SG.hu·

Brüsszel a robotika kulcsszereplőjévé tenné Európát

Brüsszel a robotika kulcsszereplõjévé tenné Európát
A világ legnagyobb polgári célú kutatási és innovációs projektjét indította el az Európai Bizottság 180 vállalattal és kutatóintézettel karöltve a robotika területén - közölte a brüsszeli testület.

A bizottság célja, hogy az Európai Unió a 2020-ra várhatóan 60 milliárd eurós éves forgalmat termelő iparág piacának kulcsszereplője legyen, 42 százalékot hasíthasson ki ebből a tortából. Brüsszel abban bízik, hogy ez csaknem negyedmillió új munkahelyet teremt majd a kontinensen. "A robotok nem csak felválthatják az emberi munkaerőt, olyanra is képesek, amit az emberek nem akarnak vagy nem tudnak megtenni, és javítja életszínvonalunkat vagy biztonságunkat" - húzta alá Neelie Kroes, a brüsszeli testület digitális területért felelős holland tagja.

A közlemény szerint a projekt az ipar mellett a mezőgazdaság, az egészségügy, a közlekedés a közbiztonság területére és a háztartásokra is kiterjed. Az Európai Bizottság 700 millió eurót, a 180 vállalatot és kutató intézetet tömörítő euRobotics ernyőszervezet pedig 2,1 milliárd euró fordít majd a SPARC névre keresztelt kezdeményezésre. Az euRobotics elnöke, Bernd Liepert szerint a projekt Európa versenyképességének megőrzését szolgálja és sok társadalmi kihívásra választ adhat.

Az Európai Bizottság álláspontja az, hogy a robotikai megoldások az iparban például lehetővé tehetik, hogy egy vállalat, amely egyébként az olcsóbb munkaerő miatt az unión kívül gyártatná termékeit, Európában tartsa a termelést.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Cryalot2014. 06. 07.. 16:49||#4
...még az elvetélt kinect/szerû próbálkozásokat is ide lehetne sorolni
© Sir Cryalot2014. 06. 07.. 16:36||#3


nagyon is nagy hiány hogy képzett sebészek nem tudnak eljutni teleoperátorként különbözõ feladatkörökbe .

halgatyó elsõ postja pedig hasznosság harvesting célzattal íródott?
© halgatyó2014. 06. 04.. 20:18||#2
Gondolom, sokan láttak már PÉLDÁUL duguláselhárítót munka közben.
Megnézném én azt a robotot, amelyik utána csinálja. Az ajtón történõ csengetéstõl kezdve a munka elvégzéséig,
De akár egy síma takarítónõi munkát is nézhetünk. A könyvespolc portalanításától az ablakmosásig (talán ez utóbbit még elvégezhetné a robot)
Vagy a mosógépjavító, kõmûves, tetõács, villanyszerelõ, központifûtés-szerelõ, stb...

Vajon miféle munkát végeznének el a robotok?
Emberek felügyeletét? Tüntetések oszlatását? Erre ugyanis más most tudnak robotot készíteni!
És KIK IRÁNYÍTANÁK ezeket? Milyen szándékkal? Mekkora hatalom kerülhet a kezükbe?

Mi lesz a nyugat-Európába bevándorolt "vendégmunkások" millióival?

Én sokáig a technikai haladás híve voltam, és most is az vagyok, csak... az utóbbi években egyre gyakoribb a modern technika felhasználása emberELLENES célokra, miközben az emberbarát irányú fejlesztések nem vagy alig haladnak. MOST az emberiség legnagyobb problémái között (és az EU problémái között is)
szerintem NINCS ott a robotok hiánya.
© halgatyó2014. 06. 04.. 20:08||#1
Szent ég! Az az arc...