Szekeres Viktor
A mestergyilkos: Feltámadás
A mestergyilkos volt az a Jason Statham-film, aminek a folytatására senki sem volt kíváncsi. Bezzeg a Válogatott gyilkosoknak nem lesz második része.
Hogy tetszett A mestergyilkos: Feltámadás?
Valakinek eszébe jutott, hogy pont A mestergyilkos című Jason Statham-akciófilm kiált folytatás után. Ez nem azért volt butaság, mert A mestergyilkos rosszul sikerült volna (itt a kritikánk róla, kifejezetten jó lett az első fele, azonban utána tucattá silányult, és sajnos a befejezést már nem vették át a Charles Bronson főszereplésével készült eredetiből), hanem mert túlságosan kaptafa-receptre épül, és sejteni lehetett, hogy a második rész csupán önismétlés lenne.
Némi reménnyel csak az töltött el minket, hogy a stúdiófilmet egy tehetséges német rendezőre bízták afféle első hollywoodi referenciamunka gyanánt. Dennis Ganseltől nyilván a Csajok a csúcsont látta a többség, de a tinikomédia után olyan komoly és elismert filmeket is jegyzett, mint a Napola - A Führer elit csapata vagy A hullám. Lelőjük a poént: A mestergyilkos: Feltámadással ő sem tudott mit kezdeni. Fogjuk rá, hogy azért, mert neki is forgatókönyv alapján kellett dolgoznia, és első hollywoodi munkájába közel sem volt annyi beleszólása, mint az általa írt német filmekébe. Ritka fantáziátlan és ihletetlen lett a végeredmény.
Aki arra tippelt, hogy azért nem volt szó eddig magáról a filmről, mert nincs mit mondani róla, annak jár az elismerés, hiszen ez a helyzet. Arthur Bishop túlélte az első részt, ismét munkába állhat, hogy gyilkosságokat balesetnek álcázzon. Ehhez egy rémisztően gagyi és felesleges romantikus szálat fabrikálnak, hogy némi motivációt adjanak a visszavonult főhősnek, aki útra kel, hogy végezzen pár nagyon, nagyon, nagyon rossz emberrel. A film kezdése, nagyjából első fél órája majdhogynem fizikai fájdalmat okoz.
Hogy ne érje szó a ház elejét, azt azért jegyezzük meg, hogy A mestergyilkos 2-t jó helyszíneken forgatták (Thaiföld, Brazília, Bulgária), illetve, hogy Statham összességében hozza magát, egyik-másik akciójelenet is kifejezetten élvezetes - a többi rajzfilmes pirosruhásokkal. A gond az, hogy ha 25-30 percet kukázunk a filmből, akkor semmivel sem lennénk szegényebbek és sokkal jobban élveztük volna. Lehet, hogy Statham is mélységet keres az efféle filmekben, de fura, hogy a készítők, ha tudják, hogy mitől működik egy Statham-film, akkor olyasmiket is rá akarnak erőltetni a sztorira, amire semmi szükség sincs.
Azonban még a film harmadát kidobva is csak gyenge középszer a végeredmény. A szörnyen erőltetett történetről az akciózás nagyon lelóg, és ahelyett, hogy Bishop mindig kemény lenne, mint a vídia, állandóan csak szenveleg, és olykor még nyafogásra is futja neki. Létezik, hogy a stúdiók azt gondolják, hogy a közönséget abszolút nem érdekelné, ha egy valóban kőkemény és kompromisszumokat nem ismerő Statham-akciófilmet készítenének, minimális történeti komponenssel és rengeteg szétrúgott alféllel? Az ilyen filmek, mint A mestergyilkos: Feltámadás, csak lelombozzák az embert.
Némi reménnyel csak az töltött el minket, hogy a stúdiófilmet egy tehetséges német rendezőre bízták afféle első hollywoodi referenciamunka gyanánt. Dennis Ganseltől nyilván a Csajok a csúcsont látta a többség, de a tinikomédia után olyan komoly és elismert filmeket is jegyzett, mint a Napola - A Führer elit csapata vagy A hullám. Lelőjük a poént: A mestergyilkos: Feltámadással ő sem tudott mit kezdeni. Fogjuk rá, hogy azért, mert neki is forgatókönyv alapján kellett dolgoznia, és első hollywoodi munkájába közel sem volt annyi beleszólása, mint az általa írt német filmekébe. Ritka fantáziátlan és ihletetlen lett a végeredmény.
Aki arra tippelt, hogy azért nem volt szó eddig magáról a filmről, mert nincs mit mondani róla, annak jár az elismerés, hiszen ez a helyzet. Arthur Bishop túlélte az első részt, ismét munkába állhat, hogy gyilkosságokat balesetnek álcázzon. Ehhez egy rémisztően gagyi és felesleges romantikus szálat fabrikálnak, hogy némi motivációt adjanak a visszavonult főhősnek, aki útra kel, hogy végezzen pár nagyon, nagyon, nagyon rossz emberrel. A film kezdése, nagyjából első fél órája majdhogynem fizikai fájdalmat okoz.
Hogy ne érje szó a ház elejét, azt azért jegyezzük meg, hogy A mestergyilkos 2-t jó helyszíneken forgatták (Thaiföld, Brazília, Bulgária), illetve, hogy Statham összességében hozza magát, egyik-másik akciójelenet is kifejezetten élvezetes - a többi rajzfilmes pirosruhásokkal. A gond az, hogy ha 25-30 percet kukázunk a filmből, akkor semmivel sem lennénk szegényebbek és sokkal jobban élveztük volna. Lehet, hogy Statham is mélységet keres az efféle filmekben, de fura, hogy a készítők, ha tudják, hogy mitől működik egy Statham-film, akkor olyasmiket is rá akarnak erőltetni a sztorira, amire semmi szükség sincs.
Azonban még a film harmadát kidobva is csak gyenge középszer a végeredmény. A szörnyen erőltetett történetről az akciózás nagyon lelóg, és ahelyett, hogy Bishop mindig kemény lenne, mint a vídia, állandóan csak szenveleg, és olykor még nyafogásra is futja neki. Létezik, hogy a stúdiók azt gondolják, hogy a közönséget abszolút nem érdekelné, ha egy valóban kőkemény és kompromisszumokat nem ismerő Statham-akciófilmet készítenének, minimális történeti komponenssel és rengeteg szétrúgott alféllel? Az ilyen filmek, mint A mestergyilkos: Feltámadás, csak lelombozzák az embert.
|
A mestergyilkos - Feltámadás (Mechanic: Resurrection)
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 99 perc, 2016 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Dennis Gansel forgatókönyvíró: Philip Shelby, Tony Mosher zeneszerző: Mark Isham operatőr: Daniel Gottschalk producer: William Chartoff, Frank DeMartini szereplők: Jason Statham (Arthur Bishop) Jessica Alba (Gina) Tommy Lee Jones (Max Adams) Michelle Yeoh (Mae) |
