SG.hu

Ezek 2021 legjobban várt játékai

Mint kapcsolódó cikkünkből kiderült, kifejezetten erős év volt 2020 a játékmegjelenések tekintetében. A generációváltás és a vírushelyzet miatt azonban összességében azért nem úgy sikerült, ahogyan sokan várták, rengeteg tripla-A kategóriás címen toltak egy évet annak reményében, hogy 2021 majd jobban alakul.

Ebből a szempontból valóban nagy reménységekkel várjuk az új esztendőt, és ha ennek bizonyítékait keresitek, akkor érdemes átfutni az alábbi listát. Itt nyilván csak a töredékét tudtuk felsorakoztatni annak a sok megjelenésnek, ami vár ránk az elkövetkezendő hónapokban, de a legfontosabbakat, a legnagyobbakat, mondhatni a biztos befutókat azért igyekeztünk kiragadni a sorból. Lássuk, hogy mire számíthatunk 2021-ben!

Hitman 3

Miután a Hitman 2 kifejezetten jóra sikeredett, a hónapokig tartó támogatásnak köszönhetően pedig gyakorlatilag még egy játék tartalma került bele extraként, nagy izgalommal várjuk a 47-es ügynök következő nagy kalandját, mely nemes egyszerűséggel Hitman 3 címmel érkezik, és jelenleg úgy tűnik, hogy nem ez a rész reformálja majd meg a sorozat sajátosságait. Az új epizód ugyanis újfent egy lopakodós akciójáték lesz, mely külsőnézetes formában repít el minket hat teljesen új helyszínre, köztük például Dubajba is egy kis öldöklés kedvéért. Érdekesség, hogy lesz VR-támogatás hozzá, aminek köszönhetően a sorozat történetében először belső nézetből is irányíthatjuk bérgyilkosunkat.


The Medium

Az új esztendő első felének egyik nagy meglepetése lehet a The Medium, mely a kiváló horrorjairól ismert Bloober Team legújabb ijesztgetésének ígérkezik, méghozzá egy kifejezetten különleges koncepcióval. A külsőnézetes élmény főhőse ugyanis Marianne lesz, egy médium, aki képes utazni a valóság és a szellemvilág között, ez a kettősség pedig alapjaiban határozza majd meg a játékmenetet, hiszen folyamatosan váltogatnunk kell a kettő között azért, hogy megoldhassuk a különféle feladványokat, miközben gyakran halálra is rémülünk a félelmetes körítésnek hála.


Little Nightmares 2

Tovább folytatja 2021-ben a Little Nightmares 2 élményét a Tarsier Studios, akik ismét visszavezetnek minket az általuk megálmodott groteszk horrorvilágba, hogy Six után most egy újabb kisember, konkrétan Mono segítségére siessünk a nagy szökésben. A kishölgy ugyanis elveszett ebben a félelmetes univerzumban, és az első részből megszokott módon, az ijesztő lények kicselezésével, valamint az ügyességi és logikai feladványok leküzdésével kell kivezetnünk őt a fogságból.


Deathloop

A Deathloop neve egyelőre kizárólag azért került be a 2021-es esztendő legjobban várt címei közé, mert az Arkane Studios áll a hátterében, és mivel a Dishonored miatt ezt a nevet sokan zárták esti imájukba, ezért nem véletlen, hogy új alkotásukat is nagy izgalom előzi meg. A játék egy olyan szigetre kalauzol el minket, ahol törvényen kívüliek élnek. A főszereplő két orgyilkos lesz, konkrétan Jules és a Kapitány, akik a sziget egyes pontjain izgalmas bevetéseket teljesítenek, célpontokat likvidálnak, miközben folyamatosan egymást is megpróbálják levadászni. Csakhogy dolgukat többek között egy időhurok nehezíti meg!


Hood: Outlaws & Legends

A Hood: Outlaws & Legends nevét egyelőre még viszonylag kevesen ismerik, pedig a Sumo Digital újdonsága nagy meglepetést okozhat az előttünk álló hónapokban. Ennek az oka nem más, mint hogy egy igazán különleges többjátékosos élmény vár benne ránk, méghozzá Robin Hood korában, illetve az ismert karakter univerzumában, így egy négyfős csapat felett vehetjük át az irányítást – kooperatív módban –, akikkel gyakorlatilag egyfajta középkori PayDay formájában kell nagy rablásokat megszerveznünk és kiviteleznünk, hogy a gazdagoktól lopva megtámogathassuk a szegényebb réteget.


Back 4 Blood

Sokan már idejét sem tudják annak, hogy mióta várunk a Left 4 Dead-sorozat bővülésére, azonban a Valve csak nem akarja elkészíteni a zombis kooperatív akciójáték új epizódját. Aggodalomra azonban semmi ok, majd a Turtle Rock Studios, az eredeti franchise alkotói gondoskodnak arról, hogy idén minden megváltozzon, a Back 4 Blood című alkotásuk ugyanis már a nevével jelezni kívánja, hogy komoly párhuzam húzható közte és a Left 4 Dead között, ami természetesen a játékmenetre is érvényes lesz. Kooperatív zombis kaszabolás érdekes karakterekkel, nagyszerű pályákkal, óriási újrajátszhatósági faktorral, pontosan olyan körítéssel, ahogyan azt annak idején megszoktuk.


