SG.hu·

A brit háztartások hat százalékában nincs internet

A brit háztartások hat százalékában nincs internet
Az online hozzáféréssel rendelkező és nem rendelkező személyek közötti digitális szakadék továbbra is komoly probléma.

A koronavírus-járvány miatt egyre több időt töltenek az emberek a világhálón. A gyerekek így tudnak tanulni, míg a felnőttek dolgozni. Ugyanakkor azok nehéz helyzetben vannak, akiknek nincs internetelérésük. Az Ofcom aktuális kimutatása alapján Nagy-Britanniában jelenleg 1,5 millió ilyen háztartás van. Ez az összes háztartás hat százalékát jelenti. Emellett a gyermekek 20 százalékának nincs internetezésre alkalmas készüléke, így nem tudnak a távoktatásban sem részt venni.

Yih-Choung Teh, az Ofcom stratégiai és kutatási részlegének a vezetője kijelentette, hogy számos ember számára a koronavírus-járvány miatti korlátozások maradandó benyomásokat okoztak az online szolgáltatások használatával és a jobb digitális megértéssel kapcsolatban. A felnőttek és a gyerekek kis csoportja számára a digitális szakadék ezáltal még jobban kiszélesedett. Ezért a kormánnyal közösen keményen kell dolgozniuk azon, hogy minden korosztály tagjait arra ösztönözzék, hogy a maguk javára hasznosítsák az internet előnyeit.

Rocio Concha, a Which? nevű nonprofit szervezet részlegvezetője hozzátette, hogy aggódnak mindenki miatt, akit hátra kell hagyni. A túlélés szempontjából szükség van arra, hogy még több erőfeszítést tegyenek a digitális szakadék bezárására és biztosítsák, hogy minden fogyasztó rendelkezzen szélessávú internethozzáféréssel. Ehhez azonban egy nemzeti digitális terv kell. A mostani generációnak több mint egy évet kellett kihagynia az oktatásban. Most arról kell gondoskodni, hogy ne veszítsenek még több időt.

Az Ofcom rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban ugyan szinte minden tanköteles gyermeknek volt internetelérése, de közel 4 százalékuk csak mobileszközökön, míg 2 százalékuk kizárólag okostelefonon keresztül tudott böngészni és a digitális oktatásban részt venni. A helyzet elsősorban a szegényebb családok csemetéit érinti.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2021. 04. 30.. 14:39||#7
Nyugaton meg nem volt keleti tipusu szocializmus, ezert nagyon sokan szeretnek kipobalni. Az lenne a terv, hogy a keleti helyett egy meg ujabb fajtaval probalkoznak, amikor vannak a szupergazdagok es mindenki mas egyenlo. (egyenloen nincstelen)

Ettol fuggetlenul az interneteleres lassan alapveto szolgaltassa valik, mint az ivoviz vagy az elektromos aram. A cel az lenne, hogy minden embernek legyen egy sajat szemelyi szamitogepe, amit folyamatosan maganal tart es azon keresztul barmikor elerheto, tovabba igy ismert a pozicioja is. Ezt hivjak manapsag mobiltelefonnak. Ebben sem 100%-os meg mindig a lefedettseg.
© Akva2021. 04. 30.. 13:21||#6
Úgy csinálnak, mintha - a szocializmust leszámítva - nem mindig lett volna szakadék a szegények és a gazdagok között.
© Csaba1612021. 04. 30.. 08:02||#5
© tom_pika2021. 04. 29.. 23:36||#4
Nagy a szegénység, ideje lenne néhány új gyarmat után nézni.
© cateran2021. 04. 29.. 18:59||#3
Mo. baromi jol all net szempontjabol. A briteknel a nagy atlag alulrol karcolja a 30 Mbitet (https://www.speedtest.net/global-index/united-kingdom#fixed 47.-ek...Mo a 9.!) BT ajanlat ahol epp lakom: Fibre Essential
12Mb - 20Mb
Your download speed range
Your Stay Fast Guarantee 9Mb

Upload speed range 1Mb - 2Mb

£27.99 a month
24 month contract
£10 upfront "
Jo, mondjuk ez "tavol" 1 varostol (5km...) De lassunk 1 kisvarosit (Petersfield, Rams Walk):
"Fibre 2
67Mb - 73Mb
Your download speed range
Your Stay Fast Guarantee 62Mb

Upload speed range 17Mb - 18Mb
£32.99 a month
24 month contract
FREE P&P"
Lassunk 1 nagyvarosit (Nottingham, The Ropewalk): Lasd kisvarosi...
Persze ez csak BT, de azert lathato hol tart a "fejlett" nyugat ilyen szempontbol...
© t_robert2021. 04. 29.. 15:37||#2
hát ahhoz képest, hogy az első internetem egy Compuserve elérés volt havi 5 órában 5 dollárért.... valamikor 1995-96 környékén. 9600 bit/seces modemmel... húú de lassú volt akkoriban egy pucér csajos kép letöltése... 😊 Ahhoz képest sokat fejlődtünk úgy 25 év alatt... 😊
© T_I2021. 04. 29.. 14:30||#1
És Magyarországon?