SG.hu·

A Bosszúállók 3-4 rendezői új mozis feldolgozásfilmek sorát fogják felügyelni

A Bosszúállók 3-4 rendezõi új mozis feldolgozásfilmek sorát fogják felügyelni
Megvan a Russo-testvérek következő megbízatása.

Az már tudjuk, hogy az utolsó két Avengers-epizódot rendező Russo-testvérek legközelebb a Cherry adaptációját rendezik meg Tom Holland főszereplésével, de most az is kiderült, hogy hosszabb távon mivel fognak foglalkozni. A Deadline arról értesült ugyanis, hogy az MGM stúdió szerződést között az AGBO Filmsszel, mely Russoék fejlesztésekkel foglalkozó cége, mely révén a testvér pár "spirituális kreatív építőmesterei" lesznek az MGM könyvtárában található alkotások újráinak, valamint új projektjeinek.

A Deadline olyan filmek remake-jeit említi meg, mint a Rózsaszín párduc (The Pink Panther), a Poltergeist - Kopogó szellem (Poltergeist), valamint a Bolond, bolond világ (It’s A Mad Mad Mad Mad World). Valamint persze A Thomas Crown-ügy (The Thomas Crown Affair), melynek új remake-jéről először 2016-ban adtunk hírt.) A Thomas Crown-ügy feldolgozásának Michael B. Jordan lenne a főszereplője. A remake érdekessége, hogy míg Steve McQueen, az első Thomas Crown-ügy főszereplője 38, és Pierce Brosnan, a második Thomas Crown-ügy főszereplője 45 éves volt, addig Jordan most még alig van túl a 30-on.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012019. 04. 12.. 20:34||#2
Van benne valami, de a Poltergeist az nem annyira durvulós alapanya, mármint az eredeti, a régi végképp nem volt annyira komoly korhatáros.
© tibisan2019. 04. 12.. 16:47||#1
Poltergeist remake pár éve már volt , de lehetett volna durvább is , mint egy pg13-as mesefilm.
Utoljára szerkesztette: tibisan, 2019.04.12. 16:51:50