Berta Sándor

Öngyógyító kijelzőt szabadal­maztatott a Samsung

A dél-koreai konszern által kifejlesztett rugalmas réteg egyaránt alkalmazható okostelefonokon és táblagépeken.

Az új réteg nem csupán az ujjlenyomatokat taszítja, hanem az esetleg keletkező karcolásokat is eltünteti. Az elérhető szabadalmi leírás alapján a képernyővédelem különösen a hajlítható vagy az összehajtható eszközök esetében lehet hasznos.

A szabadalmi dokumentumban többek között az szerepel, hogy ha kemény vagy keményített üveget, illetve szilárd védőbevonatot használnak a képernyő felületének a védelmére, akkor az a külső hatások miatt könnyen eltörhet és megkarcolódhat. Azután pedig nagyon nehéz a megsérült anyagot kijavítani és az eredeti állapotába visszaállítani. További problémát jelent, hogy az eddig védőrétegként alkalmazott anyagok nem igaz használhatók a rugalmas készülékekhez. A Samsung által megalkotott anyag jobb tulajdonságokkal rendelkezik. A dél-koreai gyártó a szabadalmat februárban nyújtotta be és azt ebben a hónapban jegyezték be.

A Samsung július végén jelentette be, hogy törhetetlen kijelzőt fejlesztett ki. A társaság mérnökei egy hajlékony OLED-szubsztrátot ötvöztek műanyag borítással, amely jobb védelmet biztosít a hagyományosan alkalmazott üvegrétegekhez képest. A megoldás autókban, katonai eszközökben, konzolokban vagy akár táblagépekben is helyet kaphat. A képernyő a teszteken jól teljesített, a panelt összesen 26 alkalommal ejtették le 1,2 méteres magasságból, ezt követően semmilyen károsodást nem észleltek, még az extrém hőmérsékletek sem okoztak gondokat. A Samsung maga azonban tovább ment és 1,8 méterről dobta le a tesztpéldányt, amely ezután sem károsodott semmilyen formában.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az öngyógyító, illetve a törhetetlen kijelző pontosan mikor és milyen termékekben jelenhet majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)