Berta Sándor

Múzeum nyílt a kudarcot vallott műszaki tárgyaknak

Mindenből lehet tanulni, és a sikertelenséget is muszáj elfogadni. Egy svédországi múzeum ezért állít emléket a befuccsolt találmányoknak.

Samuel West múzeuma a múlt héten nyitotta meg a kapuit és jelenleg 70 olyan terméket vonultat fel, amelyek sikertelennek bizonyultak. A férfi azzal indokolta a projekt elindítását, hogy elege volt a sikertörténetekből. Úgy vélte, fontos, hogy az emberek a sikertelenséget is elfogadják, mert abból sokat lehet tanulni.

West szerint a találmányok legalább 80-90 százaléka értelmetlen dolog, és erről leginkább a nagy cégek szeretnek hallgatni. A pszichológus végzettségű szakember számos multinacionális társasággal vette fel a kapcsolatot, de senki sem akart beszélni vele. Pedig West nem negatív színben akarta feltüntetni a vállalatokat, hanem az érdekelte, hogy az egyes ötleteknél mikre gondoltak. Így például, mi vezette annak a babának a megálmodóit, amely beszédfelismerési funkcióval rendelkezik és így azonosítja a hozzá beszélők hangjait, majd ennek megfelelően áll szóba velük, az adatokat pedig közvetlenül a gyerekszobából az amerikai marketingközpontnak továbbítja? De West ugyanebbe a kategóriába sorolta a Google Glass szemüveget is.


Samuel West

Amíg egyes ötletek azért buktak el, mert nem találkoztak a tömegek ízlésével, addig más elképzelésekről kiderült, hogy csalásra épültek. Az utóbbira jó példa volt egy skandináv kutatólaboratórium, amely azzal szédítette a kutyatulajdonosokat néhány évvel ezelőtt, hogy a kedvencük ugatását egy különleges fejhallgató segítségével le tudja fordítani. Az emberek pedig elhitték ezt.

A múzeum gyűjteményének részét képezi egy Segway is, amelyre egykor az autó és a kerékpár leváltójaként tekintettek sokan, és sokkal többet reméltek tőle a kövér turisták kiszolgálásán túl. Szintén kiállították a Sony 1975-ös termékét, a Betamaxot, amely West szerint ugyan egyértelműen jobb volt, mint a konkurens és végül befutó VHS, de a japán konszern elkövette azt a hibát, hogy nem akarta a Betamax licencét megosztani más cégekkel. A JVC ezzel szemben gyorsan kiépítette a partnerhálózatát. A Sony ugyanakkor tanult a hibájából és a CD kiadásakor szövetkezett a zeneiparral. A vállalat később, a MiniDisc kapcsán ugyanakkor szintén bukást könyvelhetett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    +1
  • Tetsuo #3
    Nem akart többé dolgozni és volt egy halom cucc a garázsban... így nyitott egy múzeumot.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.06.13. 13:37:01
  • petrov144 #2
    Segway megtalálta a piacát, kb extrém sportként. Terepsegway :)
  • Cat #1
    Nem tetszik ez a keverés. A kudarc oka sokféle lehet, teljes mellényúlás (értelmetlen a találmány), gazdasági (pl. túl drága a termék), műszaki (valami rossz rajta), vagy akár egyszerűen mellé van pozicionálva (eszkimónak hűtőszekrényt), esetleg túl korán, éretlen formában jelenik meg a dolog (lásd a '90-es évek PDA próbálkozásait, míg 10 évvel később az okostelefon mindent tarolt). Itt ahogy nézem mindent belevesznek, ráadásul előszeretettel raknak be egyébként nagy médiavisszhangot kapott dolgokat.

    A hatásvadászatra mennek a tanítás helyett, jobban örülnék, ha azt mutatnák be, hogy nem szégyen hibázni, és mindenki próbálkozzon bátran.