MTI

Több év börtönt kaphatnak az interneten hirdető csalók

Nyolc ember ellen emeltek vádat internetes csalássorozat miatt - közölte a Heves megyei főügyész. Szalóki Zoltán közölte: a vádlottak több tucat megtévesztett sértettnek okoztak esetenként százezer forintot meghaladó kárt 2018 májusa és 2019 februárja között.

Ebben az időszakban a csalárd hirdetők több internetes hirdetési felületen járműveket, lakóautókat, mobilházat, konyhabútort, fűnyírót, kerti traktort és egyéb értékes használati tárgyakat kínáltak igen kedvező feltételekkel eladásra anélkül, hogy ezekkel dolgokkal a valóságban rendelkeztek volna.

Ezeket a látszólagos eladókat egy nő és egy férfi azzal segítette, hogy utóbbi a fővárosban nehéz körülmények között élő személyeket toborzott, akik vállalták, hogy a nevüket és a jellemzően frissen nyittatott folyószámlájuk számát adják az általuk is tudott megtévesztéshez, majd a számlákra érkező vételárat vagy előleget - némi jutalék fejében - készpénzben odaadják az őket megbízó férfinak. A csalássorozat szervezői és a pénzt átvevő férfi között az ügy első rendű vádlottja, az 50 éves nő közvetített.

A Heves Megyei Főügyészség a csalássorozat kivitelezésében aktívan közreműködő, jelenleg más ügyben letartóztatásban lévő nőt és férfit mint bűnsegédeket 103 rendbeli - bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett - csalás bűntettével, illetve vétségével vádolja. A hat további terhelttel szemben folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette a vád.

A Heves Megyei Főügyészség három vádlott esetében végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a többiekkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. Az ügyben a várható vagyonelkobzás biztosítása érdekében zár alá vételre is sor került - tudatta a főügyész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #3
    Tévedsz... a hülye azt érdemli, hogy védjük a hülyeségétől. Ha a te gyereked lesz hülye, mert ez bármikor bárkivel megtörténhet és SEMMIT nem tehetsz ellene... akkor ha kavar magának valami nagy gikszert és ráfarag, azt mondod, hogy hát ha ilyen hülye, akkor megérdemelte..?
  • Lapajka #2
    Bármilyen csaló több év börtönt kapHAT, ha össze tudják az ügyészek ütősen hegeszteni a vádat... meg hát elkövetési érték is kell hozzá ugyebár...
  • caprine #1
    Aki interneten vesz autót és megtekintés nélkül fotok alapján elküldi előre a pénzt, az már bocs de hülye és megérdemli.