MTI

Betiltották a TikTokot az amerikai kormányzati telefonokon és számítógépeken

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.

A javaslat republikánus társszerzője, Josh Hawley a voksolás előtt a Twitteren azt írta: "a TikTok nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért nincs helye kormányzati telefonkészülékeken". Később kiadott közleményében a politikus bátorítónak nevezte a szenátorok egyetértését az ügyben, s leszögezte, hogy döntésével a szenátus "felelősségre vonhatónak tartja a Kínai Kommunista Pártot, s mindazokat a vállalatokat, amelyek csak eleget akarnak tenni Kína ajánlatának".

A képviselőház már júliusban megszavazta a tiltást, mely szerint a szövetségi alkalmazottak nem tölthetik le kormányzati informatikai eszközökre a TikTokot. A kongresszus mindkét házának szavazása után a törvényjavaslatot Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék. A TikTok ellen, amely a Bytedance kínai cég leányvállalata, több kormányzati kifogás merült fel, s mind Donald Trump amerikai elnök, mind Mike Pompeo külügyminiszter nyíltan bírálta a céget. Álláspontjuk szerint ugyanis az alkalmazás révén a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek, s egy 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében a kínai vállalatok kötelezhetőek arra, hogy együttműködjenek a kínai nemzetbiztonsági szervekkel.

A múlt héten Satya Nadella, a Microsoft amerikai informatikai óriáscég elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bytedance-szal a TikTok megvásárlásáról. Az ügyletet - némi habozás után - Trump elnök is támogatásáról biztosította, igaz, hozzátette, hogy az üzletkötés hasznából a pénzügyminisztériumnak, vagyis a kincstárnak is részesülnie kell.

A The Washington Post című lap a csütörtöki számában arról közölt Seattle-ből, tehát a Microsoft székhelyéről keltezett információkat, hogy a Microsoft azért akarná felvásárolni a TikTokot, mert a videómegosztó több milliárdnyi videója segíthet a beszédet és képeket értelmező és alapvető feladatok ellátására alkalmas mesterséges intelligencia kifejlesztésében. A TikTok több milliárdnyi videóját különböző etnikumú és különböző foglalkozást végző emberek töltötték fel, s ez lehetőséget ad a Microsoftnak a mesterséges intelligencia "tanítására" szolgáló modellek kialakítására. A cég nagy vetélytársainak, a Google-nak és az Amazonnak már megvan a maguk videós adatbázisa: a Google-nak a Youtube, az Amazonnak pedig a Twitch.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    https://www.wsj.com/articles/u-s-government-contractor-embedded-software-in-apps-to-track-phones-11596808801
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2020.08.10. 22:19:13
  • ostoros #2
    Az amcsiknak egyszerűen nyomul a tőkéje. A Huaweijél sem az volt a baj, hogy kémked, ez csak kamu duma volt. A valódi bajuk a Huaweijel az volt, hogy nem tudták felvásárolni, mert nagyrészt dolgozói tulajdonban van, és a management is rotálódik. Ha be tudnának vásárolni a Huaweibe, mindjárt semmi probléma nem lenne vele.
  • duke #1
    "hogy a Microsoft azért akarná felvásárolni a TikTokot, mert a videómegosztó
    TikTok több milliárdnyi videóját különböző etnikumú és különböző foglalkozást végző emberek töltötték fel, s ez lehetőséget ad a Microsoftnak a mesterséges intelligencia "tanítására" szolgáló"

    Ja persze nyilvan hogyne. Meg veletlenul sem azert, mert ha nem tudjak betiltani, akkor megveszik hogy utanna leallitsak.