Berta Sándor

Jelenteniük kellene az internet­szolgáltatóknak a szerzői jogsértéseket

Újabb globális szerződés készül, de kérdéses, hogy a törekvés sikerrel jár-e.

A Wikileaks nyilvánosságra hozta a TPP nevű projekt tervezetét, amelyből kiderül: az internetszolgáltatókat köteleznék arra, hogy azonnal jelentsék a szerzői jogsértéseket, hogy a jogtulajdonosok jogilag felléphessenek az ilyen esetekben. Az egyezmény 12 állam kereskedelmét szabályozná, az országok között van az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Peru, Szingapúr, Új-Zéland és Vietnam.

A TPP-tárgyalások 5 és fél évvel ezelőtt kezdődtek el, majd egy időre megszakadtak, pont az online jogokkal kapcsolatos viták miatt. A teljes szöveget még nem hozták nyilvánosságra, a Wikileaks által megjelentetett rész ugyanakkor már végleges. Várhatók még jogi finomítások, de további egyeztetések már nem lesznek az országok között.

A jogtulajdonosoknak többek között lehetőségük lenne arra, hogy polgári peres eljárásban kártérítést követeljenek. Ehhez azonban minden nemzetnek be kell vezetnie egy értékmérőt, amely egyaránt figyelembe veszi az elmaradt bevételeket és a kalózmásolatok értékét. A per-, illetve ügyvédi költségeket minden esetben azoknak a felhasználóknak kell viselniük, akik a kalózkópiákat letöltötték. A bíróság által megkérdezett szakértők díjainak viszont elviselhetőknek kell lenniük és a kalózmásolatok nagy mennyiségű készítését büntetőjogilag is üldözni kell.

Az aláíró államoknak törvénybe kell iktatniuk, hogy az internetszolgáltatók nem vonhatók felelősségre az ügyfeleik által elkövetett szerzői jogsértésekért. A jogtulajdonosoknak biztosítani kell a szerzői jogsértéseket elkövetők adataihoz való hozzáféréseket. Azt minden ország maga dönti el, hogy a TPP előírásait miként integrálja a jogrendszerébe, és a folyamat nem határidőhöz kötött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kikikirly1991 #9
    Ja érdekes kérdés.Ha ott pihen a polcodon az eredeti DVD és mondjuk nem akarod hogy a lemez tönkremenjen a sok használattól akkor jogod van torrent formában nézni!!Szerintem ez nem fog gátat szabni egy ilyen törvény bevezetésének,egyszerűen eltörlik ezt a kiskaput,és valljuk be tényleg nem túl hétköznapi jelenség hogy valaki ez miatt nem a megvásárolt filmet használja hanem még mellé le is tölti és azt használja.Ha interneten vásárolod meg digitális formában abban nyilván lesz valami valami kódolt azonosító,ami megmutatja hogy ő bizony eredeti,legális példány,szóval ilyenkor ez fel sem merül.Ja várj most olvastam el megint amit írtál és csatlakozom:Tényleg jó kérdés,hiszen a film az nem windows hogy csak egy gépre/eszközre érvényes!
    Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2015.10.16. 23:17:00
  • AgentKis #8
    Honnan tudja a drága szolgáltató, hogy egy adott tartalmat én megvettem-e valakitől, valamikor, valahogyan, vagy nem...
    Mert ugye nem maga a tartalom a jogsértés, hanem ha azt úgy használom, hogy nem fizettem ki. Namost ha pl. nekem megvan Blu-ray-en egy film, de nem akarom konvergálgatni, hanem letorrentezem 800*480-ba hogy nézhessem a mobilomon, akkor mi a helyzet?
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2015.10.16. 13:06:51
  • Skylake #7
    Én őszintén szólva nem tartok attól, hogy jönne valamilyen ultimate technológiai megoldás, amely digitális tartalmakat bármiféle módon is elérhetetlenné tudna tenni és / vagy az ezek úgymond illegális letöltőit szankcionálni lenne képes. Ha visszanézünk az időben, láthatjuk, hogy az összes ilyen próbálkozás a különböző fajta DRM-ekkel megbukott gyakorlatilag.

    Ha a torrent-re kívánnak rászállni, akkor ennek kiváltására már van megoldás, éppen csak hogy éppen senki sem használja. Ez a Tribler. "Tribler is based on the BitTorrent protocol and uses an overlay network for content searching, which makes the program operate independent of external websites and renders it immune to limiting external action, for example, government restraint. Due to this overlay network, Tribler does not require an external website or indexing service to discover content." (https://en.wikipedia.org/wiki/Tribler)

    Ha pedig nem Tribler, akkor majd lesz más. Igény, hogy decentralizált és titkosított legyen, hogy a felhasználók IP címe ne legyen azonosítható szolgáltatói oldalról? Ha igény lesz rá bőségesen lesznek erre jobbnál jobb megoldások. Ezzel kapcsolatban ne legyen kétséged!

