SG.hu·

Internetes uszitás miatt 60 házkutatás Németországban

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) közleménye szerint a szövetségi és a tartományi hatóságok most először hajtottak végre összehangolt, országos akciót az interneten egyre inkább terjedő uszítás és gyűlölködés miatt. A razzia során 14 tartományban nagyjából 60 gyanúsítottnál tartottak házkutatást.

Az akció azt is szolgálja, hogy erősödjék a polgárok érzékenysége a közösségi portálokon jelentkező szélsőjobboldali megnyilvánulásokra. Aki ilyet talál, tegyen feljelentést - sürgeti a BKA a lakosságot, rámutatva, hogy több tartományban a helyi hatóságok külön portált alakítottak ki, amelyen keresztül névtelen feljelentést lehet tenni. Holger Münch, a BKA elnöke kiemelte, hogy az interneten elkövetett szélsőjobboldali indíttatású gyűlölet-bűncselekmények száma az "európai menekülthelyzet" révén is jelentősen emelkedik, és a menekültszállások elleni támadások "gyakran annak a radikalizálódásnak az eredményei, amelyek a közösségi portálokon kezdődnek".

A hatóságok következetesen fellépnek a törvénysértő tartalmak ügyében, mert nem szabad megengedni, hogy az interneten terjedő gyűlölködés és uszítás "megmérgezze a társadalmi légkört", és fel kell tartóztatni "a nyelv eldurvulását" - hangsúlyozta a BKA elnöke. Ugyancsak szerdán a kormány elfogadta a szélsőségek terjedésének megakadályozására és a demokratikus berendezkedés támogatottságának erősítésére készült új stratégiáját.

A belügyminisztérium és az ifjúsági ügyekért is felelős családügyi tárca szervezésében készült terv a jobb- és a baloldali szélsőségek, valamint a radikális iszlamizmus visszaszorítását célozza. Berlini bemutatóján Thomas de Maiziere belügyminiszter kiemelte, hogy a szövetségi kormány több mint 700 megelőzési programot, illetve "kiugrott" radikálisok visszailleszkedésére szolgáló projektet támogat, de ezeket jobban össze kell hangolni és hatékonyabbá kell tenni.

A menekültválság nyomán nagymértékben emelkedett a szélsőjobboldali indíttatású támadások száma, míg a szélsőbaloldali szubkultúrában a rendőrök elleni erőszak elharapózása tapasztalható, a radikális iszlamizmus pedig huzamosabb ideje aggodalomra okot adó méreteket ölt - fejtette ki a belügyminiszter. A BKA irányításával végrehajtott razziával kapcsolatban kiemelte, hogy az internet nem szabályozatlan, jogrenden kívüli terep. Manuela Schwesig családügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az interneten folytatott gyűlölködést csak néhány lépés választja el a fizikai erőszaktól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Anonymusxx2016. 07. 15.. 18:10||#12
Megy rendesen a népírtás 😞
© morguldae2016. 07. 15.. 16:34||#11
Inkább azt nem lenne szabad megengedni, hogy ez a mértéktelenül sok bevándorló elárassza Európát! A saját országaikat tönkretették, most tönkreteszik a mieinket is! Ideje már, hogy a német hazafiak-ha még maradtak tegyenek valamit! Szégyen, ami Németországból mára megmaradt!...
© Sir Cryalot2016. 07. 15.. 05:46||#10
"Post-Brexit Deutsche Bank worth about the same as Snapchat "
© Sir Cryalot2016. 07. 15.. 05:35||#9
Vádaskodni meg sziszegni szeretnek , nincs absztrakciós képességük meg tudatosságuk se .
Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.07.15. 05:37:16
© gforce92016. 07. 14.. 21:00||#8
Tehát a nők molesztálása oké. Ha valaki ez ellen online felületen szót emel, az nem oké. Nem tudom hová akar jutni Németország.... de gyanítom az emberek máshová mint a politikusok.
© Sir Cryalot2016. 07. 14.. 16:45||#7
"Manuela Schwesig családügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az interneten folytatott gyűlölködést csak néhány lépés választja el a fizikai erőszaktól. "

Manuela Schwesiget pedig egy árva lépés sem választja el a hisztérikus prüdériától , mint a germánsvéd narcissztikus genetikával rendelkező népség nagy részét sem (imádnak dramatizálni, erkölcsi álmagaslatokon díszelegni).

Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.07.14. 16:49:31
© Kikikirly19912016. 07. 14.. 13:58||#6
+1
Németországban egy ilyen kommentért eljárást indíthatnak ellened(és a videó készítésében résztvevők ellen is).
Ezt csak én érzem viccesnek(pedig igazán eredeti alkotás)?
Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2016.07.14. 14:01:03
© Sir Cryalot2016. 07. 14.. 06:46||#5

+1
© Sir Cryalot2016. 07. 14.. 06:38||#4
elég meredek az indexről bárminemű tudatosságot feltételezni 😄

ADD / ADHD narcissztikus hisztérika portál
© gombabácsi2016. 07. 14.. 00:01||#3
hát valójában amit itthon liberalizmusnak neveznek, az nem az, hanem nihilista szélsőliberalizmus...
és kik csináltak a liberalizmusból nihilista szélsőliberalizmust? pl az index... na persze az értelmiség hathatós közreműködésével...