Ötvös Tibor

Az év egyik legrosszabb filmje a Charlie angyalai

Kétségtelenül az év egyik legrosszabb filmje lett Elizabeth Banks feminista kiáltványa, a Charlie angyalai, melynek egyetlen értékelhető pontja Kristen Stewart, és ez sokat elmond a végeredményről.

Hogy tetszett a Charlie angyalai?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Nem hiszem, hogy bárki is tűkön ülve várta volna a Charlie angyalai sokadik feldolgozását, de végül megérkezett Elizabeth Banks rendezésében és forgatókönyvéből a film. Nem akarok nagyon előre rohanni, de a cikk címéből már így is sokan kitalálhatták a véleményem. De miért tartom az év egyik legrosszabb filmjének ezt a rebootot? Az első már maga az ötlet, hogy a #metoo mozgalom utóhatásait meglovagolva elkészülhetett ez a film. Nagy kérdés, hogy mi is győzte meg a producereket abban, hogy pénzt szerezzenek és adjanak erre a projektre, hiszen benne történet, mint olyan, nem is nagyon létezik. Felvállaltan feminista a Charlie angyalai, ami nem lenne olyan hatalmas baj, hiszen egy ilyen címtől nem várunk mást. Azzal viszont van, hogy a férfiakat iszonyat ostobának állítja be, akik ráadásul mind semmirekellő gonosztevők, akiket csak leverni kell.

Ez azért is mókás vállalkozás Banks forgatókönyvétől, mert azért a kivágott ruhákban hadakozó és nyomozgató csajok inkább a férfi szemeket kényeztetik. Vagyis elég éles a kontraszt a feminista körítés és a látvány között. Színészi szempontból a három csaj sem tesz ki magáért. Fura leírni, de az Alkonyat-sorozattal befutó, majd Bella szerepét minden eszközzel magáról lefaragni szándékozó Kristen Stewart kimondottan jó választás volt a vicces és laza karakterre, de a többiek elég szürkék. Banks pedig Bosley szerepét is magára öltötte és valamilyen oknál fogva főszereplővé léptette elő az egyébként csak feladatokat osztóm, és néha fel-felbukkanó karaktert. De új idők járnak, új szelek fújnak, kellett egy negyedik angyal is.



Banks azt nyilatkozta, hogy a Pitch Perfect táncjelenetei alatt ráérzett az akció-szekvenciák levezénylésére, így nem okozott gondot neki a Charlie angyalai sem. Nos, szerintem nem érzett rá és a filmben szereplő akciók csak azért nem nevetségesek, mert pontosan tudjuk, hogy ezt komolyan gondolták. Nagyon gyengén vannak megkoreografálva a verekedések, ráadásul a szereplők mintha teleportálni is tudnának, hiszen az egyik jelenetben még az egyik embert üti az angyal, majd hirtelen 10 méterrel arrébb teszi ugyanezt egy másikkal. A vágás egyszerűen nevetséges, a Bourne-filmekre hajazó remegős kamera követhetetlenné teszi a bevetéseket és így élvezhetetlenné a kevés, talán értelmes akciót is.

A Charlie angyalai legnagyobb problémája, hogy több akar lenni, mint ami az eredeti sorozat, illetve a Cameron Diaz - Drew Barrymore - Lucy Liu nevével fémjelzett feldolgozás. Azok ugyanis szimplán csak szórakoztató, de agyatlan akciófilmek voltak, három olyan nővel a főszerepben, akik egy pillanatig sem vették komolyan az egészet. Egyszerűen csak élvezték, amit csinálnak. Itt azonban Banks egy feminista kiáltványt próbált faragni a filmből, béna akciókkal és egyetlen szimpatikus szereplővel. A film megérdemelten bukott hatalmasat hazájában és fog feltehetően a világ többi részén is. Ilyen remake-ekre nincs szükség, Banks pedig inkább színészkedjen, mert az író-rendező státusz túl nagy falat a számára.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Charlie angyalai (Charlie's Angels)
szinkronizált, amerikai akciófilm, kalandfilm, vígjáték, 119 perc, 2019
16 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Elizabeth Banks
Forgatókönyvíró: David Auburn, Elizabeth Banks, Jay Basu
Producer: Elizabeth Banks, Doug Belgrad, Elizabeth Cantillon, Max Handelman
Operatőr: Bill Pope
Vágó: Alan Baumgarten, Mary Jo Markey

Kristen Stewart (Sabina Wilson)
Naomi Scott (Elena Houghlin)
Ella Balinska (Jane Kano)
Elizabeth Banks (Bosley)
Noah Centineo (Langston)
Sam Claflin (Alexander Brock)
Jonathan Tucker (Hodak)
Nat Faxon (Peter Fleming)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #10
    Remélem ez lesz a következő James Bond utáni női James (fogadnék a Jasminra) Bond filmmel is...
  • VolJin #9
    Újbeszél kulturmarxista (ezt aláhúzta a word pirossal, hogy a multikulturális a javasolt helyette :-D) körökben szerintem oscar-esélyesnek (ezt meg életveszélyesnek javasolta, amivel nehéz lenne vitatkozni :-D) tartják, és fognak egy sort majd tüntizni, hogy jelölést sem kapott, így abban a szubkultúrában kötelező olvasmány lehet.
  • VolJin #8
    A képen a felső csaj az átment a helyes szomszédlányból egy űberfemináci hisztispicsába kinézetileg, aki a jövő héten már kopaszra fogja magát borotválni, utána meg kiugrik az ablakon, mert az elnyomó patriarchális társadalom irtja az esőerdei bálnákat...
    A középső lány a két stukkerrel felkent magára egy kiló vakolatot, hátha úgy kell majd egy jómódú középkorú fehér fazonnak, az alsó meg helyeske szomszédlánynak néz ki, de ettől függetlenül kánomban fognak metoozni, mikor melyiknek van éppen lejtmenetben a karrierje,
  • bunny #7
    Sokat elmond a szavazás: 75% - Nem láttam.
    A kutyát se érdekli.
  • Mat666 #6

    Fos talicska film nem csoda hogy nagy bukta lett megérdemelte.

  • Ellaberin #5
    Virágboltból biztosan megnézem majd, de a fenti nyitó kép alapján is messzire fogom elkerülni a moziban.
    Már a CD-DB-LL szereplésével előadott részek is idegesítőek voltak, de talán tényleg meg lehetett bocsátani amiatt, mert nem vették magukat komolyan, persze néha meg pont azért volt sz@r is - főleg a CD meg az idegesítő magyar szinkron vernyogása.
    Aztán meg pont a női idomok minél látványosabb kirakását célzó filmből ilyen feminim filmet gyártani - mondhatni erős butaság.
  • grebber #2
    Simán jó volt ,gond nem volt vele.
  • Montanosz #1
    most az egyszer teljes mértékben egyetértek