SG.hu·

George Lucas is beleszaladt egy kőkemény bukásba

George Lucas is beleszaladt egy kõkemény bukásba
Nem csak címében tűnt furcsa filmnek a Strange Magic, nem is kellett a közönségnek.

Azt még nem tudni, hogy itthon mikor kerül bemutatásra a George Lucas nevével eladni próbált Strange Magic című animációs film, de ha csak a hazai forgalmazókon múlik, akkor lehet, hogy csak DVD-n fog megjelenni. Az amerikai fogadtatás legalábbis elég szánalmasra sikeredett, hiszen a 3020 moziban bemutatott film alig 5,5 millió dollárt kasszírozott hazájában. Márpedig ez jelen állás szerint (a becslések alapján számított adat hétfő estére még csökkenhet) minden idők egyik legrosszabb kezdése a 3000-nél több moziban bemutatott filmek között, ennél rosszabbul csak olyan alkotások indítottak, mint a Seholország, a Számos pasas, Az üresfejű, a Zakkant Halloween, az Ébredő sötétség, valamint a Bagolyvédők.


A Disneytől tehát nem igazán megszokott az ilyen mértékű besülés, s ha a stúdió a papírforma szerint a második hét után minimálisra csökkenti a filmet játszó mozik számát, akkor bizony a Strange Magic biztosan nem fogja elérni még a 15 milliós belföldi bevételt sem Amerikában. A nézők között az utólagos felmérések alapján egyébként a nők voltak többségben (56%), és 38%-uk 13 éven aluli volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Archenemy2015. 01. 27.. 10:55||#2
Passz, pedig ez a pixie-s apróság-világ tényleg nem rossz. Talán rosszul volt célozva (az apró-vicces szereplők miatt a felnőttek nem nagyon érezték, hogy ez nekik szólna, a rémisztő karakterek meg szörnyek miatt meg a gyerekek nem akarták...) Persze lehet, hogy nem, csak okoskodok.
© Dewri2015. 01. 26.. 16:30||#1
Pedig a tréler alapján egész jónak tűnik, sok poénnal. Mondjuk az énekes mesékért nem rajongok én se...