SG.hu·

A magyarokat nem érdekelte annyira a Batman v Superman

A magyarokat nem érdekelte annyira a Batman v Superman
Sok helyen tarolt Batman és Superman közös filmje, a magyar nézők azonban nem indultak be rá.

Amerikában és a világon majdnem mindenhol kiemelkedő nézettséget produkált a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala. Csúcsokat ugyan sehol sem döntött, de szinte mindenhol minden idők legjobb kezdőbevételei között jegyezték a film nyitányát. Nos, itthon szó sincs erről. Szó se róla, a képregénymozi erős bevételt hozott a hétvégén (mely egyébként ünnepi hétvége volt, ami megdobta a számokat), de mind idén (Deadpool, Nagyfater elszabadul), mind tavaly akadtak olyan filmek, amik sokkal jobban kezdtek, tavaly például sorjáztak a 100 ezer néző fölötti nyitóhétvégék.

Összességében csütörtöktől vasárnapig Magyarországon 79 851-en váltottak jegyet a filmre, a nézőszám a szerdai elővetítésekkel 86 457 volt, ami 116 millió forintos bevételt jelentett. Ezzel a film könnyedén szárnyalta túl Az acélember teljesítményét, ami itthon kifejezetten gyengén kezdett, viszont a Christopher Nolan-féle Sötét lovag-trilógia harmadik filmje például több nézőt érdekelt, mint Zack Snyder kontárkodása. Az első helyet természetesen így is megszerezte a hétvégi toplistán a Batman v Superman, kérdés, hogy az elkövetkező hetekben sikerül-e megtartania.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2016. 04. 04.. 19:31||#9
Masked man vs man with glasses
© zetortraktor2016. 04. 04.. 08:40||#8
Teljesen logikus a Batman v Superman, hiszen az első rész is Superman v Zod volt. De lehetett volna ez Man of Steel: The Age of Batman is, vagy Superman: Batman, vagy Superman meets Batman.
© Zombee2016. 04. 04.. 08:33||#7
Te milyen címet adnál egy filmnek, ami (javarészt) Batman és Superman ellentétéről szól? Mert az alcím pl. semmitmondó, az legfeljebb a legvégén nyer némi értelmet, amennyiben tudod, mi az a Justice League.
© 37lz552016. 04. 01.. 22:26||#6
vagy csórók vagyunk megfizetni, vagy sokan tudják már Mo-n hogy ezek trash filmek
vagy mindkettő😊
© Paddy2016. 04. 01.. 16:25||#5
Visszasírom a Burton-féle Batmobile-t.
© Vata1112016. 04. 01.. 16:11||#4
A készítôk nem gondolkodni akartak (pláne nem a címen, minek az), hanem egy rakás pénzt keresni. Ez elôreláthatólag sikerülni is fog nekik így boritékolható a folytatás, mely nagy valószínüséggel a Batman vs Superman 2 címen jön ki.
© Gerysama0072016. 04. 01.. 03:17||#3
Ez a címe....és akkor?
© TokraFan2016. 03. 31.. 23:36||#2
Szeretem az ilyen kreatív film címeket, mint ami ennek a fosnak is van. Valami vs. valami. Pist a Józsi ellen. Parádés!
© jkedzs2016. 03. 31.. 23:27||#1
A magyarokat nem érdekelte annyira a Batman v Superman, hogy pénzt adjanak érte.