    Egyébként mindezeken túl, az összes ilyen USA-t helyzetbe hozó egyezményekkel, meg általánosan a politikusok és a gazdasági elit digitális alapú nácizmusra alapuló, egyenlőre szerencsére elég strukturálatlan elképzeléseivel kapcsolatban az a véleményem, hogy lehet, hogy ennek a generációnak egyre inkább arra kellene alkalmazni a digitális technológiát, hogy visszaadják a rangját a népszuverenitásnak - annak rendje és módja szerint, megtanítva ezeknek az eliteknek (itthon és bárhol máshol a világban), hogy meddig mehetnek el, és milyen gyorsan el lehet őket zavarni / el lehet őket számoltatni egyesült erővel.
  • ostoros #6
    Egyet értek.
    Erről a témáról van itt egy videó:
    https://www.youtube.com/watch?v=gXwpoknSKBI
    Gyakorlatilag a cégek uralma jön el. Ma már minden kérdés gazdasági kérdés. Minden kérdést annak rendelnek alá.
  • Kikikirly1991 #5
    Nem mellesleg amikor ilyen híreket olvasok, inkább azt látom hogy egyre kevésbé van a hatalom az állampolgárok/adófizetők kezében,az államot egyre inkább ellenünk fordítják.Elfogadom a hogy a letöltés valamilyen szinten lopás,de azért valahol gátat kellene szabni az ilyen dolgoknak.Basszus a filmkiadók nem keresnek már így is eleget?Hol van ezeknél a határ?Itt nem arról van szó hogy a sok letöltés miatt alig tudnak "tengődni"(a filmek 99,5% már a moziban nagyban behozza az árát,és legtöbbször 5-6 szorosát a készítésének) ezek a cégek,akkor pedig nem értem hogy hogy lehetnek ilyen kegyetlenek,csak a pénz semmi más nem számít...
    Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2015.10.15. 00:31:00
  • Kikikirly1991 #4
    Ez azért már túlzás.Üldözni fogják az embereket vagy mi a szösz?Azt én se tudom hogy működik de a szolgáltató látja ha Ncore-zol vagy Torrentelsz,csak nem csinálnak vele semmit, Magyarországon nincs semmilyen törvényi előírás és szankció az előfizetőkre vonatkozóan ami miatt jelentenie kéne.Ha jól tudom sok Nyugat európai országba már lejelentik és figyelmeztetést kapsz,aztán a szolgáltató lelassítja az internetet és ha megint illegálisan töltesz le pénzbírságot kapsz.Magyarországon ugyanúgy látja a szolgáltató mint nyugaton de hál istennek itthon nincsenek ilyen törvények.Szerintem ebben a törvényben van egy jó adag Lobby pénz,a kiadók lefizettek jó pár politikust hogy nyújtsák be és szavazzák meg a törvényt.Így működik a lobby,vegyük a mostani esetet,lefizet X számú politikust mondjuk 1 Millió dollár összértékben és a törvényjavaslat bevezetése kb.1-2 év alatt( most csak a hasamra csaptam,de szerintem rövidebb idő alatt is) visszahozza az árát,utána meg dől a profit.Ők is jól járnak a politikusok is,csak az állampolgárok nem,most nagyon dívik ez a 21.században.Mit gondoltok miért nem szabályozzák meg a nagyvállalatokat?Csak akkor csinálnak valamit ha durva dolog kerül nyilvánosságra és a közvélemény elvárja hogy tegyenek valamit,ilyenkor az esetek 95%-ban nem segít a pénz,gondoljatok bele a nép azonnal számon kérné a választott vezetőket.Lásd bevándorlás: Angela Merkel és a Német polgárok véleménye szöges ellentétben áll egymással,de Merkel tovább csinálja és máris esik a népszerűsége méghozzá meredeken.Egy ellenzéki politikus nagyon szívesen átveszi a helyét,hiszen akkor az ő kezébe kerül a törvényhozás hatalma,vagyis a vállalatok nála fognak lobbyzni ergo az ő zsebei lesznek tele dohánnyal.A másik verzió hogy jön egy hazafias politikus,aki tényleg jót akar tenni az országával és nem lefizethető(ja ilyenek is vannak csak elég kevés),nem kell magyaráznom hogy ő is kihasználja az aktuális kormánypárt hibáit,csak egészen más indítékkal.A jelenlegi Demokrácia így működik.
    Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2015.10.15. 00:10:57
  • Zsoltee_a_bator #3
    Aki "jogot ved" az nem szemelyek utan szaglaszik, neki eleg, ha darabszamra sokat talal, mindegy kit. Legegyszerubb, ha elkezdi tolteni a nepszerubb torrenteket es osszehalassza az adott orszagba tartozo IP-ket. Ehhez a letolteshez senkinek nincs joga, meg akinek meg is van otthon a bluray.. Es persze ilyenkkor hiaba kapcsolod be a titkositast, meg miegyebet, ott az IP-d. :) Ha nem hasznalsz valami VPN szerut, akkor ki vagy szolgaltatva.

    A dolog pikanteriaja, hogy a "jogvedo" is jogot sert a halaszat kozben.
    Utoljára szerkesztette: Zsoltee_a_bator, 2015.10.14. 21:01:05
  • Sir Cryalot #2
    kedvenc "gender fluid" -ünk újra a címlapon :D
  • Amergin #1
    És a szolgáltató honnan tudja, hogy épp mit töltök? És amit töltök ahhoz van-e jogosultságom vagy nincs? Ki dönti ezt el és hogyan?
    Továbbá: ha felteszi valaki valahová MOST a karácsonykor kijövő Star Wars új részét Blue Ray minőségben, akkor azt a tárhelyszolgáltatót nem kell elővenni, csak azt, aki letölti.
    Érdekes...