nézetből semmi jelét nem látjuk a cselekedeteinknek. Ez a legjobban akkor látszik, amikor a Sea Reaper-ekkel vagyunk, és az íjunkat használjuk. Amíg harmadik személy nézőpontból láthatjuk, amikor lövés közben kifeszítjük a fegyvert, majd útjára engedjük a nyílvesszőt, addig első személyből - annak ellenére, hogy látjuk az íjat tartó kezet - semmiféle mozgás vagy más jel nem utal arra, hogy a rejtélyes módon megjelenő lövedék miként hagyta el az íjat. Ugyanez így komoly hátráltató tényezőnek tűnik, a legtöbb játékos valószínűleg úgyis a külső nézetet használja majd, ezért annyira nem vészes, de kétségtelenül bosszantó kis hiba.

Kezelőfelület: A kezelőfelületen jól látszik a Planet Moon azon törekvése, hogy csak a feltétlen szükséges elemekkel - életerő, fegyverek, varázslatok - vonja el a játékosok figyelmét, ezek pedig praktikusan a várt helyeken találhatók. Habár a Giants korántsem egy szokványos első- vagy harmadik személyű akciójáték, az irányítása nagyban hasonlít ezekhez, a kisebb különbségek eleinte okozhatnak némi problémát, de ezek a történet haladtával könnyen megszokhatók. Az egyetlen kivétel ez alól a Kabuto-ivadékok parancsnoklása, ami szinte sosem úgy sikerül, ahogy szeretnénk. Azt is mondhatjuk, hogy a behemótok küldetései során a legnagyobb kihívást az utódok etetése és irányítása jelenti, főleg, ha a sokkal egyszerűbben megvalósítható "mindent szétütni" feladatokhoz hasonlítjuk a problémát. Még szerencse, hogy a kis segítők nélkül is gond nélkül végig lehet játszani a hadjáratot. A gyorsbillentyűk teljesen szabadon konfigurálhatók, ellenben akik az egér fordított irányítását szeretik (inverted mouse), azoknak zavaró lehet, hogy ez az opció a játék újraindításával visszaáll alapbeállításra, így azt mindig újra be kell kapcsolnunk. Ettől az apróságtól eltekintve azonban az irányítás - a modern követelményeknek megfelelően - teljesen szabadon személyre szabható. Egy másik fontos elvárás azonban - a küldetések közbeni mentés lehetősége - kimaradt a játékból. Habár lehet vitázni arról, hogy a teljesen szabad állásmentés csábít a csalásszintű visszatöltögetős játékra, azért a játékosok elvárják ezt a lehetőséget - még akkor is, ha manapság a fejlesztők különböző megoldásokkal, például mennyiségi korlátozással küzdenek a jelenség ellen. A Giants-ben tehát minden küldetés sikeres teljesítése után történik a mentés, ami az első részek egyszerűségét tekintve ekkor még szinte teljesen fölösleges, de a későbbi összetettebb missziók - főleg a hosszabb, bázisépítéssel kombináltak - esetében már fontos kapaszkodó, itt jönne jól az előbb említett közbenső állásmentési lehetőség is. Mindjárt ki is egészíteném mindezt azzal, hogy ha egyből visszatérünk egy mentésünkhöz, akkor megmaradnak a már korábban felhúzott épületek, a bázisunk, de ha leállítjuk a programot, kikapcsoljuk a gépet, legközelebb már teljesen előröl kezdhetjük az építkezést is. Habár szerintem a segítségével orvosolhatták volna ezt a problémát, az eddig megjelent fő patch sem adja meg a lehetőséget a közbenső mentésre.

