SG.hu·

Csak elkészül az évek óta tervezett Don Quijote-mozifilm

Csak elkészül az évek óta tervezett Don Quijote-mozifilm
A 12 majom és a Gyalog galopp rendezője végre befejezheti több, mint 10 éve elkezdett filmjét.

Úgy tűnik, hogy végre elkészülhet egy nagyon régóta tervezett film - Terry Gilliam Don Quijotéjéről van szó. A rendező először novemberben beszélt arról, hogy legújabb porjektje, a The Zero Theorem után jó eséllyel végre elkészítheti Miguel De Cervantes klasszikus regényének mozis adaptációját, s most az Empire filmes magazinnak nyilatkozva ezt meg is erősítette, majd pedig az elmondottakat megtoldotta azzal a plusz információval, hogy a forgatás szeptember 29-én kezdődik a Kanári-szigeteken.


Gilliam elmondta, hogy most rugaszkodik neki hetedjére a produkciónak, s bár már megszokta a filmtervvel kapcsolatos kudarcokat, igazán készen áll arra, hogy letudja az életét 13 éve részben befolyásoló Don Quijotét. Sőt, a projekt még régebbi, de az első forgatás 2000-ben kezdődött el Jean Rochefort és Johnny Depp főszereplésével, hogy aztán a rengeteg adódó probléma miatt leálljon a produkció. Ezt a folyamatot egy remek dokumentumfilm, a La Mancha elveszett lovagja (Lost In La Mancha) mutatta be a közönségnek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62014. 02. 12.. 13:29||#1
Az a bajom Gilliam-mel, hogy kezdetben szürreális elemekkel tûzdelt vígjátékot, aztán szürreális elemekkel teletûzdelt szatírát, aztán humoros szürreális filmeket, majd simán szürreális filmeket csinált.

Csak amíg volt mellette humor, addig volt a szürrealizmusnak is funkciója, vagy mondanivalója, ma már csak áll önmagában a nagy szürrealizmusával és nem mond a filmjeivel semmit.