SG.hu·

Hamarabb láthatjuk a Fantasztikus Négyes 2-t

Hamarabb láthatjuk a Fantasztikus Négyes 2-t
Másfél hónappal előrébb hozták a Fantasztikus Négyes rebootjának premierjét.

Még mindig nincs sehol az idén bemutatásra kerülő Fantasztikus Négyes rebootjának előzetese, így eddig kénytelenek voltunk beérni azzal, hogy a film története nagyjából hű marad a képregényekhez, azon belül is az Ultimate világ alapsztorijához. A jelek szerint a gyártó 20th Century Fox igencsak bízik a sikerben, ugyanis már korábban kitűzték a leendő második epizód premierjét 2017. július 14-re, most pedig bejelentették azt, hogy még korábban, már 2017. június másodikán mozikba kerül a film, legalábbis Amerikában.

A lépés egyébként láncreakciót indított el a blockbuster-jelöltek között, ugyanis a Fox az eredetileg 2016 nyarán bemutatni tervezett A majmok bolygója-folytatását tolta el 2017. július 14-re, az FF4-reboot eredetileg kijelölt időpontjába. A harmadik A majmok bolygója-epizód premierjének időpontjára pedig a Universal stúdió csapott le a következő Bourne-filmmel, melynek főszereplője ismét Matt Damon lesz. (Az új Bourne-mozi amerikai startja eredetileg 2016. július 15-re volt kitűzve, így mindössze két héttel csúsztatják el a debütálását.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© macleod20122015. 01. 10.. 15:19||#5
Doom meg blogger lesz ...
© Paddy2015. 01. 09.. 15:37||#4
Fáklya egy néger lesz???? Ohhh my god!
© Ragnaar2015. 01. 09.. 10:55||#3
Az elozo 2 resz nem volt rossz, de ezeket a színészeket meg szokni kell. Nyilvan müködhet ez a verzio is új siderman is muködik többé kevésbé.
© sakhalin2015. 01. 08.. 10:37||#2
2?Az nem az aezüsz utazó?
© xido2015. 01. 08.. 07:51||#1
Hó az iskoládat,mekkora hírt kukáztál..2.5 év távlatában mocsok sokat számít,mikor még az elsőt se láttuk..Elájulok micsoda felesleges leütésekért kapja valaki a fizetést