Játékmenet: Az egyszemélyes játék három hadjáratra oszlik: a Meccaryn-ok, a Sea Reaper-ek és a Kabuto-k küldetéssorozatára. Szerintem ezek közül az első sikerült a legjobban, mivel itt a legváltozatosabbak a küldetések, a legjobban kidolgozott és a legszórakoztatóbb a történet. Egy-egy kisebb misszió tanulópályának is felfogható, mivel a rendelkezésre álló fegyverek, és felszerelések használatát kell elsajátítanunk rajtuk. Mire eljutunk az összetettebb építkezős pályákra, már a játék egyéb elemeit (harc, irányítás, mozgás) nagyrészt elsajátítottuk, és így nyugodtan koncentrálhatunk a stratégiai kérdésekre (építkezés, erőforrások, taktika). A hadjáratok a történetet és a játékmenetet tekintve is egymásra épülnek, így az események folyása zökkenőmentes, a küldetéseket jól megírt, humoros bevágások választják el egymástól. Ez az első küldetéscsokor nagyon ígéretes, és hasonló minőségű folytatással kecsegtet.

Sajnos a másik két hadjárat azonban nem üti meg ezt a mércét, sőt néhol olyan érzést keltenek, mintha sietve lettek volna összedobva. Érdekes színfolt - ugyanakkor négy teljes küldetést elfoglal - a Sea Reaper-eknél a "Reaperski", egyfajta vízisíversenyzés: jetski-hez hasonló járműveken kell megelőznünk a gonosz Reaper katonákat. Először nagyon érdekes ez a verseny, de a negyedik pálya végére már igencsak erősödik bennünk a gyanú, hogy a fejlesztők esetleg kifogytak az ötletekből... A hadjárat lezárásaként aztán néhány bázisépítgetős küldetés próbálja feledtetni ezt az érzésünket. A Kabuto hadjárat még az előzőnél is sematikusabbra sikerült, szinte minden küldetés abból áll, hogy megtaláljuk a kaput, majd romboljunk le mindent. Mondjuk az óriás lényeket eleve behatárolja, hogy ők nem tudnak bázist építeni. Egyfajta kárpótlásként a Kabuto-k képesek utódokat világra hozni, majd irányítani őket, de - habár több küldetésben is előkerülnek - a sikerhez egyáltalán nem nélkülözhetetlenek az ivadékok. Ehhez jön még, hogy - ahogy már korábban említettem - korántsem tökéletes a parancsnoklásuk megoldása, ami rontja a játékélményt.

Szerencsére a küldetések sekélyességéért kárpótolhat minket a szórakoztató játékmenet, igazán élvezetes a szépen kidolgozott tájakon keresztül rohanva, változatos fegyverekkel irtani az ellent. Az akció rajongói biztosan élvezettel vetik majd magukat a csaták nagyiramú forgatagába, és azért a stratégia megszállottjai sem panaszkodhatnak, habár az őket lázba hozó elemek nem vonulnak végig az egész játékon.

Multiplayer: A Giants-nek kétségtelenül nem ez a legerősebb oldala. Játékostársaink ellen TCP/IP-s kapcsolódással, vagy az Mplayeren keresztül küzdhetünk. Ez utóbbi a kipróbáláskor azonban nem működött rendesen, úgyhogy maradt az IP-beirogatás. A multiplayeres opciók átlagosnak mondhatók: főként deathmatch, és "Capture The Smartie" módok állnak rendelkezésre. Sajnos a különböző fajok nincsenek egyensúlyban, a Kabuto-k sokkal erősebbek lettek a Mecc-eknél és a Reaper-eknél is, ami komoly játék esetén máris lecsökkenti a választás lehetőségét, illetve emiatt az újrajátszhatóság értékét. Az egész jó csatlakozási sebesség ellenére a multiplayer mód hemzseg a zavaró hibáktól, például a szükséges vadászatok során gyakran egészen máshol jelenik meg a hús, mint ahol a vimp-et leöltük. Hiába, Achilles-nek is volt gyenge pontja, a Giants-nek úgy tűnik "multiplayer-ínja" van.

Hangeffektek: Minden hangeffekt, a vimp-ek leterítésének a tompa puffanásától a futásnak eredő Kabuto gyorsuló szívveréséig, tökéletesen illeszkedik a játékba, nincsenek zavaró hatások. A szereplők hangja nagyon el lett találva, ami rendkívül hangulatossá teszi az átvezető jelenteket. Ezek apró mozzanatai - nem utolsó sorban a hangoknak köszönhetően - mesterien vonják be a játékost a Giants világába. A legtöbb szereplő hangos, és ellenszenves, vannak kissé bugyuta alakok is, de mindegyikük személyisége következetesen van felépítve, ami segít a történet zökkenőmentes továbbvitelében.

