SG.hu·

A brit rendőrség hozzáférhetne a közösségi üzenetekhez

A brit rendõrség hozzáférhetne a közösségi üzenetekhez
Ezt egy amerikai-brit egyezmény tenné lehetővé.

A The Times és a Bloomberg írta meg, hogy egy az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti megállapodás alapján a szigetország rendőrsége hamarosan hozzáférhet az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokon, titkosított kapcsolatokon keresztül küldött üzenetekhez. A döntéshozók és a bűnüldözők azt remélik, hogy a változtatás miatt eredményesebbé válhat a harc a súlyosabb bűncselekményekkel (terrorizmus, pedofília stb.) szemben.

A két ország a kapcsolódó egyezményt várhatóan még e hónapban, októberben aláírja. A megállapodás arra kötelezné a közösségi média platformokat, hogy együttműködjenek a súlyosabb bűncselekmények felderítésében a brit bűnüldöző hatóságokkal. A szerződésben ugyanakkor rögzítik majd azt is, hogy a két állam egymás állampolgárai ellen nem indít nyomozást. Az USA semmilyen információt nem fog kapni a szigetországi vállalkozásokról azokban az esetekben, amelyeknél fennáll a halálos ítélet veszélye.

A Bloomberg felhívta a figyelmet Priti Patel brit belügyminiszter korábbi kijelentésére, miszerint a Facebook titkosítási tervei előnyösek lehetnek a bűnözők szempontjából. A politikus ezért felszólította a közösségi médiacégeket, hogy a titkosszolgálatok számára "hátsó kapukon" keresztül biztosítsanak hozzáférést az azonnali üzenetküldő szolgáltatásaik üzeneteihez. A Facebook reakciójában kiemelte, hogy elutasítja az államilag követelt kiskapukat, mert azok világszerte veszélyeztetik a magánszférát és a felhasználók biztonságát. Egy olyan törvény, mint a CLOUD Act viszont lehetővé tenné a társaságoknak, hogy jogos hivatali kérvények esetében kiadják a rendelkezésükre álló információkat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zola20002019. 10. 02.. 19:50||#1
Mikor tűnnek már el EUból?

😊