MTI

225 000 gyerek nem kap védőoltást Romániában

Romániában 225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen - jelentette az Agerpres hírügynökség az egészségügyi minisztérium jelentését ismertetve.

A kanyarójárvány további terjedése érdekében megyei szinten létrehozott bizottságok csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a kanyarógócpontok kialakulásának kockázata. A szaktárca szerint többnyire romák lakta településekről van szó, ahol nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte mintegy ezer ilyen központ alakul, amelyekben 1929 orvos és 2080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot. A jelentés szerint a járvány a Kolozs és Beszterce megyei roma közösségekből indult, ahova a vírus korábban Olaszországban és más nyugat-európai országokban már azonosított törzse okozott fertőzést.

A minisztérium jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is. Ezek közé sorolja, hogy nem létezik tartalékkészlet járványok esetére, és hogy nem különítenek el költségvetést a közbelépésre vészhelyzeteken, hogy nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó. Florian Bogod egészségügyi miniszter - akinek két hete egy kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök a sajtó jelenlétében adott ultimátumot a kanyarójárvány elleni hatékonyabb fellépésre és a lakosság átoltottsági szintjének növelésére - öt olyan megye tisztifőorvosának leváltását kérte, ahol a gyerekek fele sem kapta meg a kanyaró elleni oltást.

"Az a szülő, amelyik elutasítja az oltást, gyermeke életét veszélyezteti. Amikor egy szülő valójában halálra ítéli gyermekét, nem tudom, milyen mértékben lehet még szülői jogokról beszélni" - jelentette ki Tudose. A kormányfő ultimátuma nyomán az egészségügyi hatóságok országos médiakampányt indítottak, amelyben arra bíztatják a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Romániában eddig országszerte 8246 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük több mint hatezren idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladja az ezret a kanyarós megbetegedések száma. Romániában továbbra is terjed a kanyaró: az utóbbi időszakban is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentenek az egészségügyi hatóságok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    Manapsag mindenki tudja mi van a vedooltasokban, teljesen nyilvanos, de ha nem tetszik akkor fogj egyet, es vizsgaltasd be magad. Senki nem allja az utadat.
    Ha kicsi affinitasod sincs a tudomanyhoz es a biologiahoz, akkor pedig inkabb ne olvasgass utana, mert csak osszezavarodsz hogy nem erted hogy mi tortenik, mint ahogy most is tortent veled. Torodj bele hogy a mai vilagban mar senki sem tud mindenhez erteni, es kerdezz meg egy szakembert,aki viszont tajekozott a temaban, es erti is azt. En ahanyat megkerdeztem, mind maximalisan ajanlotta a vedooltast...
  • Aquator #3
    Én is inkább annak hinnék, aki fórumokon diplomázott biokémiából... Utánaolvasgatni... édes f*szom. A szakirodalom kötőszavait se értenénk, nyilván érdemben tárgyalható a téma Okos Gizi weboldalán. A mellékhatások statisztikája mellé esetleg oda lehetne tenni a betegség statisztikáit is, aztán picit gondolkodni. Ne adj Isten inkább annak "utánaolvasgatni", hogyan lesz valamiből kötelező (vagy adható) védőoltás. Azért az elmúlt 80 évben fejlődhetett valamit az orvostudomány, nem?
    Utoljára szerkesztette: Aquator, 2017.08.02. 10:55:48
  • zola2000 #2
    Szerintem elég jól tesztelték a védőoltásokat főleg manapság már tényleg jók

    (vagy nem tudom, de ha a legtöbben nem adnák be a védőoltást akkor veszélyes járványok lennének azt hiszem)
  • morguldae #1
    Lehet, hogy így járnak jól! Manapság ki tudja már, mik is vannak a védőoltásokban... Elég csak utána olvasgatni az oltásoknak, aztán azt mondja az ember, jobb is ha nem kapok.