SG.hu·

Idén biztosan lesz Battlefield

Idén biztosan lesz Battlefield

Az Electronic Arts elárulta, hogy idén biztosan jön új Battlefield játék.

Bár a Star Wars Battlefront a maga 13 millió példányos eladásaival nagyon szépen teljesített a kasszánál, de a Battlefield hiányát nem tudta feledtetni a rajongókkal - főleg a nem túl sikeres Hardline után. Éppen ezért a DiCE már korábban jelezte, hogy dolgoznak a multis FPS ötödik részén, ma pedig kiderült, hogy az idén biztosan meg is fog jelenni az új fejezet. Egészen pontosan 2016 végén, az ünnepi időszakban érkezik majd a reményeink szerint Battlefield 5 és nem Battlefield Hardline 2 címet viselő alkotás.

És ha már Electronic Arts, akkor érdemes megemlíteni, hogy másik két blockbuster új részéről is szó volt a kiadó közleményében. A Titanfall 2 a leírtak alapján 2017 első üzleti negyedében jelenik meg, azaz legkésőbb március 31-ig. A Titanfall egyébként 2014 márciusában érkezett, így logikus lenne ez a dátum. A Mass Effect: Andromeda szintén 2017-ben érkezik, de valószínű csak a nyáron. Mindegy is, hiszen a lényeg, hogy jövőre igen jó kis éve lesz az Electronic Arts-nak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Whysper2016. 02. 02.. 14:54||#2
Ohh igen. Ide vele. Repülni akarok helikkel! 8)
© Omega2016. 02. 01.. 09:52||#1
A Battlefront is meg az új sztárvársz is pont egyforma szar.