A Coco külföldön kirobbanó siker, a kritikusok imádják, a vetítések telt házasak - pedig számos hiányossága van és sajnos a Pixar továbbra sem találja meg az utat vissza a kicsikhez. Mesének túl komoly, ifjúsági kalandnak túl gyerekes a Coco.

* A Pixar neve fogalommá vált az animációs filmek rajongói körében, bár az utóbbi években mintha kezdene elveszni ez a népszerűség. Míg a Toy Story, a Verdák vagy A Hihetetlen család minden korosztály számára fogyasztható és emlékezetes kalandot kínált, addig a Merida, a bátor vagy a Dinó tesó már nem igazán találta meg közönségét. Persze ehhez az is kellett, hogy megjelenjenek a vetélytársak Gru és a Minyonok vagy éppen a Jégkorszak képében és ez láthatóan el is bizonytalanította a Pixart. A folytatások után az Agymanók felcsillantott valamit a cég képességeiből, de utána ismét csak folytatások érkeztek. A Coco egy új franchise, mely a mexikói Día de Muertos, azaz a Halottak napja tradíciójával kapcsolódik össze.

Bár Miguel családja valamilyen oknál fogva kimondottan megveti a zenét, a kisfiú mégis arról álmodozik, hogy egyszer akkora muzsikus lesz, mint bálványa, Ernesto de la Cruz. Furcsa események sorozatának végén azonban a halottak világában találja magát, ahol megismerheti családja valódi történetét is - de persze azt kell megtudja, miért is került ide és hogyan juthat vissza a saját világába. Persze a boldog vég előre borítékolható, bár azért az oda vezető út nem ilyen egyszerű. Már a tizedik percben a moziban ülő gyerekek eléggé elszomorodnak és nagyjából ez a hangulat (a pazar és színes látványvilág ellenére) folyamatosan meg is marad.



A hangulat persze érthető, hiszen mégiscsak a halál körül forog az egész alkotás tematikája és éppen ezért a poénok sem ütnek annyira. Sőt, igazából nem is nagyon találkozunk vicces karakterekkel és óriási poénokkal, amivel nem is lenne gond. A baj az, hogy azért ez mégis csak egy gyerekfilm, egy Pixar-műről beszélünk és így elég bátor próbálkozás volt bevállalni ezt a komorabb vonalat. Bennem mégis kettős érzéseket keltett a végeredmény, hiszen a színes-szagos világ nekem túl gyerekes, a téma viszont nagyon is felnőttes. Így kicsit furán éreztem magam a vetítésen. Ráadásul nagyon hosszú is, hiszen még a közel 20 perces Jégvarázs kisfilmet is meg kell nézni előtte, a Coco pedig majdnem két órás. Szóval azért kell türelem hozzá bőven.

A Coco ennek ellenére hozza látványban a Pixar-tól megszokott minőséget. A valódi és a túlvilág is elképesztően fest, a karakterek animációja zseniális és mivel a zene a másik fő motívuma a mesének, így elég sokszor láthatjuk/hallhatjuk majd dalra fakadni a szereplők valamelyikét. Sajnos "Legyen hó" szintű kultikus gyerekdalok nem születtek, de ez talán nem is baj egyetlen szülő számára sem, legalább nem kell unalomig hallgatnia ugyanazt a nótát a csemetéjétől. Szóval a körítés nagyon is a helyén van, nem véletlenül nyert előző meséjével a rendező Lee Unkrich Oscart (Toy Story 3).



A Coco tehát egy egy csodálatos, látványos mese, ami sajnos elég hosszúra nyúlt és minden színessége ellenére a komor téma túl nagy falat a fiatalabb korosztálynak. Ellenpéldának az Agymanókat hoznám fel, ami képes volt úgy szórakoztatni és tanítani az elmúlásról és a felnövésről, hogy nem jöttek ki pirosra sírt szemmel a gyerekek a moziból. Mindenesetre a Coco a Pixar visszatérésének egy kellemes pillanata, bár a következő évek kínálatát tekintve sajnos ismét folytatásokat kapunk (Hihetetlen család 2, Toy Story 4), melyek feltehetően ismét jól sikerülnek, de biztonsági játéknak érzem. Így kíváncsian várom, melyik lesz a Pixar következő új címe.

Klikk a poszterre a nagyobb változathoz

Coco (Coco) magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, 105 perc, 2017 6 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Lee Unkrich Producer: Darla K. Anderson Forgatókönyvíró: Adrian Molina, Lee Unkrich Alanna Ubach (Mama Imelda) Benjamin Bratt (Ernesto de la Cruz) Gael García Bernal (Hector) Edward James Olmos (Chicharron) Jaime Camil (Papa) Gabriel Igleaisas (Head Clerk)