SG.hu·

Megvan a TV2 sportcsatornájának a neve

Megvan a TV2 sportcsatornájának a neve
A Spíler TV-re érkeznek az angol bajnoki focimeccsek.

Korábban arról volt szó, hogy egy vagy két új sportcsatornát indít a TV2, de jelen állás szerint még az az egy sem lesz teljesen sportközpontú, legalábbis abból az derül ki, amit a csakafoci.hu ír. Azt már korábban lehetett olvasni, hogy a TV2 érdekeltségi körében landoltak az angol bajnoki focimeccsek jogai, ezek biztos, hogy láthatóak lesznek a Spíler TV-n (a nevet a sat-tv-radio.hu találta a minap bejegyzett domainek között), azonban ezeken kívül még filmeket is kénytelen lesz adni a csatorna, természetesen ismétléseket.

Az eddig a DigiSport által sugárzott angol meccsek mellett a TV2 valami küzdősport közvetítési jogait próbálta megszerezni, vélhetően nem az amerikai egyetemi birkózó bajnokságét - eltehetően az UFC küzdelemsorozatát, amit pár hete a SportTv szerzett meg. De persze így sincs semmi gond, hiszen míg sok sorozatcsatorna heti 1-2 óra premier tartalmat ad és a többi műsoridőt ismétléssel tölti ki, addig a Spíler Tv heti hat focimeccset is közvetíthet, sajtóinfók szerint volt SportKlubos kommentátorokkal.

Frissítés: Megérkezett a TV2 hivatalos közleménye is - ezt változtatás nélkül közöljük:

A TV2 Csoport nagyszabású program-invesztíciójának következő lépéseként augusztus 13-án elindul a cégcsoport új csatornája, a Spíler TV. Az új, férfias szórakozást kínáló televízión lesz látható a Premier League 2016-2017-es évada.

Újabb csatornával színesedik a TV2 Csoport televíziós palettája. A Spíler TV augusztus 13-án startol a legnépszerűbb európai nemzeti labdarúgó-bajnokság, a Premier League első fordulójával. A szombattól hétfőig tartó első körben összesen hat mérkőzést láthatnak élőben a futballrajongók. A közvetítések sorát szombaton 13:30-tól a Hull-Leicester mérkőzés nyitja, de az összes fontos rangadó látható lesz ezen a hétvégén, így a talán legjobban várt Arsenal-Liverpool összecsapás is. A meccsek legfontosabb pillanatait a TV2 összefoglalóiban is láthatják a nézők.

Kommentátorként Hethéssy Zoltán és Somos Ákos csatlakozik a Spíler TV csapatához, akik korábban világ- és Európa-bajnoki mérkőzéseket, valamint európai topbajnokságok meccseit is közvetítették. A mérkőzések előtt és azok szünetében a stúdióban meghívott szakértő vendégek latolgatják az esélyeket, elemzik a látottakat.

A Spíler TV válogatott programkínálata számos további exkluzív tartalommal várja a képernyők elé a férfias szórakozást kedvelő nézőket.

Augusztus 13-tól Premier League a Spíler TV-n

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© korbin5552016. 08. 09.. 15:39||#5
Csak ne SD-ben adják a PL-t, mert berosálok.
© Cyberdog2016. 08. 09.. 10:09||#4
"...új, férfias szórakozás..."

Hááát nem bánnék egy kis női iszapbirkózást. Vagy... az LFL bajnokságot. 😊

Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2016.08.09. 10:09:57
© kalapos012016. 08. 09.. 07:26||#3
szerinted nem mutogatnának mást, ha 2 embernél többen néznék? a tévék sem hülyék, sőt, nyilván több fogalmuk van arról, hogy mi kell a népnek. sok mindent mutogattak, senki nem nézte. a focit meg nézik elegen. ne a tévéket kérd számon, hanem az embereket.

nekem speciel eszembe sem jutna sportot nézni a tévében, de ettől még elhiszem, hogy vannak ilyen igények.
© Szefmester2016. 08. 08.. 15:26||#1
Csodás.. jönnek a buziparádé közvetítések ahol kislányok szaladgálnak a mezőn és ha elesnek sírnak...

Annyi értelmes és látványos, és !izgalmas! sport van még a focin kívül, azokat miért nem lehet mutogatni?