Szekeres Viktor

Tényleg az Örökkévalók az eddigi legrosszabb MCU-film?

Az Eternals már csak minden második nézőnek jött be.

Elsőre talán viccesnek hathat, hogy az Eternals minősége kapcsán negatívan beszélünk, de ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy a Marvel Cinematic Universe túlságosan magasra tette a mércét, és az általános imádatnak örvendő majdnem két tucat alkotás után most érkezett egy olyan, amivel csak a nézőknek nagyjából a fele elégedett, és máris jöhet a pellengér. De ez így van rendjén, még akkor is érdemes megemlékezni a jelenségről, ha nekünk lehet, hogy kifejezetten bejönne a film.

A kritikus reakciókról már írtunk, azóta nem elég, hogy 'rotten' kategóriába csúszott a film a RottenTomatoes nevű aggregátor oldalon, hanem már csak 48%-os az RT-pontszáma, azaz valamivel több újságíró fogalmazott meg róla negatívabb színezetű kritikát, mint pozitívat, ezzel pedig a Thor 2 alá került pont számít szerint. És most nem az a helyzet, hogy a nézők szembemennének a kritikusokkal, hiszen az amerikai mozizók között végzett felmérés, valamint az IMDb-pontszámok is hasonló trendeket jeleznek.

Az első napos amerikai mozis vetítések utáni exit pollok alapján az Eternals 'B' átlagos érdemjegyet kapott a nézőktől, ami minden idők legrosszabb MCU-s értékelése - a Shang-Chi vagy a Captain Marvel ugye 'A' lett, a Fekete Özvegy és a Hangya 2 'A-', míg például a DC-s Wonder Woman 1984 és Birds of Prey, valamint a Sonys Venom 2 'B+'. 2008 óta a Marvel-filmek mindössze egy alkalommal produkáltak B-s osztályzatot, mégpedig az első Thor-film.

Az IMDb-n hasonló a helyzet: a "legrosszabb" MCU-film egyelőre azt fedi, hogy csak 6,9/10 az osztályzata hírünk megírása pillanatában: a nézők több, mint egyötöde tökéletesnek, azaz 10/10-esnek tartja az Eternalst, további 46% pedig kifejezetten jónak (7-8-9/10), vagyis azért a nézők 2/3 abszolút elégedettnek mondható, és még a maradékból is további 28% véli úgy, hogy a közepesnél jobb volt a végeredmény. Az, hogy a nézők 17%-a viszont gyengének tartotta a filmet, akár aggasztónak is mondható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Amióta "divatba" jött a botok használata, meg a trollszavazás pozitív és negatív irányba, azóta a nézői szavazatokra sem érdemes hagyatkozni. Az olyan kritikai összesítő oldalakat meg főleg nem kéne idézgeni, amelyek a moziiparban érintett cégek tulajdonában vannak...