MTI

Egymillió nap fényével tárták fel a megkövesedett levél titkát

A világegyetem egyik legfényesebb fényeit használták fel brit kutatók arra, hogy feltárják egy 50 millió éves megkövesedett növényt biokémiai szerkezetét.

Paleontológusok, geokémikusok és fizikusok egy pártalanul jól megőrződött levelet vizsgáltak, amely az Egyesült Államok nyugati részén található, a földtörténeti eocénkorból származó Zöld folyó képződményben találtak. Részecskegyorsítók egy fajtája, a szinkrotron által előállított egymillió nap fényénél is erősebb röntgensugarakkal bombázták a kövületet. A Manchesteri Egyetem kutatói és a Stanford Egyetem és a Diamon Light Source szinkrotron létesítményeinek szakemberei a kutatói a Metallomics című folyóiratban tették közzé tanulmányukat csodálatos felvételeket mellékelve.


"A szinkrotron már megmutatta azt a lehetőséget, hogyan lehet új információkat nyerni fosszíliákból, csoportunk korábbi ilyen kutatása kövületekben megőrzött állatok pigmentációját vizsgálta. Ezzel a tanulmánnyal ugyanezt a technikákat felhasználva akartunk meggyőződni arról, hogy képesek vagyunk-e hasonló szintű biokémia információkhoz jutni" a növényvilágból - idézte Nicholas Edwardsot, a Manchesteri Egyetem kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét a ScienceDaily. Tudjuk, hogy a növények kémiája több százmillió éven át megőrződhet - ez a megőrződött kémia a fosszilis üzemanyagok formájában adja napjaink energiájának nagy részét - tette hozzá.

A két szinkrotron létesítmény használatával, a csoport részletes felvételeket nyerhetett arról, hol helyezkednek el a periódusos tábla különféle elemei a megkövesedett és élő levelekben, és képesek voltak kimutatni azt is, hogy ezek az elemek miként kapcsolódnak össze más elemekkel. A réz, a cink és a nikkel elhelyezkedése a fosszílizálódott levelekben szinte teljesen azonos volt a mai élő levelekben találtakhoz. Minden egyes elem különböző biológiai struktúrákban összpontosult, mint a levélerezésekben és széleken. A szakemberek azt is kimutatták, hogy ezeknek az elemeknek és a kénnek nagyon hasonlóan kapcsolódik a többi elemhez, mint megfigyelhető a ma fellehető növényekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • petrov144 #4
    Egyetértek bdzsanával, egy ilyen cikk után grammar-nácikat olvasni mindig lehangoló. Nem tökmindegy? Úgyis meghalunk a végén, addig élvezzük az életet.
  • bdzsana #3
    Szeretném megismerni didgeridoo és endrev nicknevű embertársaimat, mert még nem ismertem eddig olyan személyt, aki tökéletesen végzi a munkáját.
  • didgeridoo #2
    "A világegyetem egyik legfényesebb fényeit használták fel"

    "Ezzel a tanulmánnyal ugyanezt a technikákat felhasználva"

    ...
    Nem jól ragzani aztat magyartot???
    Az a minimum, hogy vissza kellene olvasni, amit írunk, mert ez így elég gáz...
  • endrev #1
    T. Újságírókáim (az MTI-nél)! Minőségi újságírás fogalma ismert?! GRRRRRR!!!

    "Részecskegyorsítók egy fajtája, a szinkrotron által előállított egymillió nap fényénél"

    Bocsánat! A Nap ha a csillagról van szó, Nagy Kezdőbetűvel Írandó. Aztán! SZEMANTIKA! (Lásd: idegen szavak és kifejezések szótára) Márminthogy a szinkrotron által egymillió napot (na jó, Napot) állítottak elő????

    Ja hogy "egymillió Nap szinkrotronnal előállított fényénél"!

    Bocsánat (ja, persze, még én kérek bocsánatot!), de már elszakadt a cérna! TANULJATOK MÁR MEG MAGYARUL, NEM VÉCÉPAPÍRRA FIRKÁLTOK!

    Bocsánat! (És megint én kérek elnézést! Tudnám, milyen alapon...! Nem nekem kellene!)