Far Cry 6

Valamikor 2021-ben új epizóddal gyarapodik a bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő Far Cry-sorozat is! Az ötödik rész kifejezetten emlékezetesre sikerült az amerikai őrülettel, és bár nem gondoltuk volna, de úgy tűnik, hogy a Ubisoft képes lesz felülmúlni ezt az élményt egy kubai ihletésű körítéssel, melynek részeként egy kitalált karibi szigetre, Yarára utazhatunk, ahol Castilo, a fasiszta diktátor egyeduralmát kell megtörnünk a szokásos módszerekkel. Hogy a főgonosz szerepébe egy ismert színészt, Giancarlo Espositót állították, máris sokak számára eladta a játékot, de lesz azért még más érdekessége is, amire érdemes odafigyelni.


Ghostwire: Tokyo

A Ghostwire: Tokyo nevére leginkább azért kapták fel a fejüket az emberek, mert a Tango Gameworks csapata fejleszti, akik a nagyszerű The Evil Within miatt sikeresen beírták magukat a horrorjátékok nem létező történelemkönyvébe. Dolgukat segíti, hogy a Bethesda áll mögöttük most, noha a játék koncepciója ezek ismeretében is kifejezetten ígéretes lenne. Aki esetleg nem hallott volna róla, a Ghostwire: Tokyo egy belsőnézetes akciójáték, melyben szellemeket és különféle megtébolyodott lelkeket kell levadásznunk Tokió utcáin egy olyan harcrendszer részeként, amit az alkotók úgy jellemeztek, mint a karate és a mágia találkozását.


Oddworld: Soulstorm

Az Oddworld-sorozat annak idején sokak kedvence volt, hiszen az első PlayStation idején valami olyan élményt kínált, méghozzá magas minőség társaságában, amire csak kevesen voltak képesek. Emiatt nagy öröm a rajongóknak, hogy 2021-ben újabb taggal bővül a franchise, konkrétan az Oddworld: Soulstorm címre keresztelt epizóddal, mely gyakorlatilag az Oddworld: New n Tasty! folytatásaként kezelendő, mint egy 2.5D-s oldalnézetes platformer. Főhősünk ismét Abe lesz, a különleges idegen lény, akinek az oldalán azért harcolunk majd, hogy megmentsük fajtársait a szolgasorból. Mindehhez craftrendszer, személyre szabható fegyverek és a korábbi epizódokból jól ismert sajátosságok várnak ránk.


Resident Evil Village

A hetedik epizód átütő sikere miatt nagy öröm sokak számára, hogy 2021-ben új epizóddal gazdagodik a Resident Evil-sorozat, mely ismét egy egészen új úton próbál meg valami különlegeset alkotni. Bár a történet a Resident Evil 7 után játszódik néhány esztendővel, a koszos amerikai mocsárvidék után azonban most Kelet-Európa vár ránk, azon belül is egy rejtélyes falucska, ahol legalább olyan őrült dolgok történhetnek – illetve történnek –, mint a tengerentúlon. Lesznek itt is őrült szereplők, elképesztően beteg helyzetek, de nem lesz hiány példának okáért a különféle lényekből sem, mint például a farkasemberekből. Mindezt egy újgenerációs grafikus motorral és újfent belső nézetes perspektívából kapjuk meg, de természetesen az ismert szereplőket sem kell majd nélkülöznünk benne!


Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2

A sok-sok ígérgetés után 2021-ben talán már tényleg megjelenhet a legendás Vampire: The Masquereade – Bloodlines folytatása, aminek jóvoltából ismét lehetőségünk nyílik átélni a vámpíros szerepjáték élményét. Ami az előzetesek alapján biztos, hogy a Bloodlines 2 a hangulat terén ugyanazt az élményt hozza majd, mint a nagy előd, de a játékmenet összetettségére, a szerepjátékos elemek alkalmazására sem lehet panaszunk, miközben fiatal vámpírként nemcsak a folyamatos vérellátást kell biztosítanunk magunknak, hanem az egyes frakciók közötti lavírozásra is oda kell figyelnünk.


S.T.A.L.K.E.R. 2

Bár valójában nem sok esélyt látunk arra, hogy megjelenhet 2021-ben, azonban a GSC Game World csapata korábban erre az évre ígérte a rajongóknak a legendás S.T.A.L.K.E.R. folytatását, mely kifejezetten nagy meglepetést okozott számunkra a bejelentéskor. A játékról egyelőre semmiféle konkrétum nem ismert, az eddig látottak alapján viszont egy minden eddiginél őrültebb és sötétebb posztszovjet akció-horror vár ránk a csernobili események nyomdokain haladva, az előd sajátosságainak maximális tiszteletben tartásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • doggy888 #6
    Stalker 2 re kiváncsi leszek, most virágzik ez a műfaj a legjobban.
  • Dency #5
    Resident evil és a Little nightmares 2 , Far cry-ra kíváncsi leszek de ha ugyanazt a tematikát követi mint a 3-4-5 akkor annyira sok újdonság nem lesz, csak a sztori.
    Utoljára szerkesztette: Dency, 2021.01.03. 17:25:27
  • ozimak #4
    S.T.A.L.K.E.R. 2-t már alig várom! Bár inkább tegyék át 22-re csak legyen jó! Meg remélem nem valami bekorlátolt "lineáris" kampányos szarság lesz, hanem stalkerhez hű open world. Hab lenne a tortán ha modolható lenne ez is...(steam műhely pl.) Bár ahogy elnéztem az ingame engine videót... hát az szerintem nem lesz modolható :D Vagy legalábbis nem egyszerűen :D
  • MerlinW #3
    Bloodlines 2 és Back 4 Blood jöhet!
  • Montanosz #2
    egy pillanatra a robin hoodban reménykedtem mig gameplayt meg nem néztem, a néven kivül semmi köze hozzá kb ugy mint a legutobbi film feldolgozásnál

    far cry érdekel