Szekeres Viktor

A fiatalok a folytatásokat imádják, az idősebbek az eredeti filmeket

A hollywoodi folytatásokat és rebootokat a fiatalok imádata tartja életben.

25 év alatt a néző márkahű és kockázatkerülő, egyesek még azt is ki merik mondani, hogy fél a csalódásoktól, ami a mozifilmek esetében abban mutatkozik meg, hogy a fiatalok többsége (tisztelet a kivételnek) inkább csak olyan filmeket néz meg a moziban, amelyeknek a brandjét ismeri, azaz folytatásokat, rebootokat, és irodalmi művel (könyvek, képregények) adaptációit. Ha véletlenül valami eredeti filmmel találkozik a tinik zöme, akkor hanyatt-homlok menekül, hiszen nincs biztosíték arra, hogy be fog jönni nekik, míg egy ismerős szereplőgárda vagy történet esetében azért javarészt biztosra lehet menni.

A idei premierekből többet is idecitálhatnánk, de maradjunk a múlt heti Ad Astra - Út a csillagokba című, kifejezetten jól sikerült scifinél, aminek Brad Pitt volt a főszereplője. Amerikában a CinemaScore fel szokta mérni az első napi mozis közönséget, és kiderült, hogy a nézőknek kevesebb, mint 20%-a volt csak 20 éven aluli, míg 73%-uk egyenesek 25 fölötti volt. És ezúttal a tinik félelme valahol jogos is, hiszen az Ad Astra valóban megosztó film, így talán érthető, hogy sokak nem merték kockáztatni a csalódás átélését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #6
    "...elhülyülés" - Érint az mindenkit, fiatalt is öreget is. - Valójában a média-fogyasztási szokások miatt alakul ki..., - vagy csak egyszerűen simán demencia okán. :) - (Az emberi, "intelligens számítógép" így reagál, az erőszakosan elérésre törekvő, az átlag idegrendszert túlterhelni próbáló információözönre. Hasznosságra tekintet nélkül a "tűzfala lezár" és nem enged át semmi komolyabb "feldolgozandót", - legfeljebb a kis terhelések jöhetnek át.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.10.14. 09:08:59
  • kalapos01 #5
    Így jár az, aki csak a reklámok alapján ítél, és nem a termékkel kapcsolatos visszajelzések tudatában? Megvetted a terméket, fogyasztó lettél, már nem viheted vissza.
    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2019.10.01. 11:59:18
  • Kelta #4
    Ad Astra egy f*s
  • zetortraktor #2
    Szerencsére annak nincs tovább hülyülnie, aki azt gondolja, hogy valaki elhülyül csak azért, mert filmsorozatokat néz.

    Mióta ilyen népszerű egyébként rugózni azon, hogy vadidegen emberek mit szeretnek? Elég azzal foglalkozni, hogy neked mi a jó. Bár aláírom, hogy manapság az efféle hot take-ek menők. Hadd szeressen mindenki azt, amit akar.
  • gombabácsi #1
    elhülyülő fiatalok...