Zene: A Giants nagyzenekari hangszerelése tökéletesen illeszkedik az egzotikus világhoz, és azon kevés alkotások egyike, amelyet az Interplay akár külön is értékesíthet. Ez a Total Annihilation és az Icewind Dale rajongói számára talán kevésbé okoz meglepetést, mivel a Giants zenéjét ugyanaz az ember, Jeremy Soule szerezte, aki az előbb említett játékokét is. Ebben Mark Morgan is nagy segítségére volt; azért azt ne is kérdezzétek, éppen melyik dallam kitől származik, mivel ez visszanyomozhatatlan, de kétségtelenül fantasztikus zenével van dolgunk, amely véleményem szerint akármelyik nagy mozifilmzenével is minden további nélkül felveszi a versenyt.

Intelligencia és nehézség: Habár a hadjáratok önmagukban véve nem túl nehezek, de pusztán az, hogy ha meghalunk, az egész küldetést teljesen előröl kezdhetjük, egyfajta sajátos teherként nehezedik ránk. Általában a missziók többféle úton is teljesíthetők, így, ha az egyikféleképpen nagyon nem akar sikerülni egy pálya teljesítése, egy másik megoldással is célba érhetünk. A stratégiai jellegű, bázisépítős küldetéseket leszámítva a Giants végigjátszásához nem árt ha van bennünk egy egészséges pusztítási hajlam. :) Fejtörőket ne is várjunk, a harcban pedig nincs túl sok lehetőségünk a mélyebb taktikázásra.

Habár a mesterséges intelligencia messze nem tökéletes, azért megfelelő szintű kihívást biztosít, úgy is mondhatnám, hogy átment a vizsgán, de azért rezgett a léc. A gép tovább lő ránk akkor is, ha már egy domb fedezékébe vonultunk, mi pedig könnyedén, messziről leszedhetjük az ellenfeleinket, mivel azok a lövések elől nem menekülnek fedezékbe. Ugyanakkor, ha például azon kapunk egy Reaper-t, hogy épp a bázisunk falát rombolja, és ő is észrevesz minket, azonnal a fontosabb célpontra - ránk - kezd el tüzelni. Ez utóbbival körülbelül össze is foglaltam minden jó oldalát az AI-nek, aminek a gyengesége azért is baj, mert így gyorsan le lehet tudni a Giants végigjátszását.

Összegzés: Nincs tökéletes játék. Ez persze nem akadályozta meg a Planet Moon-t abban, hogy a Giants-szel a csúcsra törjön, és a több műfaj elemeiből összerakott játékával több kategória rajongótáborát is megpróbálja elhódítani. A játékmenet különlegesre sikerült, ugyanakkor a több irányból összegyűjtött elképzeléseket hatékonyan gyúrták egységgé, úgy, hogy közben nem áldozták fel a szórakoztatóságot az új koncepció oltárán. Azt azért ne várjuk, hogy az első pillanattól kezdve mindenben tökéletesen otthon érezzük majd magunkat, hiszen van néhány sajátos része is a játéknak, például a jetpack használata, vagy a mesterlövész (sniper) mód. Röviden összefoglalva nagyon élvezetes, ugyanakkor - a kicsit butácska AI-nek köszönhetően - sajnos elég rövid időtöltést jelent a játék, emiatt néhányan talán csalódottak lesznek, esetleg úgy érzik majd, hogy már megint a zsebükben turkáltak. Azért ha a dolgok jó oldalát (főleg a humoros történetet, a fantasztikus grafikát) nézzük, nem kell szégyenkezniük a készítőknek, akik egy teljesen új stílusú játékot akartak megalkotni, és a Giants a megfelelő géppel rendelkezők gyűjteményének is értékes darabja lehet.