MTI

Veszélyes az internet a kínai kommunista pártra

Az internet ideológiai csatatérré vált, mely kiváló terepet jelent a “nyugati ellenséges erők" számára akár arra is, hogy forradalmat szítsanak Kínában - állítja a kínai hadsereg hivatalos lapja egy szerkesztőségi cikkében.

A Népi Felszabadító Hadsereg újságja az internetes ideológiai biztonság fenntartásának szükségességére figyelmeztet, a világháló ennek hiányában ugyanis jelentős veszélyek forrásaként szolgálhat a cikkíró szerint. Az internet eszmék csataterévé fejlődött, s aki jobban szabályozni tudja azt, az nyeri a háborút - fogalmaznak a lapban.

Ellenséges nyugati erők kisebb számú kínai “ideológiai árulóval" együtt a világhálót használva rossz szándékkal támadják a Kínai Kommunista Pártot, annak alapítóit, hőseit - fogalmaz a cikk, melyet a Csiusi (Igazság Keresése) című központi kiadvány honlapja is átvett. Az emögött álló szándék az, hogy a fent említett csoportok univerzális értékek, alkotmányos demokrácia hirdetésével összezavarják az embereket, végül pedig "színes forradalom" kirobbantásával megbuktassák a fennálló berendezkedést - állította az újság cikkében, a volt szovjet tagköztársaságokban a 2000-es évek elején indult mozgalmakra utalva. Egy rezsim egyik napról a másikra való bukása gyakran az eszmék hosszú távú eróziójának következményeként történik meg - figyelmeztet az írás.

A cikk szerint a hadseregnek ma már nem csak a hagyományos csatatereken kell biztosítania a nemzeti szuverenitást és biztonságot, de a politikai és ideológiai biztonságot is védenie kell az internet “láthatatlan csataterén", s az “online Nagy Fal" barikádjai mögött. Hszi Csin-ping kínai elnök is megszólalt a témában, aki úgy fogalmazott: a párttagoknak az új média prominens értelmiségieivel jó kapcsolatokat szükséges ápolniuk, s meg kell győzniük őket a párt vezetésének elfogadásáról, emellett a kibertér megtisztítására kell buzdítaniuk őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #2
    Amíg nem áll le a gazdasági növekedés, addig nem fognak lázadni. Sokak azt várják (remélik), hogy egyszer kidurran a nagy kínai növekedési "lufi" (lásd szellemvárosok), ha megtörténne, akkor csúnya dolgok történhetnek.
  • Archenemy #1
    Nem is tudom, mi ezzel a gond, hiszen az arab tavasz is olyan jól sült el! :D